Kérdés: Két kislányom van. Még a nagyobbik is csak ősszel lesz majd óvodás. De rettenetesen lesújtott a gyulai hétéves, eltűnt kislány esete, s azóta sokat töprengek, hogy mit is tehetnénk gyerekeinkkel, hogy ilyen eset ne forduljon elő velük. Mikor és hogyan kell a gyermekbe a bizalmatlanság csíráját beleültetni? (Azóta még szorongatóbb esetekről is hallottunk!) Mikor és hogyan kell elrettentés és felesleges pánikkeltés nélkül szóba hozni a gyereknek, hogy léteznek olyan emberek (már régen nem cukrosbácsik!), akik… És már itt se tudom, mit mondjak. Akik szadisták? Bűnözők? Gyerekkereskedők? Hiszen a gyerek esetleg nem kérdez, s így még nincs itt az ideje a szexuális felvilágosításnak, korai volna a nemi eltévelyedés formáit ecsetelni. Mit és hogyan magyarázzunk meg? Beszéljünk idegenekről? Ahogy azt mondjuk, hogy az idegen kutyát ne simogassa meg, mert nem ismerjük, nem tudjuk, hogy szereti-e a simogatást, harap-e vagy szelíd? Úgy emlékszem, én gyermekkoromban nem tudtam effajta veszélyről. Serdülőként pedig csak a magamutogatókról hallottam, akik egyszer csak széttárják bő kabátjukat és nincs rajtuk se nadrág, se alsónadrág. Ez is kicsit szorongató volt, de szánalmas és nevetséges is. Más veszélyekről nem tudtam. Az én gyerekeim mit tudjanak és mit nem?

Válasz: Az érzelmi biztonságban felnövekvő gyerek, aki otthon jól érzi magát, aki családja oldott és nyugodt légkörében szeret és tud játszani, aki mindennap meghallgatja az esti mesét, akivel szülei nemcsak hasznos dolgokról beszélnek (rakd el a ruhád, mosd meg a kezed, gyere vacsorázni, menj lefeküdni), hanem haszontalanul is fecsegnek (ebbe tartozik minden viccelődés, együtt-halandzsázás, emlékek mesélése és meghallgatása, mondókázás, dögönyözés, csiklandozás vagy levegőbe dobálás közben), az ilyen gyerek nagy biztonságérzettel ragaszkodik a szüleihez és meglehetősen zárkózott, lassan oldódó az idegenekkel szemben, különösen ha szülei nincsenek ott, nem „hitelesítik” számára az illetőt.

Az érzelmileg kiéhezett gyerekek viszont hajlamosak arra, hogy akárkinek az ölébe másszanak, nyakába csimpaszkodjanak, úgyszólván válogatás nélkül.

Az érzelmi biztonság megadása nemcsak gyerekünk érzelmi és értelmi fejlődésének az alapja – és így személyisége egészséges kibontakozásának is –, hanem védelmet is jelent.

Védelmet a külvilággal, az idegenekkel, a csábításokkal szemben. Az érzelmi biztonságban felnövekvő gyerek érzelmileg kiművelt és igényes lesz. Megérzi a hozzá közelítő ember indulatát, szándékát (az elleplezett indulatot és szándékot is). Ha ellentétben áll a képmutató modor és a megérzett indulat, ez csak még bizalmatlanabbá teszi. Mindez természetesen nem tudatos mérlegelés eredménye, hanem spontán, ösztönös felismerését.

Ezenkívül a mesék is beszélnek gyerekeinknek az esetleges veszélyekről. A Piroska és a farkas is tanít e tekintetben – és kisgyerekkorban sokkal jobban, mint a direkt módon megfogalmazott intés, felvilágosítás.

Ugyanakkor ne kerüljük el, hogy szóba kerüljön a közös séta vagy étkezés alkalmával az, ami minket aggaszt, vagy feszültté tesz, ami nekünk, szülőknek újra meg újra eszünkbe jut. Esetleg mi – a szülők – beszéljünk róla egymással az asztal fölötti beszélgetés idején, s ha a gyerek belekérdez, válaszoljunk. Azt is jó tudnunk, hogy ha nem kérdez semmit, akkor is megragadhat benne a beszélgetés.

Az idegen kutya példája is jó.

De az is elhangozhat, hogy vannak gonosz emberek, akik annak örülnek, ha titokban magukhoz csalogatva egy gyereket megverhetik vagy piszkálhatják, esetleg fojtogatják, vagy más módon bánthatják. Jól érzi, hogy nem kell szadistákról, bűnözőkről, gyerekrablókról, a nemi eltévelyedés formáiról beszélnünk, csupa olyan fogalmat használva, amelyet a kisgyerek még úgysem ért, de mindazokkal a fogalmakkal, amelyeket már ismer, leírhatjuk a helyzetet.

De, persze, mindez elsősorban a csábítással, félrevezetéssel szemben védi meg a gyereket. Igaz, hogy a brutális agresszió is többnyire csábítással, félrevezetéssel kezdődik.

Talán még azt is jó tudnunk, hogy a közvetlen, azonnal támadó agressziónak is jobban ki vannak szolgáltatva azok a gyerekek, akik valamiért rosszabb, elesettebb állapotban vannak, mind társaik között az osztályban, mind pedig az utcán. És persze nemcsak a gyerekek vannak kiszolgáltatva, hanem sokszor a felnőttek is. A közbiztonságot a családon belüli pszichológiai felismerések és az ezek nyomában tett erőfeszítések, változtatások nem tudják javítani, de gyerekeink védettségét mégis fokozzák.

Ne arra törekedjünk hát, hogy bizalmatlanná tegyük gyerekünket.

Nők Lapja 1998/20. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images