Kérdés: Úgy látom, ma az a divat, hogy — okkal, ok nélkül — a gyerek minél később kerüljön iskolába. A szülők visszatartják egy évvel, s ezt meg is tehetik. Valamikor, ha az óvodában (a mamám vezető óvónő volt) egy gyerekre azt mondták, hogy nem iskolaérett, az szégyen volt. Ezzel a mai divattal nem értek egyet. Szerintem, ha egy gyerek iskolaérett, annak iskolába kell mennie, mert kinőtte az óvodát és unja. Az indok nélkül visszatartott gyerek ellen legalább annyit vét a szülő, mintha éretlenül iskolába küldené. A fiam rendes korban, hatévesen került iskolába (májusi születésű). Mire iskolába került, tudott írni, olvasni. Jó tanító nénije van, jó tanuló lett. Most harmadikos. De miért kell neki a sok „túlkoros” gyerek között bizonyítani? Osztályában a huszonkilenc tanuló közül az én normál korú fiam a legfiatalabb. Nemcsak teljesítményben kell lépést tartania az idősebbekkel, hanem egy érettebb szerepkört is meg kellett tanulnia. Lassan tanulta meg, miként védje meg magát a gyermeki gonoszkodások, zrikálások, piszkálások ellen. Ennél a korcsoportnál egy év nagy idő! Aztán lassan helyükre kerültek a dolgok, és bár bánt, hogy a gyerekem „hátrányban” van, de úgy látom, kellően intelligens a probléma áthidalására. Nincs igazam? Nem kéne ezt a dolgot rendezni?

Válasz: Abban feltétlenül igaza van, hogy a minden indok nélkül, csak divatból visszatartott gyereknek is ártalmára lehet ez, bár korántsem annyira, mint az ellenkezője, tudniillik az, hogy a gyereket éretlenül, túl korán küldik az iskolába.

De a dolog egyébként rendezett. Az úgynevezett rugalmas iskolakezdés, amelynek megvalósítását hosszabb küzdelem előzte meg, tapasztalataim szerint sok mindent megoldott, kedvezőnek bizonyult. Ez azt jelenti, hogy minden évben a május 31-éig hatodik életévüket betöltő gyerekeket kell beíratni az iskolába (iskolába járási kötelezettség helyesen ma már nincs Magyarországon, csak tankötelezettség, amely azt jelenti, hogy a gyerek otthon is maradhat, magántanuló is lehet, de ez esetben minden tanévben számot kell adnia tanulmányairól egy iskolai bizottság előtt). De valóban, a szülő kérheti gyerekének még egy további évre való felmentését, mint ahogy azt is, hogy az adott év október 31-éig hatodik életévét betöltő gyereke is iskolába mehessen.

Levelét olvasva úgy gondolom, hogy májusban született fia nem e fenti lehetőség, vagy éppenséggel divat miatt a legfiatalabb az osztályban. Hanem egyszerűen májusi születése okán. Hiszen mindazok a gyerekek, akik az elmúlt év június 1. után töltötték be hatodik évüket — s így esetleg egy, háromnegyed, fél évvel idősebbek nála —, mind vele együtt szabályosan, a megfelelő időben mentek iskolába! Minden osztályban van egy legfiatalabb gyerek s ők általában a májusi születésűek. Ezért is gyakori, hogy májusi születésű gyerekek esetén a szülők eltöprengenek az esetleges felmentésről. (De közel sem kérik ezt minden májusi születésű esetében.)

Egyébként azok a gyerekek, akik már írnak, olvasnak, mire iskolába mennek -s így feltehetőleg némileg érettebb érdeklődésűek és egyben befelé fordulóbbak, visszahúzódóbbak -, gyakran vannak kiszolgáltatva a többi gyerek „zrikálásának” (amit még fokozhat esetleg az is, ha ő másik óvodából jön, mint az osztály többsége).

Nem szólnék hát nagyon erőteljesen az ellen a „divat” ellen, hogy a szülők aggódva töprengenek el azon, vajon elég érett-e már a gyerekük az iskolára. Mert tudom, hogy az éretlen iskolakezdés nemcsak az első két-három évet nyomorítja meg, hanem végigkíséri a gyereket ameddig csak tanul, s ki van téve annak, hogy végig saját színvonala alatt fog teljesíteni.

Ma már egyáltalán nem számíthat szégyennek, ha egy gyerekre azt mondjuk ki, hogy nem iskolaérett! Egyszerű ténymegállapítás, mint amilyen a súly- vagy magasságmérés.

Nők Lapja 1997/48. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images