Kérdés: Kisfiúnk ötéves. Eléggé elfoglalt szülők vagyunk. A férjem pincér, én pedig pénzváltó vagyok egy éjjel is nyitva tartó belvárosi üzletben. Heti négy napon át dolgozom reggel fél kilenctől este hétig, és minden második héten szombaton, vasárnap és ünnepnap is. Férjem pedig teljesen rendszertelenül, összevissza beosztással dolgozik. Néhány hete kisfiúnk, ha az apjával van, akkor utánam, ha pedig velem van, akkor az apja után sír, zokog, láthatóan rossz a közérzete. Tudjuk és természetesnek tartjuk, hogy számára akkor kerek a világ, ha mindkét szülőjét maga mellett tudja, de állást változtatni nem tudunk. Váltjuk egymást, aki szabadnapos, az megy a gyerekért az óvodába, vagy az marad vele otthon, ha beteg. Így, sajnos, egymásra jóformán egyáltalán nem jut időnk. Bár a nagyszülőket is már évek óta terheljük a „Ma ki hozza el Patrikot az óvodából?” kérdéssel. Azt szeretném tudni, hogy ez a sírás a szülők után természetes életkori sajátosság-e? Kinövi-e a gyerek? A nyugtatgatáson kívül mit tegyek? Okoz-e ez maradandó érzelembeli károsodást?

Válasz: Vajon történtek-e a közelmúltban olyan események valamelyikük munkahelyén, vagy annak közelében, ami magukban veszélyérzetet keltett? Lehet, hogy a gyerek is hallhatott erről? De elég az is, ha csak egymás közt beszélgettek, vagy éppenséggel csak magukban szoronganak, tépelődnek. A gyerekek ezeket a belső állapotváltozásokat is megérzik, s ezek bennük is szorongást váltanak ki. Még hevesebb szorongást, mint a felnőttekben, hiszen ők azt sem tudják, mitől szoronganak.

De lehet, hogy semmi ilyesmi nem történt, csak mély elégedetlenség ébredt önökben azt az életmódot illetően, amikor egymással jóformán egyáltalán nem találkoznak, mindig csak váltják egymást a gyerek körüli feladatokban. Lehet, hogy valamelyikük úgy érzi, hogy ez kapcsolatukat is veszélyezteti. Ez a szorongás szülhette kisfiúknak ezt a fajta elbizonytalanodását, szorongását és azt a vágyát, hogy magukat mindig együtt tudja.

(Ha a házastársak között problémák merülnek fel, gyakran megfigyelhetjük, hogy gyerekeik anélkül, hogy tudnának ezekről, mindenképpen megpróbálják juhászkutyaként összeterelni, együtt tartani őket, és annál hevesebben, minél kisebbek.)

A nehéz helyzet, a sok és fárasztó elfoglaltság magukból, felnőttekből egyelőre nem vált ki tüneteket. A tünet a családi kör legkisebb ellenállású pontján, a gyerekben jelentkezik. („A gyerek neurózisa” – idegessége, feszültsége – „a család tünete” – mondta Bálint Mihály, a Londonban világhírűvé lett magyar pszichiáter.)

Mert az ilyenfajta, néhány hete fellépett rossz közérzet, sírás, zokogás valamit jelez. Nem életkori sajátosság.

Mindenképpen jelzi a gyerek feszült, szorongó állapotát, amelynek okát a távolból, persze nehéz megítélni. Az ilyen feszültség, szorongás, ha nem is okoz „maradandó érzelembeli károsodást”, de sok erőt vesz és visz el, holott a fejlődőben levő gyerek ezeket az erőket sokkal jobb célra tudná felhasználni. Esetleg magától is elmúlhat ez a tünet, de az is lehet, hogy csak átadja a helyét egy másiknak. Kinőni ilyesmit nem szoktak a gyerekek, mert úgy, ahogyan ezt leírta, ez a sírás, zokogás valamiféle aktuális problémát (ha nem a fentieket, akkor kifáradást, kezdődő betegséget) jelez. Ezért, ha a helyzet hamarosan nem javul, szakemberhez, pszichológushoz kellene fordulniuk, hogy legalább világossá legyen a gyerek számára – meg tudja jeleníteni játékában, esetleg rajzaiban –, hogy mitől is szorong. S így ez kiderül a önök számára is. Lehet, sőt valószínű, hogy akkor viszont azon kell majd eltöprengeni, hogy mégis min és hogyan lehetne változtatni a család életmódjában. Lehet, hogy ez a jelzés, bár nagy nehézségek árán, de önöket is hozzásegíti egy olyan új életforma kialakításához, mellyel végül is elégedettebbek lesznek.

Nők Lapja 1998/21. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images