Díszletek között élünk, s ezek teszik lakásunkat, környezetünket otthonossá. Bár nem mindig szépek, képük agyunkba és szívünkbe vésődik, és hiányuk űrt hagy maga után. Nagyon bánnám, ha a házat, mely éppen szemben áll ablakommal, lebontanák, jóllehet semmi szép nincs rajta: cserépteteje foltozgatott, falai szürkék, szecessziós díszei lassan, de biztosan málladoznak. A hó s az eső hosszában becsíkozta, a világos csíkok mellett annál sötétebbnek hat a portól, koromtól, madárürülékből rárakódott vastag piszokréteg. És mégis kedves, és mégis hozzátartozik az életemhez. Még ebben a csúf, lerobbant állapotában is minden nap tud valami újat nyújtani, mert ablakai mögött az idegenek is ismerőseim, mert megszoktam a szokásaikat. Mindig tudom, hol, mikor festenek és takarítanak, mikor szellőztetnek, s hány órakor érkeznek haza; melyik gyereknek mit hozott a Mikulás; és csöndes nyári éjszakákon gondolatban osztozom annak a vizavimnek a magányában, aki olvasólámpája kicsi fénykörében mindig napkeltéig olvas.
De vannak életünknek másféle, szabadtéri díszletei is. Ha a szokásos útvonalon pirosat mutat a lámpa, ha „dugóban” vesztegelünk, ha a zebránál várakozunk, néha rájuk csodálkozunk. Ez a felirat, tábla vagy cégér vajon ősidők óta itt díszeleg az orrunk előtt, csak mi nem vettük észre, vagy tegnap, esetleg csak egy órája tették föl, festették át… ? És mikor unta el az álldogálást ez az oszlop? Egy hete, egy fél órája…?
Ezek a díszletek se mind szépek, sőt, van köztük csúnya, és van mulatságos is. Eszerint bosszankodunk, vagy elmosolyodunk, s ezentúl ez a villanásnyi méreg, csepp derű is életünk részévé válik. Otthonossá teszi az utat, melyen napról napra végigmegyünk, szemünkkel újra meg újra megkeressük kedvenc gyönyörködni-, mérgelődni- vagy derülnivalónkat, de ha díszleteink eltűnnének a helyükről, úgy érezném, mintha idegenbe kerültünk volna.
Fotóriporterünk találomra válogatott szabadtéri díszleteink között, nem csupán a szépet keresve.
Gadányi György riportja
Nők Lapja 1983/4. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Füredi utcai lakótelep 1983-ban, az Álmos vezér tere az Ond vezér útja felé nézve (Fortepan / Gábor Viktor)
