„Nincsen olyan gyötrelmes, komor sors, amelyiknek ne akadnának enyhületes, vidám, kedélyes órái. Ady Endréről minden életrajzírója csupa sötét, érzelmes vagy éppen érzelgős szint vetít elénk. Helyes és a tárgyilagosság, igazság jegyében való, ha kiegészítődik a kép derűsebb színekkel is…”

Folytatásos regény

1901-ben országos szenzációt keltett egy Papp Béla nevű szatmári földbirtokos testvérgyilkossága. A birtokos úr, hogy megszerezze nála jóval fiatalabb öccsének vagyonát, ezt mindenképpen el akarta tenni láb alól. Felbérelte egyik cselédjét: helyezzen égő taplót a paripa fülébe, amelyen öccse lovagolni szokott, hogy a megbokrosodott állat vesse le a hátáról lovasát. Az első kísérlet nem sikerült. Következő alkalommal egy másik cselédjét bérelte fel ugyanezen gaztettre. Ekkor el is érte célját: öccse lezuhant és szörnyethalt. A megígért vérdíjat a földesúr csak a második cselédnek fizette ki, amiért az első följelentette ezt. így derült ki a testvérgyilkosság. Papp Bélát halálra ítélték és felakasztották.

Ez az eset, érthetően, foglalkoztatta a közönség fantáziáját.

A Nagyváradi Friss Újság hasábjain egyszer csak folytatásos regényben kezdett megjelenni a szörnyű história. Címe: „A testvérgyilkos földesúr”. A regénynek nagy sikere volt. Kitűnik ez abból, hogy midőn Halász Lajos, a nagyváradi Friss Újság szerkesztője véletlenül a Szegedi Friss Újság kiadójával találkozott, ez sóvárogva mondta neki:

– Olyan érdekes regényt szeretnék én is íratni a lapom számára, mint „A testvérgyilkos földesúr”!

– Meghiszem azt – felelte büszkén a szerkesztő. Rejtélyesen mosolygott is hozzá, de a világért el nem árulta volna: hogyan készül ez a regény?

Hát úgy készült, hogy felkérte a többi nagyváradi lapnál dolgozó újságírókat: írjanak közösen regényt a testvérgyilkosságról. Mindennap más és más írja a folytatást, öt-öt korona fejében.

Ady Endre, Bíró Lajos és Lengyel Géza írták a regényt. A Müller cukrászda papírszalvétái szolgáltak kutyanyelvül. Onnan, a cukrászda márványasztaláról kerültek nyomdába az egyes folytatások. Mindenik ott folytatta, ahol előző napon a másik abbahagyta.

Ady keretes elbeszélést kanyarított a történetből oly módon, hogy amikor rá került a sor, a következőkét írta:

„Ezután pedig hősünk, miután nem tudott aludni a lelkiismereti gyötrelmektől, elővett egy regényt a szekrényből és olvasni kezdte. Ez a regény így hangzott…” És itt következett a regény, amit a testvérgyilkos olvasni kezdett.

(Sajnos, ma már nem élvezhetjük ezt a napi öt koronákért, egyesült erővel írt regényt! A Nagyváradi Friss Újság 1901-i évfolyamából egyetlen példány sem maradt fenn… Habent sua fata libelli!)

Ady és a pénz

Anno 1913 Ady neve már az egész ország fölött lengedező zászló. A Vér és arany (1908), Az Illés szekerén (1909), a Szeretném, ha szeretnének (1910), A minden titkok verseiből (1911) költőjét a haladó szellemű lapok és kiadók egyaránt megbecsülik. Sokat keres, de sokat is költ. A pénzzel egyáltalán nem tud bánni. A forintok éppúgy elgurulnak tőle, mint a krajcárok. A pénzzel, „a disznófejű nagyúr”-ral, élete végéig viaskodott.

