Kérdés: A kisfiam már egész pici korában is csak akkor sírt, ha valamit akartunk tőle. Úgy tűnt, ő sohasem azt akarja csinálni, amit mi szeretnénk. Ez, sajnos, ma is így van. Igaz, én néha türelmetlen vagyok, így aztán néha fellobban a harc köztünk, holott Dani egyébként kedves, figyelmes, értelmes kisfiú. Nem túl ügyes. Ha valamit lever vagy felborít, én nem mulasztom el megjegyezni: már megint ügyetlenkedsz… Ezt ma már rossznak érzem, mégse bírom abbahagyni. Küzdelmeinkre elmondok egy példát. Dani most négyéves. Azt szeretné, ha például cicamama-kiscica játékot játszanánk, ahol többnyire én beszélek, különféle helyzeteket kell kitalálnom, és ő bele-belekapcsolódik. Én pedig azt szeretném, ha ő találná ki a helyzeteket. Az én képzelőerőm elég fejlett, a sajátját kéne megdolgoztatni, de nem teszi. Én inkább készségfejlesztő játékokat játszanék vele, memorit, dominót, de ezekre csak olykor tudom rávenni. Nem igazán szereti betartani a szabályokat. Órákig tud autózni. A ládájából kivesz egy autót, végiggurítja az asztalán, ledobja az ágyára és ott gyűlik a halom. Aztán előveszi a puskáját, lövöldözi a ládát, a golyók persze szanaszét. Ezután a „számláit” veszi elő, rakosgatja, nézegeti, nyomdával lepecsételi őket és azt szereti, ha mindezen tevékenység közben én mesélek neki. Mindez szerintem azért baj, mert a felsorolt játékok semmijét nem fejlesztik. Négyévesen például már rajzból és többet kéne tudnia talán egy kesze-kusza lufinál és a saját jelénél, amely a létra. Próbáltam neki egyszerű figurákat mutatni (hóember, zászló), de amikor látta, hogy nekem sikerül elsőre és neki nem, eltépte a rajzomat és kidobta. Szeret könyveket nézegetni. Mindig elmagyarázom neki, mit lát. Tudja, hogy a gyűrűs bolygó a Szaturnusz; ha kitör a vulkán, láva fröccsen szét, ami forró; a dinoszauruszok között volt húsevő és növényevő- és így tovább… Sok mindenre emlékszik később, ennek mindig nagyon örülök, de ugyanennyire elkeserít, ha nem tudja megmondani például azt, hogy hány kecskegidáról szól a mese, ha a címe A farkas és a hét kecskegida. Ilyenkor úgy érzem, a logikai készsége nem elég fejlett. Külön gondom, hogy rossz evő, be kell vallanom, előfordult, hogy megvertem a nem evései miatt, de majd a szívem szakad meg, amikor azt mondja: te mindig kiabálsz velem, te engem mindig ütsz-versz. Mit kéne tennem, hogy kapcsolatunk harmonikusabb legyen és mindketten jobban érezzük magunkat együtt?
Válasz: Igaza van Daninak, ha cicamama-kiscica játékot akar játszani és közben nem akarja „megdolgoztatni” a képzeletét, hanem – négyévesen! – csak bele-belekapcsolódik a játékba. Igenis dolgozik ilyenkor a képzelete – akkor is, ha ön találja ki a helyzeteket – anélkül, hogy Dani tudna róla, és hogy ön ezt észrevenné. Jól érzi magát, feloldódik a játékban és ez az, ami ilyenkor valóban fejlesztő hatással van rá. A készségfejlesztő játékok leállítják ezt a spontán fejlődést, „tanítják” a gyereket, s ilyenfajta tanításra még nincs szüksége. Nem is kell betartania a szabályokat – hiszen ezek megkötnék fantáziájának szabad mozgását -, a szabálytudat csak néhány évvel később kezd kialakulni. Az autózás, lövöldözés, a számlák rakosgatása, nézegetése és pecsételése közben – és a mesehallgatás közben – a gyerek képzelőereje nagyon is „dolgozik” (különben unná és nem csinálná ezeket). És az a belső képkészítés, amely a játékában és a mese hallgatása közben megvalósul, az fejleszti igazán, ezekben a belső képekben dolgozza fel a külvilágról és a saját belső világáról nyert benyomásait.
Ami pedig a rajzokat illeti: az a jó, ha úgy firkál, ahogy tud és akar. Nem jó, ha a felnőtt által előrajzolt, megtanult mintákat követ. Jó, hogy szeret könyveket nézegetni, és persze az is helyes, ha felelünk kérdéseire. De kérdések nélküli magyarázatra nincs szüksége és különösen nincs szükség arra, hogy „visszakérdezzük” a Szaturnusz gyűrűinek számát, vagy a kecskegidákét! Nagyon jól el tudom képzelni, hogy Dani tudja, hány kecskegida van a címben, de zavarja a kérdés és ezért nem akarja megmondani. De az se baj, ha nem tudja, ha nem a hetes szám ragadja meg a címben a képzeletét, hanem a farkas és a kecskegida. Ez a képzelet most még öntörvényűen működik és ebben a szabadságban fejlődik igazán.
A kisgyerek logikája nem olyan, mint a miénk, nem halad nyílegyenesen okról az okozatra, hanem kalandozik és körbejár, mint az álmok vagy a költészet logikája. És ez sokkal élőbb megragadása a világ jelenségeinek.
Azt hiszem, ha Daninak módja volna rá, hogy életkorának megfelelően szabadon játsszon és képzelegjen, ha nem kellene kérdésekre jól megfelelnie, rajzolást gyakorolnia, akkor talán egy idő múlva még az étvágya is jobb lehetne, s kettejük kapcsolata is sokat javulhatna.
Nők Lapja 1998/17. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: FluxFactory/Getty Images
