Kérdés: A kisfiam négy és fél éves. Az őrületbe kerget minket azzal, hogy az óvodából folyton elhoz valamit. Az utóbbi időben vettük észre, hogy úgyszólván megtömi a zsebeit apró tárgyakkal, játékokkal. Először csak rászóltunk. Megmondtuk, hogy ezt nem szabad. De most nemrégiben nagyon megvertük. Sajnos, mostanában úgyis elég idegesek vagyunk, ezt biztosan a gyerek is érzi. Én nagyon megsajnáltam, de a férjem azt mondja, hogy ha ilyesmi újra előfordul, újra meg kell verni. Ezt mindenképpen szeretném elkerülni, ezért aztán mostanában az óvó nénivel valóságos motozásnak vetjük alá, minden zsebét kiforgatjuk, és nem ok nélkül, mert majdnem mindig van nála valami. Ilyenkor sokszor sír és könyörög, hogy egy kis állatot legalább holnapig elvihessen, és ígéri, hogy majd visszahozza. De én nem engedem, pedig az óvó néni javasolja. Szeretném, hogy végleg leszokjon arról, hogy valahonnan valamit elhozzon. Miért csinálja ezt? Kínos helyzetbe hozza magát és minket is. Pedig imád óvodába járni.

Válasz: A kisgyerekek gyakran visznek magukkal valamit hazulról az óvodába, mert úgy érzik, hogy ezzel az otthon – a biztonságot adó otthon – egy darabját viszik magukkal, amibe megkapaszkodhatnak az idegenben. Ezt a rongydarabkát, vagy babát, vagy állatkát a pszichológiában átmeneti tárgynak hívják, s ez helyettesíti egy időre a gyerek számára akár magukat a szülőket is. És ugyanígy előfordul, hogy a gyerekek magukkal hoznak tárgyakat olyan helyekről – szomszédtól, nagymamától, óvodából -, ahol jól érzik magukat.

Különösen felerősödhet ez akkor, ha otthon valamiért nem jó, vagy nem elég jó (például mert „mostanában úgyis elég idegesek vagyunk”). Persze lehetséges, hogy otthon minden rendben van, csak éppen kistestvér született és a gyerek úgy érzi, hogy őt most már kevésbé szeretik, vele kevesebbet foglalkoznak. (Ez utóbbi általában igaz a kistestvér születésekor.) Nem arról van szó tehát, hogy a gyerek lop, hogy gyarapítsa vagyonát, játékait, s ezzel megindult a kriminalitás felé vezető lejtőn, ahol most kell mindenáron feltartóztatni. Hanem arról, hogy érzelmi biztonságot keres ilyen mágikus úton, hogy magával visz egy darabkát a nyugodt és derűs óvodából a pillanatnyilag esetleg éppen felzaklatott és feszült légkörű otthonba.

Én is azt tanácsolnám, amit az óvó néni: bocsátkozzunk alkuba a gyerekkel és beszéljük meg, hogy aznap mit vihet haza egy-két napra – vagy akár egy hétre is – az óvodából, s ha visszahozta, újra elvihet valami mást. Ezzel nem szoktatjuk rá arra, hogy „majd felnőtt korában is” elhozzon dolgokat, hanem egy pillanatnyi érzelmi szükségletet elégítünk ki hatékonyan a gyerek számára.

A verés, szidás, büntetés csak növeli, fokozza az otthoni rossz közérzetet, a bizonytalanság érzését, s egyre nagyobb késztetést ébreszt a gyerekben arra, hogy elhozzon valamit onnan, ahol jól érzi magát, jelen esetben az óvodából.

És jó lenne, ha fel tudnánk fogni gyerekünk magatartásából a nekünk szóló figyelmeztetést: valamin talán változtatnunk kellene otthon, valamit talán meg kellene oldanunk, hogy mi is – s így ő is – jobban erezhessük magunkat.

Nők Lapja 1998/16. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Tatiana Maksimova/Getty Images