1941-ben így írt az Ünnep:
Kíváncsi tekintetek fordulnak ma a Romanow-dinasztia még élő tagjai felé. Az utolsó orosz cár halála után annak a testvére, Cirill nagyherceg vette fel a „cári” címet; meg is „koronáztatta” magát Cóburgban; I. Cirill -néven ő volt a Romanow-család feje. Orosz cárnak írta magát.
Cirill néhány év előtt meghalt. Magas, elegáns, szép ember volt; ugyanezeket a testi tulajdonságokat örökölte tőle fia, Wladimir is, az új trónkövetelő, a család mai feje. Ez a húszegynéhány éves fiatalember, igen gazdag, művelt, tanult ember. Rajta kívül még Dimitrij nagyherceg játszik ma szerepet az emigrációban. Dimitrij és Wladimir unokatestvérek; Dimitrij elvált felesége amerikai asszony volt, John Emerynek, az ismert New York-i nagyiparosnak, a trösztelnöknek lánya. Szőke, magas növésű, csontos asszony, aki férjével az év nagy részét a háború előtti időkben Londonban töltötte. Gyermekük 1928-ban született. Ez a kétfiatalember, Wladimir és Dimitrij a két legnagyobb szerepet vivő fiatal Romanow.
Igen ám, de élnek még más Romanowok is. A család igen elterjedt; jellemző arra, hogy mennyi Romanow élt, az a cári ukáz, amely még a múlt században elrendelte, hogy csak az a Romanow nagyherceg, aki legalább negyedizigleni unokája valamely cárnak. A többi Romanow – nem nagyherceg, bármily furcsán hangzik ez a közép-európai fülnek. Azonkívül, az egyik cárnak, a múlt század közepe felé morganatikus házastársa is volt: még ilyen ágon is él egy sor vérbeli Romanow-sarj.
A legtöbb cárt Moszkvában és Szentpéterváron temették el. Amikor a Szovjet Tudományos Akadémia felnyitotta a cárok sírboltját, sajátságos tragédia történt. Éspedig a bizottság két tagja szörnyet halt. Amikor ugyanis a bizottság leásott és leszállt a föld mélyébe és sorra bontotta fel a díszes szarkofágokat: Nagy Péter cár hirtelen felemelkedett, a bebalzsamozott holttest felemelte a kezében lévő hatalmas pallost és a tudósok felé suhintott. A szovjet két neves történésze menten szörnyet halt. Az történt, hogy a régi cárok, sírrablók ellen egy ilyen emelőszerkezetet építettek be a holttest alá, hogy a kincseket a sírban megóvják. Miután kétszáz év óta először bontották fel a kriptát, most működött először a „szellemes” szerkezet.
Ugyancsak ebben a sírboltban állapították meg végre a hiteles történetét I. Sándor cárnak, a „szép” orosz császárnak, akinek halálához az a legenda fűződik – Paléologue írt épp most erről hatalmas munkát, – hogy vezeklőként, álnév alatt Kazánban fejezte be életét. A sír valóban üres volt. Egy másik, szerelmi legendáiról híres cár sem volt a helyén – helyette bizalmas naplóját találták meg a koporsóban. A holttesteket hol temették el? Senki sem tudja.
II. Miklós cárt és gyermekeit Jekatyerinburgban meggyilkolták. A cárevics, a vérszegény, orvosok tartotta kisfiú, a cári trón törvényes örökösének egyenes vonala kipusztult akkor. így szállt vissza a trónkövetelés egy oldalvonalra, Cirill nagyherceg családjára és örököseire.
Pedig magának II. Miklósnak is élt még egy nővére Koppenhágában. A cár testvére, Olga nagyhercegnő, hatalmas termetű, széles arccsontú igazi orosz típusú asszony, Dániába menekült a forradalom után. Férjhez ment, fivére volt szárnysegédéhez. Kuligovski volt gárdatiszthez, akivel csendes visszavonultságban élt Dániában. Két fiuk a berlini orosz iskolában végezte a gimnáziumot; ők ketten az utolsó törvényes cár unokaöccse! és legközelebbi rokonai. Külsőre is nagyon emlékeztetnek az utolsó uralkodóra. De élnek Romanow-sarjak Amerikában is; Párizsban pedig Nikoláj Nikolajevics nagyherceg, a volt cári hadsereg parancsnokának családja.
