Kérdés: Kamasz lányommal két éve kezdődtek a gondok. Bevallom, kezdetben nem nagyon törődtem az intő jelekkel. Először matricát lopott az osztálykiránduláskor egy butikból; aztán trágár, ocsmány szavakat írt egy osztálytársa füzetébe; egy idő óta másik osztálytársával állandóan megalázza, kiközösíti azt a kislányt, aki nem szimpatikus. Mivel kisvárosunkban vezető beosztásban vagyok, fennen hirdeti, hogy az ő anyukája – azaz én – azt távolít el az állásából, akit akar, és ezzel is terrorizálja osztálytársait. Meghallgattam az osztályfőnöke szavait, s miután hazamentem, leültem a családommal —férjemmel és Virággal — megbeszélni a dolgot. A lányom nem tagadott semmit, de azt mondta, hogy tanára eltúlozta a dolgot. A férjem véleménye az volt, hogy a tanárok „pikkelnek” lányunkra, és csak felfújják az apróságokat. Nem baj, ha a lányunk talpraesett, megvédi magát és önálló. A dolog ebben maradt. De lett folytatása is. Újabb „szórakozásai” közé tartozik, hogy bár tizennégy éves, kis óvodás gyerekeket kínoz, és közben jókat nevetnek a barátnőjével. Például: bezárják az óvodás kislányt a lépcsőházba, és nem engedik ki. Másik rendetlenkedése: a kaputelefont barátnőjével összevissza nyomkodják, aztán elszaladnak. Ezeket a dolgokat már nem is nekem, hanem a férjemnek mondták el a lakók, amikor figyelmeztették, hogy Virággal baj van. Sajnos, az a férjem véleménye, hogy senkinek semmi köze hozzá, mit csinál az ő lánya. Az is az igazsághoz tartozik, hogy sokat dolgozom, és emellett tanulok is. Ősszel fogok államvizsgázni, így meglehetősen keveset vagyok a férjemmel és lányommal. Hogyan lehetne mindezen változtatni? Hogyan lehetne a férjemet és a lányomat meggyőzni arról, hogy Virág nincs jó úton, és még komolyabb bajok is történhetnek makacs gőgössége miatt?

Válasz: A legutóbb két kislányról írt az osztályfőnökük, az ő kérdéseire próbáltam válaszolni. Az ott leírtak kísértetiesen emlékeztetnek az édesanya mostani levelére, csak éppen az osztályfőnök szemszögéből. Igaz, hogy ott a lányok hatodikosok, igaz, hogy kulcstartólopásról van szó, és az óvodás kislányok kínzása és a becsöngetések nem szerepelnek (persze, mert ezek nem is az iskolában történnek), de egyébként minden egyezik. Ott is szó van mamáról, aki vezető állásban dolgozik, és akiről a gyereke azt mondja, hogy „azt küld el az állásából, akit csak akar”. De amíg ott azt olvastuk, hogy az anya elhárította a pedagógus panaszát („…nem kell komolyan venni a gyerekfecsegést, lehet, hogy a kulcstartót magától is visszatette volna… ő bizony arra neveli a gyerekét, hogy megállja a helyét az életben… máskor ne is zavarjam ilyen semmitmondó ügyekkel… ), addig most azt látjuk, hogy bizony az anya is gondban van Virág miatt.

Bölcs a régi latin mondás. Audiatur et altera pars — Hallgattassék meg a másik fél is!

Megdöbbentett, hogy alig küldtem el előző válaszomat a Nők Lapjához, megérkezett ez a levél, az anya levele.

A két levélből világosan kiolvashatjuk az édesanya szorongatott helyzetét: az iskolai panaszokkal szemben lánya védelmére kel -méghozzá félje általa sem egyértelműen helyeselt érveivel -, otthon viszont Virággal és apjával próbálja megértetni az osztályfőnök, a panaszkodó lakók, a külvilág szempontjait (és talán azt is, hogy mi szolgálná Virág valódi érdekét). Tapasztalatom szerint elsősorban anyák kerülnek gyakran ilyen helyzetbe, és őrlődnek két malomkő között, mivel érzékenységük, intuíciójuk érzelmi intelligenciájuk belátóvá teszi őket, és megkönnyíti számukra, hogy – önkímélet nélkül – közelebb jussanak a belátáshoz és ezzel a bajok gyökeréhez.

Az osztályfőnöknek válaszolva azt írtam, hogy a háttérben – a lopás, a más gyerekeken gyakorolt bosszúállás hátterében – érzelmi kielégítetlenségnek kell meghúzódnia. Ott, akkor még úgy látszott, hogy az édesanya egyértelműen elhárítja a szembesülést gyereke problémáival, nem akar vele foglalkozni. Most láthatjuk, hogy ez nem így van. Viszont világossá válik az érzelmi hiány eredete – vagy csak egyik lehetséges összetevője -is. „Az is az igazsághoz tartozik, hogy sokat dolgozom, s emellett tanulok, ősszel fogok államvizsgázni. Így meglehetősen keveset vagyok a férjemmel és lányommal.”

Vajon nem éppen két-három évre nyúlik-e vissza annak az időnek a kezdete, amikor sok munkája mellett az anya még tanulni is kezdett? Nem az időtől érzi-e Virág úgy, hogy őt érzelmileg egy kissé „elengedték”? Családon belül gyakran tapasztaljuk, hogy az a testvér, aki akármilyen okból elhanyagoltabbnak érzi magát „bosszút áll” a másikon, a többieken, sőt idegen gyerekeken is, anélkül, hogy saját maga is felismerné ezt az összefüggést.

Lehet, hogy ebben a helyzetben az apára is túl nagy teher – az érzelmi jelenlét terhe — hárul, s úgy érzi, hogy ő ennek nem tud eleget tenni, így hát ezzel a „Virágnak mindent szabad… senkinek semmi köze hozzá…” magatartással enyhíti lelkiismeret-furdalását, és próbál jó kapcsolatban maradni a lányával, akiről maga is érzi, hogy valamit igényelne, amit ő (egyedül) nem tud neki megadni.

Még azt is tudnunk kellene, hogy vannak-e a családban egyéb feszültségek a szülők között, az anya sok elfoglaltsága, munkája és tanulása miatt.

Természetesen nem lehet azt tanácsolni valakinek, hogy ne járja a maga életútját, ne fogadja el az állásban, továbbtanulásban felkínált lehetőségeket, de tudnia kell, hogy ez milyen terheket ró rá és családjára, és igyekeznie kell családtagjaival együtt arra, hogy megoldást keressen. Végső megoldást nem fognak találni. De új és új erőfeszítéssel, kiszakított időkkel, jól megszervezett közös estékkel, hétvégékkel, szabadságokkal is sokat tehetünk. És ha mindennap — vagy majdnem mindennap — csak öt-tizenöt percet tudnánk arra szánni, hogy oldott – nem számon kérő – haszontalan együttlétben töltsük el az időt gyerekünkkel (amikor esetleg felolvasunk egy jó és mulatságos regényt, visszatérő rendszeres esti szertartásként, vagy csak fecsegünk az ágya szélére ülve), már akkor is sokat tehetnénk.

Hasonló oldott együttlétben, közös programban talán Virág apja is megérhetné, hogy ha magamnak és gyermekemnek szabadságot igénylek, ezt csak akkor tudom a magunk és mások kára nélkül megvalósítani, ha a másik, a többi ember – és gyerek – ugyanilyen szabadságát is biztosítom. 

Nők Lapja 1999/9. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images