Ha nincsen pénze, elmegy a Nyugathoz. Persze konflison. A Nyugat kiadóhivatala közismerten a világ legspórolósabb intézménye. De ha Ady kér, az ő kérését nem lehet megtagadni.

Néha úgy kiköltekezte magát, hogy a Nyugatnál még az utcán várakozó konflis kifizetésére is előleget kellett kérnie.

Történt egyszer, hogy Osvát Ernő levelet kapott Adytól ezzel a címzéssel:

„Osvát Ernő úrnak, a Nyugat szerkesztőgége. E. V.”

Osvát első tekintetre megismerte a borítékon Ady írását.

„Ebben a borítékban vers van – gondolta. – De mit jelenthet ez a két betű: E. V.? Valószínűleg annyit: egy vers.”

Ezzel felbontotta a borítékot, de nem egy, hanem két verset talált benne. Az E. V. tehát nem egy verset jelentett. Tanakodni kezdett Fenyő Miksával, s együttesen kisütötték, hogy – Adyról lévén szó – a két betű nem jelenthet mást, mint azt: Előleget Vár. Erre a hordárral, aki a levelet hozta, küldtek is egy kis pénzt Adynak.

Másnap találkoznak a költővel, aki kezet szorítva velük, megköszönte az előleget.

– Soha jobbkor – mondotta Ady. – De honnan tudtátok, hogy pénzre van szükségem?

– Ugyan, Bandi, hisz te magad kérted! – felelte Fenyő.

– Én? – csodálkozott Ady. – Most az egyszer igazán nem kértem. – S hozzátette rendes szavajárásával: – Kért a frász.

Most már Osvát Ernő is megszólalt:

– De hát ott volt a borítékon! Rajta volt: E. V. Előleget Vár.

Ady felkacagott:

– Igen? Jó, hogy tudom. Mert az E. V. eddig mást jelentett. Azt, hogy: en ville, vagyis: helyben.

Ez a levélcímzési mód Párizsban ragadt rá. Kedvelte a francia pezsgőt, örült, ha közönséges francia Maryland cigarettákat szívhatott, és egy időben hosszú orrú, világossárga francia cipőket csináltatott magának. Mindössze ennyiből álltak franciáskodó szokásai.

Mi mindenre tudta költeni a pénzét? – kérdi Bölöni György Az igazi Ady című könyvében. A kérdésre így válaszol.

Szállodára, italra, pincérre, konflisra, ha kellett: nőkre, s kényelmes, vélt uraskodásra.

Az uraskodása nem volt városias. Egy pesti ember másban találta volna passzióit.

Asztalánál szívesen látta barátait, szeretett vendégeivel kedveskedni, a fogyasztott borokat gavallérosan ő fizette, s ha konflisba ültek, az is az ő zsebére ment.

Aprólékosan, sőt zsugorian számon tartotta pénzét, minden krajcárjáról tudott, de szeretett fölényesen pazarló lenni.

Nem szívelhette a baráti koldulásokat és kölcsönkérőket.

Keresete nagy százalékát bőven ontott borravalókra szórta szét, vidékies gesztusokkal. Társaságban élesen figyelte: ki mennyi borravalót ad. Többször panaszkodott, hogy írótársai nem elég gavallérosan borravalózzák a pincért, kocsist, s vonaton a kalauzt. Hatvány Lajos sem volt előtte kivétel, sőt őt egyenesen fukarnak híresztelte. Szinte beteges mánia volt ez nála, megint csak a kurtanemes úrhatnámsága.

Ha vele voltam – mondja Bölöni -, igyekeztem én is szórni a pénzt, nehogy megsértsem, mert ha valaki az ő társaságában nem osztogatott a szokásosnál nagyobb borravalókat, azt egyenesen személyes sértésnek vette.

(Bisztray Gyula: Jókedvű Magyar Irodalom, részlet)

Nők Lapja 1992/48. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Ady Endre síremléke (Fortepan / Lőrincze Judit)