Kérdés: Két és háromnegyed éves kisfiam tavasszal óvodás lesz. Nem tudom eldönteni, hogy Ádám úgynevezett „vegyes” vagy „sima kiscsoportba” menjen-e. Szeretném tudni egyiknek is, másiknak is az előnyeit, illetve hátrányait. Választott óvodánkban mindkét csoportforma létezik, a szülőkre bízva, melyikbe járjon a gyermekük. Kisfiam rendkívül értelmes, szeret „olvasni”, azaz képeskönyveket nézegetni, éneket, verset, zenét hallgatni. Ismeri a nagybetűk nyolcvan százalékát, tízig számol. Minden érdekli, mi semmit sem „tanítottunk” neki, csak válaszolunk a kérdéseire. Vidám, huncut, keresi a gyerekek társaságát. Testvére még nincsen. Járunk játszóházba, játszótérre, ismerős kisgyerekekhez. Megfigyelésem szerint mindig a nagyobb (négy-hat éves) gyerekekkel kezdeményez játékot. Megszólítja vagy utánozza őket. A nála kisebb vagy egykorú gyerekekkel viszont kicsit agresszív és irigy. Az egészen piciket (járni még nem tudó babákat) megint csak szereti. Mindez talán a vegyes csoport felé irányítana. Viszont „nem szellemi” dolgokban picit visszamaradt a fejlődése. Korán kezdett beszélni, de későn (15 hónaposan) kezdett járni, két és fél évesen lett nappalra szobatiszta, még nem öltözködik teljesen egyedül, és így tovább. Építés, rajzolás nem érdekli, ilyesmiben nem kitartó, viszont remek szerepjátékokat játszik akár egyedül, akár mással. Mozgásigénye is nagy. A vegyes csoport szellemileg biztosan húzná őt, de vajon van-e idő a nagyobbak között olyanra, amiben még ügyetlen? (Például öltözködés.) Viszont nem fog-e unatkozni a „csak kiscsoportban”, hiszen rengeteg verset, éneket, mondókát, miegymást tud, amiket mások csak az oviban tanulnak meg? Nem lesz-e agresszív, és így az óvónők szemében „rossz” gyerek csupa hároméves között? (Termetre is nagyon nagy, már most 102 centi.) Nehezen viseli, ha a neki tetsző játékkal más is játszani akar. Még a játszótéren is rászól a kisebbekre, hogy ne menjenek arra a mászókára, ahol ő van… Egyszóval: „vegyes” vagy „sima kiscsoport” való neki?
Válasz: Örömmel olvastam, hogy abban az óvodában, ahova önök készülnek, a szülők szabadon választhatnak. Bár mindenütt így lenne! Ez egyben azt is jelenti – remélhetőleg –, hogy az óvónők is, élve módszertani szabadságukkal, megválaszthatják, hogy vegyes vagy „sima” – életkorok szerint bontott – csoportot akarnak-e indítani.
Tapasztalataim, de általában a nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint is az életkorilag vegyes csoportoknak nagyon sok előnye van.
Mint tudjuk, az óvodás gyerek utánzással tanulja a világot, s erre az utánzásra kezdetben a felnőttek nyújtják a mintát, de azután kitűnő közvetítővé válnak a valamicskével nagyobb gyerekek. A vegyes csoportokban is lelkesen utánozzák az óvó nénit a gyerekek, de gyakran még ellenállhatatlanabbul hat rájuk az egy-két évvel nagyobb gyerekek példamutatása. Régen még az iskolákban is általános volt az osztatlan csoport, és ahol sokáig megmaradt, ott megdöbbenve kellett látnunk, hogy a gyerekek még hét-nyolc-kilenc éves korukban is jobban fejlődnek ebben a környezetben (jobban megtanulnak írni-olvasni), mint a modern, osztott iskolákban. Ennek sokféle magyarázata van. A már emlegetett utánzástól kezdve a „tanítva tanulunk” elvéig, ami viszont a kicsiknek segítő nagyokat fejleszti.
Visszatérve az óvodai vegyes csoporthoz, gyakran tapasztalható, hogy kisebb az agresszivitás szintje, a nagyok nem terrorisztikusan lépnek fel a kicsikkel szemben, hanem segítenek nekik és rajtuk (de a megfelelő atmoszféra fenntartásához természetesen az óvónő jelenléte is szükséges).
Amióta a régen is volt vegyes csoport néhány éve, évtizede új életre kelt, egyre jobban terjed világszerte az óvodai életben.
Sokkal természetesebb közeget teremt, érzelmi légköre is kiegyensúlyozottabb. A gyerekek évről évre átélhetik: mi az, hogy valaki már iskolába készül, vagy csak éppen most jött az óvodába. Ha egy vegyes életkorú csoport akár a legnagyobb télben arra készül, hogy kimenjen a szabadba, akkor nem az óvó néni és egy dadus rángatja bele a 25 gyereket ruhába, csizmába – mint egy kiscsoportban –, hanem a nagyok maguk öltöznek, s amikor készen vannak, úgyszólván rávetik magukat a kicsikre, hogy öltöztessék őket. Így aztán egy-kettőre kint vannak az utcán, udvaron.
Nem kell tehát félnie attól, hogy a nagyobbak között hátrányos helyzetbe kerül a kisfia, például az öltözködésben. A két és háromnegyed éves gyereknek nem is kell tudnia még teljesen egyedül öltözködni! Mint ahogy az is természetes, hogy még nem épít, rajzol elmélyült figyelemmel, kitartóan. (E tekintetben a gyerekek között amúgy is nagy a különbség.) Az életkorral járó sajátosság, hogy a harmadik életév körül a gyerek én-határait úgy vonja meg, hogy abba a játékai is beletartoznak, esetleg még a mászóka is, amelyiken ő van. (Egyébként: nem tekintem különösebben későinek a 15. hónapot, amikor kisfia járni kezdett, és a két és fél évet sem, amikor nappalra szobatiszta lett.)
Igen, mindazok alapján, amit leírt, biztos, hogy szellemileg felfelé húzná kisfiát a vegyes csoport, és mint annyi gyerek, ő is jól érezné magát ebben a társaságban.
És ha már erről beszélünk, hadd mondjuk el, hogy teljesen téves az a sokszor, sajnos, hivatalos személyek (iskolaigazgatók, művelődési osztályok vagy irodák munkatársai) részéről is hangoztatott felfogás, miszerint a vegyes életkorú csoport nem fejleszt, nem készít fel az iskolára megfelelően. Ennek éppen az ellenkezője igaz!
Ami pedig kisfiát illeti: adja nyugodtan a vegyes életkorú csoportba, mindannak alapján is, amit leírt.
Nők Lapja 2000/01. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Pexels
