A hosszas mesenézés növelheti az agressziós késztetést gyerekkorban?

Kérdés: Kisfiam második osztályos. Általunk választott alternatív iskolába jár, ahol a természet lényeivel való együttérzés és rokonszenv kiművelése, hogy úgy mondjam, benne van a levegőben. Ennek ellenére az utóbbi hónapokban többször is előfordult, hogy két barátjával kis állatokat, csigát, bogarat, madárfiókát „nyuvasztottak”, vagyis ágakkal, szögekkel, kövekkel piszkálták, kínozták őket. Többször próbáltam beszélni a gyerekkel erről, de úgy látom, egyik fülén be, a másikon ki. Van aki azt mondja, hogy ez a gyerekek kíváncsiságából fakad, próbálgatják, hogy meddig terjed az erejük, a hatalmuk, s ugyanakkor egyfajta agresszió kiélése is. A tanítónő is említette, valahogy meg kellene akadályozni ezt a játékot, mert lehet, hogy a következő a macska lesz. De miként? A tévézés elég korlátozott nálunk, hétvégén a reggeli meséket szokta nézni (sajnos Walt Disney-t), de ehhez szertartásosan ragaszkodik. Talán a nevelésben van a hiba?

Válasz: A második-harmadik osztály időszakában a gyerekekben erőteljes „technikai” kíváncsiság ébred fel, figyelmük fokozottan a külvilág felé fordul, érdekelni kezdi őket, mi hogyan „működik”, felkelti figyelmüket „az alájuk vetett világ” – mint Goethe mondja. A nagy nevelő, a svájci Pestalozzi azt ajánlja, hogy ennek az életkornak beköszöntével a gyerekek gondozzanak kis állatokat, mert ez fogja megteremteni a megfelelő érzelmi alapokat is a kutató kíváncsisághoz.

Ha az érzelmi alap hiányzik, ha a rokonszenv és az együttérzés nem tud kifejlődni, akkor ez a technikai érdeklődés, ez a kutató kíváncsiság torz utakra téved. Ilyen Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig-jában Dorogi Sanyika, akit folyton a tanulással (ami neki semmiképpen nem megy) gyötör lecsúszott, de ambiciózus családja, ő pedig kitépdesi a legyek szárnyát, tintába mártja őket és úgy mászatja a papíron, e kísérletezés közben megfigyelve, milyen barázdát vonnak…

Tehát az állatkínzás ebben az életkorban tévútra tévedt kíváncsiság, melyet feltehetőleg valamiféle aktuális feszültség is fűt. Valamiféle agressziónak a továbbadása. Ez az agresszió érheti a gyereket otthon is, a családban, de érheti az iskolában is. Az agresszió formája nem feltétlenül verés, kiabálás, tiltás, szigor (bár ez is lehetséges), hanem esetleg jóindulatból és ambícióból fakadó érzelmi terror, amilyennek nővérei részéről Dorogi Sanyika is ki volt szolgáltatva. Esetleg folytonos néma érzékeltetése bizonyos elvárásoknak, melyeknek a gyerek -úgy érzi-, nem tud megfelelni, esetleg a folyamatos, „jóság” követelménye, vagy akár ki nem mondott és látszólag ki sem nyilvánított ellenszenv a gyerek életében fontos szerepet játszó személy részéről (az ellenszenv itt azt az üzenetet hordozza: „Idegesítesz!”).

Jól gondolja, hogy a hétvégi reggeli mesék hosszas nézése szintén növelheti az agressziós késztetést, nemcsak tartalmával, hanem azzal is, hogy mozgás helyett a készülék elé bilincseli a gyereket, s hogy kész képekkel tölti meg, ahelyett, hogy hagyná, hogy maga teremtsen képeket, feldolgozva élményeit, a külső és belső világot.

Az egyszerű tiltás nem számolja fel az okokat, de azért arra is szükség van! Nagyon határozottan kinyilváníthatjuk, hogy ezt mi nem tűrjük, számunkra ez rossz, ellenszenves, elfogadhatatlan. És ilyenkor még csak meg sem kell magyaráznunk, hogy miért, sokkal fontosabb, hogy a gyerek átélje a mi érzelmi határozottságunkat. A gyerek – hacsak nem dacol valamiért – szívesen azonosul felnőtt környezete határozott érzelmi beállítódásával.