Kérdés: Fiunk hat-, a két lányunk négy-, illetve két és fél éves. Egy kis családi házban lakunk a főváros egyik külkerületében. Mialatt két hétig nem voltunk otthon, betörtek a házunkba. Érdekes módon a videón, férjem borotváján és néhány kevésbé értékes tárgyon kívül csak gyerekjátékokat vittek el. Például az összes műsoros mesekazettát, s legnagyobb fájdalmunkra kisfiúnk két modellautóját, melyeket külföldről hoztam neki. A nagyszülők felajánlották, hogy újra megszerzik a videokazettákat és mi is eltökéltük, hogy valamilyen módon kiszorítjuk az ugyanolyan modellautókat. Felmerült bennünk a kérdés, elmondjuk-e a gyerekeknek, hogy betörők jártak az otthonunkban. Nem szeretem becsapni őket, nem is hazudtunk még nekik. De mivel nem voltak ott, rajtunk sem láttak hisztérikus tüneteket, s valahogy majd pótoljuk az elvitt tárgyakat, nem lehetne-e megőrizni bennük az otthonuk biztonságába vetett hitet? Az óvodájukba már kétszer betörtek, és a fiunk azóta is azt emlegeti. Sőt, többször felvetette, hogy mi lesz, ha a mi házunkat is megtalálják… Mondhatnánk azt is, hogy a video elromlott, elvittük javítani, vagy valami hasonlót, de a fiunk megismerné az új autóit, ezért valószínűleg neki el kell mondanunk. A lányok azonban nem túl kicsik még? Attól tartok, hogy nem mernek majd otthon egyedül átmenni a sötét szobán vagy nem is akarnak elmenni hazulról. Mennyi félelmet kelthet ez egy gyerekben? És mennyire kell megóvnunk őt a félelmektől? Vagy csak az érzelmi biztonság a fontos, amit tőlünk kapnak?
Válasz: Igen.
Az az érzelmi biztonság a legfontosabb, amit a szülőktől kapnak.
Ha önök továbbra sem félnek a betörésektől házukban – és netán felszereltetik biztonsági zárral, esetleg kedves és gyerekre nem veszélyes, de hangosan jelző házőrző kutyát tartanak –, a gyerekeknek pedig elmondják, hogy ezek a betörők olyankor járnak, amikor hosszabb ideig senki sincs otthon (az óvodába is valószínűleg éjszaka vagy hétvégén törtek be), s mindeközben magukban is nyugalom és biztonságérzet van, akkor a gyerekek sem fognak félni.
Úgy gondolom, hogy nem kell sokat beszélni a dologról, de röviden el kell és el lehet mondani,
hogy amíg nem voltak otthon, valaki bejött és elvitte ezeket a dolgokat, amelyeket majd megpróbálnak pótolni. Persze, lehet, hogy a gyerekek életében elkövetkezik egy időszak, amikor egyik vagy másik – vagy éppenséggel mindegyik – nem mer átmenni a sötét szobán, egyedül fél stb. De ez a gyerekek legnagyobb részével így van, pedig többségük házába, lakásába még nem törtek be. Ez az életkorral járó szorongások növekedésével van összefüggésben.
Én továbbra is ragaszkodnék ahhoz, hogy nem csapom be őket, nem hazudok nekik.
Nem mondanám, hogy a video elromlott, nem választanám azt a megoldást sem, hogy a fiúnak elmondom, a lányoknak nem. A gyerekek roppant tapintatosak önmagukkal szemben és ha a légkör nyugodt és jó hangulatú, akkor egy ilyen tisztázó beszélgetésből annyit és úgy értenek meg, amennyire és ahogy nekik erre szükségük van.
Nők Lapja 1997/50. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
