Kérdés: A fiam tizenöt éves. Tavaly nyáron szinte egy percig sem volt itthon, a barátaival állandóan jött-ment, ha egy napig nem volt valami, már kétségbeesetten telefonálgatott, egy percig sem bírt a fenekén megülni. Idén épp fordítva. Alig megy valahová, zenét hallgat, olvas, valamiket írogat, ha muszáj, segít, de főleg csak heverészik. Este aztán virágzik, mint a tök, képes éjjel lemenni a barátaival úszni, esetleg hajnalban elmegy horgászni, reggel már itthon van, és megint csak a lesötétített szobában hever, vagy éppen zeneszó mellett szundikál. Normális ez? Mit tegyek vele?
Válasz: A szakemberek úgy tartják, hogy ha a kamasz szélsőséges magatartásformák között csapong, nincsen baj. Baj – esetleg – akkor van, ha belemerevedik valamelyikbe.
Egyébként, ha jól olvasom levelét, a fia most is csinál programokat a barátaival, csak esetleg éjszaka, vagy hajnalban.
Ha a heverészés a lesötétített szobában a nap forró óráira esik, esett, akkor azt ilyen kánikulában különösen meg tudom érteni. Mondhatnám azt is, a fia ösztönösen úgy él, ahogy az indiaiak a nagy nyári melegek idején: a hajnali és az alkonyati órákra csoportosítják át mindazt, ami aktivitást igényel.
Azt is tudnunk kell, hogy a kamaszkorba lépve gyerekeink tulajdonképpen több pihenést igényelnének – több alvást is –, mint a közvetlenül megelőző években, de ez ritkán jut ki nekik.
Nem egy iskolában az iskolaév is rettenetesen megterhelő, s a nyár első részében a gyerekek nem győzik kiheverészni magukból tíz hónap fáradtságát. (Bár igaz, hogy az úgynevezett aktív pihenés – amikor valami egészen mást csinálok, mint addig – jobban pihentet, mint a passzív heverészés.)
Ne feledkezzünk meg azonban a kamaszkor merengésszükségletéről sem. Tulajdonképpen nagyon szerencsés a fia, hogy heverészni tud, s nem parancsolja képernyője elé a televízió, a videó vagy a számítógép.
Hagyjuk hát gyerekeinket heverészni is a nyáron,
különösen, ha azt látjuk – mint a maga fia esetében –, hogy az aktivitás sem hiányzik életükből.
Amit pedig arról ír, hogy a fia zenét hallgat – még ha közben el is szundít –, olvas és írogat, ez kifejezetten irigylésre méltó. Olyasmiket csinál, mint a valamikori kamaszok – akik, ha még iskolába jártak, általában szenvedélyes naplóírók (gyakorta vers-, regény- vagy drámaírók, netán festők, zeneszerzők) voltak annak idején, néhány évtizeddel ezelőtt, a képernyődömping előtti korszakban.
Olvasás és írás – zenélés és festés – kitűnő feldolgozási formái a normális kamaszkori feszültségeknek. Építik, és újra meg újra összerendezik a személyiséget.
Ha valaki a maga által leírt módon heverészik ebben az életkorban – csak heverésszen!
Nők Lapja 1999/32. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images