1998: Zárt nevelési intézmény? – A nevelési-oktatási intézmények furcsa szabályai

Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

Kérdés: Az alábbi szöveghez nem szeretnék sokat hozzáfűzni, azt hiszem, magáért beszél. Csak annyit jegyezek meg, hogy ez a kiírás az egyik óvodánk falán található. Plakát, nagy betűkkel. Ebből az óvodából vittük át egy másikba a gyerekünket, miután itt minden hétfőn, amikor újra óvodába kellett mennie, bepisilt. Mióta elhoztuk, semmi baja. A szöveg: „Kedves Szülők! – Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az óvoda zárt nevelési intézmény. – Rendjét, tisztaságát és a nevelőmunka zavartalanságát biztosítanunk kell. – Ezért kérjük, hogy gyermekeik átvétele után szíveskedjenek elhagyni az óvoda területét! – Megértésüket köszönjük! – Óvodavezető.” Kérdéseim: Mi az, hogy zárt nevelési intézmény? Gyermeke átvétele után mindenki hazaindul. Mit kér a szöveg? Ne beszélgessünk mi, szülők egymással és különösen ne az óvónőkkel? Mennyiben zavarjuk ezzel az óvoda rendjét, tisztaságát és a nevelőmunkát, amelynek ilyenkor már vége van? Ha van is valamilyen értelme ezeknek a „kéréseknek”, ilyen hangon kell-e őket elmondani? Tévedek-e, ha összefüggést látok gyerekem múlékony bepisilése és a plakát hangvétele között?

Válasz: Nem tudom mi a „zárt nevelési intézmény”. Gondolom, valamiféle ifjúsági börtön.

Azt hiszem, a szöveg valóban azt kéri, hogy ne beszélgessenek – esetleg veszekedjenek? – a szülők egymással, és különösen ne az óvónőkkel. Talán történt valami ebben az óvodában? Rossz tapasztalatok sodorták odáig az óvoda vezetőségét, hogy ilyen plakátot ragasztott ki?

Tapasztalataim szerint az óvónők a magyarországi pedagógustársadalom alighanem legértékesebb – egyik legértékesebb -rétegét alkotják, nagy szakmai érdeklődéssel és a gyerekek iránti elkötelezettséggel. Persze, én is ismerek olyan óvodát, ahol a játékpolcok magasan vannak, „nehogy a gyerekek le tudják venni a játékokat, mert akkor rendetlenség lesz”, jártam olyan óvodában is, ahol a nagycsoportosok a vigyázzállást gyakorolták, tudok óvodáról, ahol az óvónő megtömte a gyereket, ha nem akart valamit megenni, tapasztaltam, hogy vannak óvodák, melyek matematika, rajz és „írás” feladatokat adnak otthonra – de ezek a ritka, elrettentő kivételek.

El tudom képzelni, hogy valami történhetett ebben az óvodában, s talán, ha tudnánk, hogy mi történt, nagyobb megértést tanúsíthatnánk. De abban akkor is igaza van, hogy ezt a „kérést” nem ilyen hangon kellene elmondani. Ez a hangvétel bizony kísértetiesen emlékeztet azokra az időkre, mikor az iskolát- és ha lehetett, az óvodát is – az állam, a párt, a hatóság a maga kinyújtott csápjaként használta hivatalként, hatóságként, amely előírja az alattvalóknak (gyerekeknek és szülőknek), mit kell tenniük, gondolniuk, akarniuk.

Azt hiszem, a jó óvodai és iskolai munka előfeltétele, hogy szülők és óvónők, tanítók, tanárok beszélhessenek, beszélgethessenek egymással, s nem is csak szervezett alkalmakkor, hanem esetleg éppen a „gyermekek átvétele” közben.

Ha ennek a szövegnek a kifüggesztését nem előzte meg valamiféle inzultus, támadás az óvónőkkel vagy az óvoda épületével, berendezésével szemben valamelyik rabiátus szülő részéről, hanem csak valamiféle rosszul értelmezett rendtartás, házirend része, akkor biztosan nem téved, ha összefüggést lát gyereke múlékony bepisilése és a plakát hangvétele között. Akkor ebben az óvodában feltételezhetően igen rossz a légkör, és az is lehetséges, hogy az autoriter vezetés nem is csak a gyerekeket – és szüleiket -, hanem az óvónőket is félelemben tartja.

Nők Lapja 1998/4. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images