Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett nagyszülő levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert kilencéves unokája tikkel.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Az unokám kilencéves múlt, szép, okos kisgyerek. Iskolai eredménye kitűnő, év közben csak ötösök, sőt, sok csillagos ötös. Jó nevű, igényes iskolába jár, tanárai is elismerik rendkívüli teljesítményét. De nagyon beteg. A diagnózis szerint idegi alapon. De én sokszor azt hiszem, hogy valami más szervi baja is lehet, amit ki kellene vizsgáltatni. Kisebbkori asztmás betegségét sem sikerült még egészen kinőnie, de most ősz óta a haját kezdte csavargatni, majd a szemét forgatta, fejét rázta.

Télen aztán állapota súlyosbodott és három ízben pszichológusnál is járt, aki megállapította, hogy tikje van, és terápiát, sok foglalkozást, türelmet, szeretetet ajánlott. De ezután sem javult az állapota, köhögés lépett fel, nyitott száján szívja be a levegőt, és szünet nélküli nyögő-mormogó hangot ad ki. A házidoktornő szerint a torkának, tüdejének nincs baja. Ő felírt egy nyugtató orvosságot, amely a szorongást csillapítja.

Mit tegyünk? Mi várható? Unokám jelenlegi állapota lassan nemcsak a szülei, de a mi életünket is gyötrelmessé teszi. Nézzük és hallgatjuk, és nem tudunk rajta segíteni. Én úgy látom, eddig is csak szeretetben volt része, úgy a szülei mint a mi részünkről… 

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

A tiket, melyben különböző kényszeres jellegű mozgások, rángások jelennek meg, lelki eredetű tünetnek tartják.

Nem az idegrendszer betegségéről van tehát szó, s általában nem súlyos betegségről, netán szervi bajról.

A tik hátterében nagyon sokféle ok feltételezhető. Tikelővé válhat egy kisgyerek, akit hatalmas, erős édesapja hirtelen rákiáltással fegyelmez, de tikelhet az is, aki szülei kívánságának eleget téve – s esetleg úgy tudva, hogy ez az ő kívánsága is – olyan rendszeres foglalkozásokra jár, melyek valójában ellenére vannak, s ahol esetleg nyílt vagy rejtett testi vagy lelki agressziót kell elviselnie.

De tikelhet a nagy erőfeszítéssel kitűnően teljesítő gyerek is, aki belső okokból, vagy elvárásokkal azonosulva elképzelhetetlennek tartja, hogy ötösnél – esetleg csillagos ötösnél – rosszabbul teljesítsen. Természetesen ezeknek a tüneteknek és tünetegyütteseknek soha nincs egyetlen okuk, mindig az okok egész sora, szövevénye váltja ki őket.

De az itt leírt esetben mindenképpen szemügyre venném, hogy miként nehezednek az iskolai elvárások a gyerekre.

Egyetértek a pszichológus kollégával abban, amit ajánl, de amit a család egyelőre, úgy látszik, nem tudott megfogadni. Ő ugyanis, a levélből kitűnően, nemcsak szeretetet, türelmet, sok foglalkozást ajánlott, hanem terápiát – pszichoterápiát – is. Nem tudom, a lakóhelyükön ez hogyan oldható meg, de valójában az lenne a jó, ha a gyerek egy héten legalább kétszer (esetleg háromszor; külföldön ötször szoktak) járhatna erre a kezelésre. (A gyerekek olyan tehetségesek, hogy még heti egyszeri ötvenperces alkalom lehetőségeivel is élni tudnak és gyógyulni kezdenek…)

Tik

Egyetértek a doktornővel is, amennyiben ez a távolból megítélhető, én is úgy gondolom, hogy a gyereknek nem a torkával, tüdejével van baja. És bár azt mondtam, hogy nem „súlyos” betegségről van szó, de hozzá kell tennem, hogy

tiknek elég súlyos, amit leír.

Ha a terápiás lehetőségektől távol laknak, az is megfontolandó lenne, hogy valamelyik gyermekkórház neurózis osztályának segítségét vegyék igénybe. (Ezekről az osztályokról hétvégén általában haza lehet menni, hét közben látogatásra van lehetőség és a gyerekek iskolai munkáikat is végzik.)

Mindenképpen fel kellene oldani azt a belső feszültséget, szorongást, amelynek a tik tünete. És – bár remélem, nem így van – fel kellene deríteni azt is, hogy a jelenlegi tünetsor nem bevezetője vagy jelzője egy mostaninál esetleg rosszabb állapotnak. Én azt hiszem, hogy nem. Elsősorban az értelmes, okos, tehetséges gyerekek azok, akiken a pszichoterápia valóban tud segíteni. (Ha kell, kezdetben gyógyszeres megtámogatással.)

Gyerekkorban viszonylag gyorsan jöhetnek efféle, az egész családot meghökkentő tünetek és viszonylag gyorsan el is múlhatnak, különösen, ha a gyerek megfelelő segítséget kap.

Szereted Vekerdy Tamás írásait? A link alatt találod a 10 legfontosabb dolgot, amit az évek során tőle tanultunk.

Nők Lapja 1998/34. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images