Általában, az orosz dinasztia tagjai ma is igen jól elhelyezkedtek a nemzetközi társadalomban. Rokonságba kerültek nemcsak az olasz, de az angol és más uralkodóházakkal; egy részük pedig kivándorolt Amerikába és ott jobbnál jobb házasságokat kötöttek. Maga Wladimir nagyherceg, a mai trónkövetelő Finnországban született és ma is emigrációban él. Épp a közelmúltban bocsátott ki proklamációt.
Dimitrij nagyherceg is fiatal és modern ember; a technikához ért annyit, mint bármelyik amerikai műszaki szakember. Autóversenyeken vett részt és sokat sportolt. Wladimirnál idősebb és miután Wladimir a törvényes trónkövetelő, Dimitrij ez idő szerint meglehetősen háttérbe szorul.
A két, különben hasonló külsejű fiatalemberen kívül meg kell emlékeznünk még egy Romanowról, akinek homlokát kis híjján majdnem szintén ékesítette a cárok koronája.
Amikor a forradalom Szentpéterváron kitört, II. Miklós cár ép a főhadiszálláson volt. Különvonaton érték utói a szentpétervári sürgönyök: a cárt azonban, aki holtfáradt volt, Nariskin udvarmester nem akarta felkelteni. Egyre közelebb hatoltak a fővároshoz. A luxusvonat robogott Szentpétervár felé. Végre megállt a vonat. Új sürgöny jött: a hatóságok nem garantálhatják a cár testi épségét. A cár elkeseredetten tette meg szemrehányásait környezetének: miért nem értesítették idejében a fejleményekről.
A vonat visszafordult. A pokovi pályaudvaron pihent meg a cári különvonat. Ide utazott a cár lemondását kikényszerítő bizottság. A cár aláírta az okiratot, ott mindjárt, a pályaudvaron. Azontúl Romanow ezredesnek nevezte magát.
Igen ám, de kinek a javára mondjon le? Mert a cár hallani sem akart arról, hogy köztársaság legyen országa. A még császárhű hatóságok sem akartak egyelőre államforma változást, csak új államfőt, békét és a népnek alkotmányos szabadságot. Szabadságot, amelyből az orosz népnek történelme során oly kevés jutott.
A cár ragaszkodott hozzá, hogy valakinek a javára mondjon le. Először a fia került szóba. A vérszegény, beteg kisfiú trónra ültetése azonban utóbb lekerült a napirendről. Egész új rezsim, egész új emberek kellettek. A háborús cár tulajdon gyermeke nem lehet új korszak államfője.
Akkor lépett előtérbe Mihály nagyherceg személye. Mihály felnőtt férfi, gondolkodó, okos, szabadabb szellemű férfiú, a cár legközelebbi rokona. Ő következett a legközelebb trónutódlásban. II. Miklós rövidesen döntött: Ha Alekszej trónörökös nem lehet cár, Mihály nagyherceg javára fog lemondani. A lemondólevelet valóban Mihály javára állítja ki.
A pokovi pályaudvar drámai jelenete azonban nem tudja Mihály nagyherceget a felelősség vállalására bírni. Mihály sürgönyöz: lemond. Nem kell neki a cári trón. Nem tartja szilárdnak az interim hatóságok erejét: a forradalom szele már megérintette. – Mihály látja, hogy a cárizmusnak most nincs jövője. Le is vonja a konzekvenciát és II. Miklós megdöbbenve értesül Mihály lemondásáról.
A cári család tanácstalan. De a forradalom megszabadítja a dilemmától a cár híveit: sem Mihály, sem Alekszej nem kerül többé hatalomra: a forradalom „elintéz” mindent. És így esett, hogy még utóbb is jó ideig eltart, míg az orosz emigráció annyira magához tér, hogy egységesen cárjelöltnek választja Cirill nagyherceget. Azóta két évtized telt el – és ma már Cirill fia, Wladimir várja, mit rejt magában az idők méhe.
Dr. Kerekesházy József
Nők Lapja 1993/1. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: II. Miklós 1894-ben (The Print Collector/Getty Images)
