Vekerdy Tamás örök érvényű tanácsai a Nők Lapja archívumából.

Kérdés: Kislányom decemberben múlt kétéves. Vele kapcsolatos a problémám, amennyiben annak nevezhető az, hogy Vera „fejjel lefelé” rajzol. Egyébként nagyon szívesen rajzol, nem firkál, szabályosan fogja a ceruzát, szereti a különböző színeket. Csak az emberi alakokat rajzolja „visszafelé”, aminek kezdetben nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, mindaddig, amíg egy ismerősöm meg nem ijesztett. Ismert egy kisfiút, ő is fejjel lefelé rajzolta az embereket, és valamiféle gond volt a fejlődésével. A Gyermeklélektan című könyvben számos példát és illusztrációt találtam arra, hogy a gyerekek a különböző életkoroknak megfelelően hogyan fejezik ki magukat rajzban. Erre az én aggodalmamra nem találtam választ. Kérem, nyugtasson meg, hogy, amit remélek, aggodalmam felesleges, de azt is írja meg, ha ez jelent valamit, és ha tennivalóm van.

Válasz: Úgy gondolom, aggodalma felesleges. Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes könyve, a Gyermeklélektan – gondolom, ön is ezt forgatta – A gyermekrajz című fejezetében olvashat arról, hogy a gyerekek általában két-két és fél éves koruk körül már tudnak – valahogyan – ceruzát (vagy ecsetet, krétát) fogni, és fölfedezik, hogy húzgálásuk nyomot hagy a papíron. Ilyenkor még – mondja könyvünk – a mozgásos öröm az elsődleges, és egy idő után ezt követi a firka szemlélésének öröme. Mert a gyerekek ilyenkor még igenis firkálnak, és csak a szülő, vagy más felnőttek faggató kérdéseire adnak jelentést, értelmet a rajzaiknak. (Előfordul, hogy ha túl sokat kérdezősködünk, a gyerek abbahagyja a rajzolást – például aprócska, színes körök egymás mellé helyezését –, amit pedig eddig nagy türelemmel csinált.)

A gyerek kézfeje ekkor még nincs felkészülve a háromujjas ceruzafogásra, hiszen kézközépcsontjai még csak aprócska porcos kezdemények, a kézfej inai letapadtak és mindezzel összefüggően a központi idegrendszer (az agy) finomkoordinációs (összerendező) tevékenysége nem kimunkált. (Ezért jobb, ha a gyerek például egy négy-öt ujjal megfogott kődarabbal rajzol az aszfaltra, vagy téglalap alakú kis krétával papírra.)

A színek szeretete viszont nagyon is fontos, s ezért pártfogolják sokan, hogy a gyerek ujjal, tenyérrel, vastag, széles ecsettel, hígan folyatott festékkel, kontúrokhoz nem kötve pacsmagoljon, és élvezze a szétfutó – majd egymással keveredő – színek örömét.

Ami a megfordítást, a „fejjel lefelé” rajzolt embert illeti: az előbb idézett fejezetben is találhat egy kétsoros utalást arra, hogy kisgyerekkorban az irányok véletlenszerűek. Más szakkönyvekben beszélnek a gyerek inverz látásáról, s ezen azt értik, hogy „mindegy” neki, hogy egy képet fordítva néz-e, vagy sem. (Egyébként az ön által mellékelt rajzban a felső résznek éppen úgy van két szeme és orra, mint az alsónak, csak a gyerek a felső szemeket és az orrot gomboknak nevezi.)

Hány évesen rajzolt vajon az a bizonyos kisfiú – akivel „ijesztgették” – fejen álló embereket? Esetleg öt-hét-kilenc évesen? Mai gyerekszemléletünkben általános probléma, hogy nem tudunk róla, nem vesszük figyelembe azt az elemi tényt, hogy a különböző életkorok sajátosságai nagy mértékben eltérnek egymástól, s ami az egyik egy-két éves életszakaszban természetes, az egy másik életkorban esetleg problematikus lehet. (Az is lehet persze, hogy a kisfiú rendellenességétől függetlenül rajzolta az embereket fejjel lefelé.)

A gyerekek rajzain sokszor találjuk szétdobált állapotban a világot. Van ugyan szem és orr, de esetleg a testen kívül, vagy ablak, kémény és kapu együtt van a házhoz, de nem valamiféle rendben helyezkednek el, úgyszólván csak felsorolásszerűen. A gyermeki szemléletet ugyanis nem a külső minta irányítja, hanem a belső szemléleti kép, amely három-négy éves korig csak néhány fontos elemet „sorol fel”. Az ötödik életéven túl kezd rendeződni a kép, de a gyerek még sokáig azt rajzolja, amit tud a dologról, és nem azt, amit éppen maga előtt lát.

Vera tehát még nyugodtan firkálhatna, nem kellene szabályosan fognia a ceruzát, és „emberei” nyugodtan lóghatnak fejjel lefelé (ha ugyan tényleg úgy lógnak, és tényleg emberek, nem csak a kérdések nyomán érzi úgy, hogy meg kell mondania, mik is ezek a vonalak és köröcskék).

Még egyszer hangsúlyozom, hogy a fejjel lefelé rajzolt emberek miatt nincs ok ijedségre és aggodalomra; a fejlődési rendellenességek sokkal markánsabb tünetekkel jelentkeznek.

Nők Lapja 1999/20. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images