Kérdés: A kisfiam most volt másodikos. Szeretjük az iskolát, ahová jár, és különösen szeretjük a tanító néninket. A szülők összefogásával sikerült elérnünk, hogy ő viszi tovább az osztályt, így elégedetten zárhattuk volna az előző évet és nyugodtan készülődhetnénk a következőre, de ezt az elégedettséget és nyugalmat megzavarta egy egyre élesedő vita a szülők két csoportja közt, ami –szorongva gondolok erre – szeptemberben is folytatódni fog. Az osztály egyik felét a szülők mindenféle edzésre járatják, voltak, akik nyáron is edzőtáborba mentek. Az úszástól a lovagláson át a karatéig és egyéb küzdősportokig sok minden szerepel itt. A mi családunk az osztály másik feléhez tartozik. Mi úgy gondoljuk, hogy bár sok mozgásra van szüksége a gyerekeknek, ebben az életkorban nem kellene még edzésre járniuk, s különösen nem olyan edzésekre, melyek agresszívvé és ügyesen durvává teszik őket. Az osztályban az elmúlt két évben a durvaság, az agresszivitás fokozódott és szerintünk a „sportoló” gyerekek ennek a kiváltói. Úgy érzem, a tanító néni is a mi oldalunkon áll, egyszer-kétszer hangot is adott ennek, de ennél határozottabban nem akar beleszólni a családok életébe. Az edzéspárti szülők azt mondják, hogy a versenysport nem csak testileg tesz jót a gyereknek, hanem fegyelmezetté is teszi őket, nő a koncentráló képességük, és nem igaz, hogy agresszívebbek vagy durvák, hiszen alapelv a karatéban, hogy ez csak védekező harcművészet stb. Az én megfigyelésem viszont az, hogy a gyerekek nagyon kifáradnak, és hogy a szülők között sok van olyan, aki nagyon elfoglalt és az együttlét helyett mindenféle különórára hordatja a gyerekét. Mi a jó a 7-8 éves gyerekeknek? Kell-e, kellene-e versenyszerűen sportolniuk? Ezek a sportok nem tehetik-e durvábbá, agresszívebbé őket?
Válasz: Úgy gondolom, hogy ebben az életkorban is nagyon fontos még a gyerek számára a jól beosztott napirend, egyfajta stabil szokásrendszer (amely, persze, azért kisebb-nagyobb lötyögésekre is ad időt és időnként mindenestől megváltozhat, felfordulhat). Az „üres” családokban, ahol a szülők közül napközben egyik sincs tartósan jelen, biztos, hogy van pozitív szerepe is a kezdeti időkben annak, ha legalább külső programok – edzések – szervezik a gyerek életét. De tudnunk kell, hogy
ez csak olyan pótmegoldás, amelyik a családi űrt (érzelmi űrt) nem tudja igazán kitölteni, s egy idő után roppant terhessé, fárasztóvá válik a gyerekek számára.
Tévedés az is, hogy ebben az életkorban a versenyszerű sportolás testileg egyértelműen jót tesz a gyerekeknek. A szabad, kötetlen sportolás, a játékos testmozgás igen. De a verseny és a versenyre felkészítő tréning testi értelemben is kizsákmányolja, kiégeti a gyereket és még szerencséje van, ha ez hamar kiderül és így a szülők kiveszik őt ebből a felőrlő folyamatból, és rosszabb, ha „jól bírja” és csak évek múlva derül ki, hogy mégsem bírta olyan jól. (Természetesen mindig vannak példaként szolgáló fontos kivételek, de egészében mégis ez a helyzet.)
Ami pedig a fegyelmezettséget és koncentráló képességet illeti, ez is javulhat átmenetileg, de aztán, a testi-lelki kifáradás idején hirtelen romlások következhetnek be. A küzdősportok pedig különösen ebben az életkorban, igenis növelik a nem kellőképpen kontrollálható agresszió szintjét. Nemcsak azzal, amit a gyerekek megtanulnak – és amivel állapotuktól függően büszkélkedni akarnak (rossz állapotban erőteljesebben, jó érzelmi beágyazottság esetén kevésbé) –, hanem azzal is, hogy hetenként többször, több órát töltenek kényszerhelyzetekben az edzéseken, ahol agressziót kell elviselniük. Ezt
az agressziót azután védtelenebb környezetüknek visszaadhatják.
Igen, igaza van, a gyerekek nagyon kifáradnak ebben az életkorban ezekben a programokban és abban is igaza van, hogy az elfoglalt szülők sokszor különórákkal „pótolnak”.
Kapcsolódó
Verseny: átok vagy áldás?
Mert még ebben az életkorban is a haszontalan, de érzelmileg feltöltő, bensőséges együttlét a legfontosabb a gyerek számára, a biztos hátteret adó családi környezetben, ahol legalább egyvalaki többnyire ráér. Emellett nagyon fontos a sok, kötetlen, játékos mozgás a szabad levegőn (ebben az életkorban még legalább két-három óra kellene belőle naponta).
Nem, ezeknek a gyerekeknek nem kellene még versenyszerűen sportolniuk. S
a fentiek szerint a versenysportok – s ezen belül a küzdősportok – igenis tehetik durvábbá, agresszívebbé őket,
de tudnunk kell, hogy ilyenkor általában nemcsak a sport áll az agresszivitás hátterében, hanem az a családi helyzet, amelyről már beszélgettünk, netán a mérhetetlenül sok fáradt képernyőnézés (tévé, video, számítógépes játékok), mely akkor is növeli az agressziós szintet, ha csupa szelíd dolgot látok (látnék) a képernyőn.
Nők Lapja 1998/31. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
