Kérdés: Az osztályunk rosszkedvűen vágott neki a téli szünetnek. Ennek pedig az volt az oka, hogy a tanító néni, aki négy éve viszi az osztályt, összekülönbözött az iskola vezetőségével, személy szerint az igazgatóval és az alsó tagozatos igazgatóhelyettessel. Mi, szülők majdnem valamennyien a tanító néni mellé álltunk a vitában. Nagyon szeretjük őt, mert gyerekeink is rajonganak érte. A vita tárgya: a vizsga. Kell-e a gyerekeknek vizsgázniuk a negyedik év végén? Az iskola vezetősége szerint kell, a tanító néni szerint nem kell. A vizsgára való felkészülés szerinte értelmetlen látszattanulás, ami fontosabb dolgoktól veszi el az időt (s a gyerekek röviddel a vizsga után úgyis mindent elfelejtenek, amit így és erre tanultak meg). Ezenkívül felesleges gyerekgyötrés, kifejezetten káros ebben az életkorban. A gyerekekkel ugyanis tesztlapokat, feladatlapokat akarnak kitöltetni, ezenkívül is lenne írásbeli és még külön szóbeli vizsga is, tételekkel. Az iskola vezetősége szerint ezt az új, úgynevezett nemzeti alaptanterv szerkezete megköveteli, a tanító néni szerint nem. Az igazgatóhelyettes mutatta nekünk, hogy a negyedik év végén van először követelményrendszer, aztán a hatodik, a nyolcadik és a tizedik év vége a „ szakaszhatár”. Az iskola azért vizsgáztat minden (!) „szakaszhatáron”, hogy a gyerekek a tizedik év végi alapvizsgára megszokják a vizsgát. Néhány szülő a mi osztályunkból is helyesli ezt, mondván, így készülnek fel a gyerekek az életre. Érdekes módon ezek a szülők azok, akik viszonylag a legkevesebbet törődnek a gyerekeikkel, és mindent az iskolára szeretnének bízni. Kinek van igaza? A tanító néninek vagy az iskola vezetőségének? Kell-e vizsgázni negyediktől kétévenként?

Válasz: A tanító néninek van igaza – és a szülők többségének. Nem kell vizsgázni negyediktől kétévenként, sőt, mint a tanító néni helyesen mondja, ez kifejezetten káros ebben az életkorban, értelmetlen látszattanulásra kényszerít, ami a valóban fejlesztő tevékenységektől veszi el az időt. Sőt, a tizedik év végi vizsga is csak lehetőség, nem kötelező. (Attól függően van szükség rá, hogy a gyerek hol és hogyan tanul tovább.)

Az is igaz, hogy nagyszerűen lehet vizsgákra felkészülni, teszt- és feladatlapok kitöltését megtanulni úgy, hogy valójában tájékozatlan marad a gyerek még az adott tárgyban is, s amit megtanult így, azt is elfelejti. Sajnos, a magyar iskolarendszer egyik rákfenéje ez az álteljesítményre törekvés, ami ebben a téves, szakszerűtlen vizsgamániában is megnyilvánul, s nem csak az említett iskolában. Az alaptantervet készítők valaha azt ígérték, hogy tíz évre egységesen fogják megszabni a követelményeket, és nem fognak „szakaszolni”. Az iskola döntse el, hogy mikor mit akar tanítani. (Külföldi példákból tudjuk: nem igaz, hogy ez lehetetlenné teszi az átjárhatóságot.) De úgy látszik, mi még mindig csak a felülről jövő „szabályozásban” – és minél központibb szabályozásban – hiszünk, holott sokszor bebizonyosodott, hogy az igazi csődök és botrányok az ilyenfajta szabályozott és túlszabályozott iskolarendszerekben vannak, míg a valóban sokszínű, szabad lehetőségekkel élő rendszerek könnyedén és botrányok nélkül működnek. (Az Európa Tanács egyik nemrégiben lefolytatott vizsgálata igazolta, hogy a kevésbé szabályozott iskolarendszereket sokkal több gyerek tudja sikeresen elvégezni, mint a sokszor az „esélyegyenlőség” jelszavával egységesítetteket. A szabadabb rendszerben mindenki megtalálja a neki való iskolát.)

Mindebből következik, hogy ha a tizedik iskolaév végén valamiféle vizsgáról esik szó – még ha nem is kötelezően -, az egész magyar iskolarendszeren végighullámzik a vizsgaőrület, le egészen a negyedik osztályig (sőt, az első osztályba válogató, törvénytelen felvételi vizsgákig, és még örülhetünk, ha az óvodák egyelőre kimaradtak). Valójában nagyszerű példa, amelyet elmond, hogy egy tanító néni a szakmai hozzáértés jegyében ki mert állni az iskolavezetőséggel szemben a gyerekekért, és a szülők támogatták ebben.

Mindannyiunknak ezt a példát kellene követnünk, és csak remélhetjük, hogy ez a kiállás, ez a küzdelem nem lesz hiábavaló. (Nincs olyan törvény vagy jogszabály, amely az iskolavezetőségnek adna igazat, a gyerekekre tekintő szakmai szempontokról nem is beszélve.)

Nők Lapja 1998/1. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images