Kérdés: A férjemmel nyolc éve ismerjük egymást, és eddig még minden évben elmentünk néhány napra síelni. Ezt jobban szeretjük, mint a nyaralást, és szerintünk többet is ér. Tavaly már a pocakomban volt a kislányom a síelés napjaiban, és talán ezért is figyeltem meg azokat a mamákat, akik ott tologatták pici gyerekeiket jól bebugyolálva a pálya környékén, hogy aztán cseréljenek a férjükkel vagy barátaikkal, és ők csússzanak le. A gyerekek pompásan aludtak, irigylésre méltóan pirospozsgások voltak, látszott, hogy jót tesz nekik a friss levegő. Már akkor arra gondoltam, hogy talán majd mi is eljöhetnénk így, ha meg tudnánk szervezni. Most sikerült is találnunk egy ilyen lehetőséget. Jó néhány barátunk is ott lesz, mi egy kicsit később indulunk. Autóval mennénk. A pálya közelében keresünk szállást. Az út valamivel több mint háromszáz kilométer. De most édesapám, aki évek óta egyedül él, és rettentően aggályos természetű, ránk telefonált, hogy ő „megtiltja”, hogy ilyen veszélyeknek tegyük ki a gyereket (csúszós autóutak, órákra, napokra „beletemetődés” a hóba, a hideg, a szülőket érő balesetek síelés közben, a gyerek esetleges megbetegedése, megfázása idegenben stb.), és elképesztően felelőtlennek nevezett minket. Apám szerint a gyerekeknek nem is tesz jót, ha „mozgatjuk”, kimozdítjuk megszokott környezetéből, akkor már inkább fogadjunk mellé valakit arra az öt napra, ha mi semmiképpen nem tudunk lemondani a síelésről. Erről viszont szerintem szó sem lehet, még sokáig nem akarom másra bízni a gyerekemet. Ha így áll a dolog, persze, hogy le tudok mondani, csak nem látom be, hogy miért mondjak le, szerintem a gyereknek is jót tesz, nem is csak a hegyi levegő, hanem az is, hogy mi is jól érezzük magunkat, feltöltődünk egy újabb évre. Én elég óvatosnak tartom magam, barátok nélkül nem mennék, figyelem az időjárásjelentést, és bármi veszély mutatkozik, nem indulunk útnak. Vajon kinek van igaza? Ön hogyan döntene a gyerek szempontjából nézve a dolgot?
Válasz: Dönteni csak önök dönthetnek a férjével együtt, sem édesapja, sem én nem dönthetek ebben a kérdésben felelősséggel.
Hogy mi a véleményem az érvekről és ellenérvekről?
Biztos vagyok benne, hogy igaza van abban, hogy a gyereknek nagyon jót tesz, ha a szülei – akik vele vannak -jól érzik, és kipihenik magukat, „feltöltődnek a következő évre”. A kipihent anya, az az anya, akinek módja van arra, hogy magának is szerezzen örömet és felüdülést, sokkal „többet ér” a kisgyerek számára, mint a holtfáradt, letört, agyonnyúzott. (No persze, azért is ér többet, mert újabb friss erőket, jókedvet, kedélyt- és ezzel érzelmi biztonságot – lehet belőle „kiszívni”. És erre nagy szükség van!)
Az a biztos, hogy a friss, tiszta, hideg, hegyi levegő – és hegyi napfény -is jót tesz, ha meg nem bontott napi ritmusban és többé-kevésbé az otthon is megszokott időtartamban jut hozzá a gyerek (no és arra is gondolunk, hogy a túl erős napfénytől, a hóról visszaverődő sugárzástól megvédjük.)
Arról én is a leghatározottabban lebeszélném, hogy gyerekét itt hagyva, másra bízva menjen el síelni. Tévedés, hogy a gyereknek fontosabb volna megszokott környezete, mint a megszokott – a szeretett és szeretetet adó – személy, az anya jelenléte. Igaza van, ha még sokáig – mondjuk, hároméves koráig – semmiképpen sem akarja másra bízni a gyerekét.
Ameddig csak vissza tudunk tekinteni, az emberiség – sőt, a főemlősök – történetében, mindig megtaláljuk a „fiahordó anyát”. A kis majom anyja szőrébe kapaszkodva csügg rajta, miközben a mama ágról ágra, fáról fára lendülve gyűjtöget és vadászik, és nemegyszer óriási távolságokat jár be. Az archaikus kultúrákban hol a hátukra, hol a mellükre veszik, kötözik az anyák gyereküket, míg ők – sokszor lakóhelyüktől viszonylag távol – mindennapi tevékenységüket, munkájukat végzik, vagy éppenséggel vándorolnak.
A veszélyeknek, amelyeket édesapja említ, természetesen van realitásuk. Mint ahogy az ön óvintézkedéseinek is. (Ha én volnék a nagypapa, azt az apró részletet, hogy önök egy kicsit később indulnak mint a barátaik, külön is aggályosnak tartanám. Ilyen esetben – amikor ilyen kisgyereket viszünk – jó volna úgy szervezni a dolgot, hogy barátainkkal konvojban menjünk, de legalábbis két autó – az egyik, amiben a kisgyerek van, és még egy másik, „mozgékony”, együtt menjen.)
Tehát – óvatosan! Az önök helyében, ha tehetem, tartalék pénzt vinnék, hogy ha mégis egy éjszaka leesik a nagy hó, vagy ónos eső fagy az utakra, meg tudjam hosszabbítani telelésemet, kivárva, amíg az utakat biztonságossá tisztítják, járhatóvá teszik.
Ha úgy döntenek: jó síelést!
De dönteni önöknek kell!
Nők Lapja 1999/2. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
