1998: Hol lenne jobb dolga a gyereknek? Állami vagy alapítványi iskolában?

Kérdés: A kisfiam harmadikos. Örömmel ment iskolába, már elsős korában jól olvasott. Nem is volt semmi baj, amíg meg nem kezdődött másodikban az osztályzás. Jó jegyeket hozott, de folyton félt, szorongott s gyakran előfordult, hogy nem akart iskolába menni. Egyre szomorúbb, lehangoltabb lett, nem játszott már olyan vidáman mint azelőtt és az év vége felé már olvasni sem volt kedve. Már akkor töprengtem, hogy másik iskolába kellene adnom, s körülnéztem, hogy mik a lehetőségek. Közelünkben működik egy alapítványi iskola, amelyről hallottam jót is, rosszat is. Jót inkább azok mondtak, akiknek oda jár a gyerekük, rosszat inkább azok, akik csak hírből ismerik. Ebben az iskolában nincs osztályzás, és év végén is csak szöveges értékelés van. Az elmúlt év májusában jártam ott először, nagyon megtetszett nekem, de kétségbeesésemre azt hallottam, hogy sajnos nincs hely a második osztályukban, s bár volna még egy osztályra való jelentkező, nem tudnak helyet teremteni számukra, anyagi lehetőségek híján. Akkor tudtam meg azt is, hogy ők sokkal kevesebb támogatást kapnak, mint az önkormányzati, vagy az egyházi iskolák. Miért? Többször olvastam már arról, hogy a szülő joga eldönteni, hogy milyen nevelést akar adni gyerekének, hova akarja iskolába járatni. De az egyik szülőnek több joga van erre, mint a másiknak? Holott egyforma adófizetők és állampolgárok vagyunk. Most keseredtem el igazán, amikor a harmadik osztály első féléve után a kisfiam már egészen rossz állapotba került. Lépten-nyomon sírva fakad és időnként azt mondja, hogy ő nem akar élni. Én ezt összefüggésbe hozom azzal, hogy ez a harmadikos tanító néni sokkal szigorúbb, mint az előző volt. Lehetséges ez?

Válasz: Sorbaveszem a kérdéseit, de először elmondom az olvasóknak, hogy a levélből az alapítványi iskola nevét mi húztuk ki, nehogy azzal vádoljanak, hogy reklámot csinálunk egyik vagy másik iskolának. Az alapítványi, egyesületi, magániskolák száma ma Magyarországon már több száz. Ezek közül néhány van, amelyik nem profitra törekvő vállalkozás, hanem szülők hozták létre, éppen ezért – amit ön is ír -, hogy a maguk által megválasztott nevelést, iskolázást biztosítsák gyerekeiknek. Sajnos igaz, hogy ezek az iskolák – és azok az állampolgárok, akik ezekbe az iskolákba járatják a gyerekeiket – ma hátrányos helyzetben vannak.

Tulajdonképpen törvényellenes megkülönböztetést – negatív diszkriminációt – szenvednek el. Megkapják az úgynevezett normatív támogatást, de nem kapják meg a kiegészítő támogatást általában sem az önkormányzatoktól (itt vannak kivételek!), sem a központi költségvetésből. Ez azt jelenti, hogy jó negyven százalékkal kevesebb pénzt kapnak, mint az önkormányzati vagy egyházi iskolák, holott a gyereket ide járató szülők valóban ugyanúgy befizetik adójukat (amelyből ez a támogatás is kikerül), mint a szerencsésebb helyzetű iskolák szülői. Ezenkívül ezeket az iskolákat még az is súlyosan nyomasztja – és hátrányos helyzetbe szorítja hogy gyakran nincs épületük, és rettenetes bérleti költségeket kell fizetniük. Ezért nem tudnak sokszor bővítésre gondolni nagyszámú jelentkező esetén sem.

Holott az ilyenfajta iskolák, amilyenről a levélben is szó van, valóban gyerekközpontú, képességfejlesztő iskolák, melyeknek még egy olyan nehezen mozduló törvényhozás is, mint például a finn, hangsúlyozottan előnyös helyzetet biztosít a 90-es évek eleje óta. Mondván, az összes többi tanintézetre jótékony hatással van ez ilyen iskolák munkája, mert a létük által jelentett kihívás arra készteti lassan-lassan a többi iskola egyikét-másikát, hogy gyerekközeibe hozza, modernizálja a módszereit. Reméljük, hogy mindebben hamarosan valamiféle változás, a hátrányos helyzetet megszüntető döntés várható a hazai kormányzat részéről.

Amit pedig kisfiáról ír, az nagyon pontos, és, sajnos, nem egyedülálló tünetsor. Úgy gondolom, hogy igaza van, ha ezt összefüggésbe hozza a második osztályban kezdődött osztályzással, illetve a harmadik osztálytól belépett szigorú tanító nénivel. (Azt is tudnunk kell, hogy a ma érvényes magyar jogszabályok szerint hetedik osztályig nem kell osztályozni! Pontosabban: az iskola eldöntheti, hogy osztályoz-e vagy szöveges értékelést ad. Sajnos, eddig még nagyon kevés iskola élt azzal a lehetőséggel, hogy megszabaduljon az osztályzás nyűgétől, holott tudjuk, hogy az osztályzatra felelés szorongást kelt, és azt is tudjuk, hogy a szorongás csökkenti a teljesítményt…)

Az ön helyében egyrészt szakemberhez fordulnék az érzékeny, értelmes kisfiú panaszaival, másrészt feltétlenül keresztül vinnék valamiféle iskolaváltoztatást.

És reménykednék abban, hogy előbb-utóbb mindenki számára megvalósulhat a valóban pluralista iskolarendszer Magyarországon, s a szülőnek nemcsak joga, de lehetősége is lesz választani.

Szükség esetén, s ha ez megoldható, jó néhány napra vagy hétre már holnaptól otthon tartanám a gyereket, s nem hinném el, hogy amit így mulaszt, az kárára lesz, netán behozhatatlan. Oly annyira nem, hogy még a pótlással sem gyötörném.