Kérdés: Nóra lányom most múlt tizennégy éves. Ebben az évben körülbelül 15 centit nőtt, így ma 175 centiméter magas. Úgy látom, mintha ez zavarná az utóbbi időben. A férjem is, én is elég magasak vagyunk (de engem már lehagyott). Nagyon korán és hirtelen érte el ezt a magasságot. Olyan vidám és jókedvű kislány volt, mielőtt a testi változások be nem következtek. Azóta mintha nem találná a saját énjét. Bizonytalan és befolyásolható, úgy érzem, nem érvényesíti az akaratát, mások döntését szívesebben elfogadja. Nagyon szeretnék segíteni neki, de eddig még nem nagyon sikerült. Osztálytársai között többen is vannak, akik hasonlóan magasak, de ők nem látszanak ilyen bezárkózottnak. A másik gondom vele kapcsolatban, hogy ha szabad ideje van, nem találja fel magát. Nincs kedve olvasni, kézimunkázni, rejtvényt fejteni vagy kikapcsolódni, csak a tévét nézi. Képes órák hosszat a képernyő előtt ülni. Tanulmányi eredménye egyébként jó, csak a lendületet hiányolom belőle. Ha megkérem, a házimunkában is segít. Táncolni nagyon szeret és jár is néptánccsoportba. Talán valamit sportolnia is kellene? Igaz, erre nincs igazán lehetőség nálunk. Hogyan segítsek rajta? Nem szeretném az idejét állandóan én beosztani.
Válasz: Jól látja, hogy a gyors és erőteljes testi változások a kamaszkorban némileg megviselik és kifárasztják a gyerekeket. De azt hiszem, nemcsak a „túlzott” magasság okozza ezt (a mai gyerekek általában magasabbak, mint szüleik, nagyszüleik generációi), hanem ebben az életszakaszban enélkül is előállhatnak ugyanezek a tünetek. Szokták mondani, hogy a gyerekek ilyenkor belefáradnak a növésbe (és itt nemcsak a hosszanti növekedésre kell gondolnunk, hanem a belső szervek jelentős megnövekedésére is). Élettani eredetű lustaságot is szoktak a kamaszokkal kapcsolatban emlegetni, s a szakemberek gyakran hozzáteszik, hogy ilyenkor újra megnő a gyerekek (s közülük is elsősorban a lányok) semmittevés-, alvás- és merengésigénye. Ennek egyik nem szerencsés – de ma gyakori – megnyilvánulása a tévénézés, úgyszólván függetlenül attól, hogy mi a műsor. Ez az egyetlen, amibe érdemes volna finoman beavatkozni. Pihentetőbb, énerősítő, gyógyító, rendező hatású lehet a heverészés, az alvás, a merengés, esetleg egy jó regény fölött. A képernyő viszont csak látszólag ad kikapcsolódást, valójában tovább fáraszt, gyengíti az énazonosság érzését, erősíti az információkáoszt.
Az, hogy Nóra tanulmányi eredménye jó, hogy otthon segít, hogy szeret táncolni és rendszeresen jár a tánccsoportba, mind azt jelzi – nincs baj! Ha mégis úgy érzi, hogy Nóra segítségre szorul, akkor – ha ezzel ő is egyetért – olyan szakemberhez (pszichológushoz, családgondozóhoz) kellene eljuttatni vagy elkísérni, akivel megoszthatja gondolatait, aki esetleg bevezeti őt egy úgynevezett kamaszcsoportba, vagy másfajta „terápiában” részesíti. Tudnunk kell, hogy kamaszkorban különösen hatékonyak és jótékonyak lehetnek ezek a feszültségoldó, énerősítő módszerek, amelyeket – mint szolgáltatásokat – tőlünk kicsit nyugatabbra a kamasz gyerekek nem egyszer szülői kíséret vagy segítség nélkül maguk vesznek igénybe.
Ami pedig a bizonytalanságot, befolyásolhatóságot illeti: nehéz ilyenkor eldönteni, hogy új, de maradandó jellemvonásról van-e szó, vagy csak a kamaszkori változásokkal együtt járó múlékony tünetről. Ez utóbbi a valószínűbb.
Nők Lapja 1997/43. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
