Kérdés: Kisfiúnk nyáron, július 28-án volt hatéves. Kérésünkre és az óvoda javaslatára iskolába ment, bár ezt a döntést családi viták előzték meg. De nagyon vonzott minket a tanító néni személyisége is, akit jól ismerünk, mert a lányunkat ő tanította, és most indított újra első osztályt. És az is erre indított, hogy azt gondoltuk, szülői elfogultság nélkül látjuk elég okosnak a gyereket, aki feltűnően sokat fejlődött az elmúlt egy évben. Az értelmi képességeivel nincs is baj, de októberben már látszottak rajta a kifáradás tünetei. Néha egész sápadtan, szinte elzöldülve érkezett haza az iskolából, hétvégéken időnként felkelthetetlenül aludt és jó kedélyét mintha elfújták volna. Azelőtt folyton játszott és tevékeny volt, most időnként tétlenül kuporog valamelyik székben, vagy bámulja a tévét, de látszik, hogy ott sincs egészen jelen. November óta töprengünk a tanító nénivel együtt, hogy mit tegyünk, de most már itt a döntés ideje. Egyáltalán: milyen lehetőségeink vannak? (Az óvoda szívesen visszafogadná, az iskola nem szívesen engedi el.) Neki mi volna a jó ebben a helyzetben?
Válasz: Régi tapasztalat, hogy a nyári gyerekek szeptember elsejére még nem igazán iskolaérettek. Ezért is került át a tankötelezettség határdátuma a régi augusztus 31-érői május 31-ére. (Csak azokat a gyerekeket kell beíratni, akik az adott évben május 31-éig betöltik hatodik életévüket.)
Sokszor félrevezető, hogy a gyerekek az ötödik életév körül látványosan fejlődnek, „okosodnak”. Ez azonban nem jelent iskolaérettséget.
Nem jelenti azt, hogy a gyerek jól fogja tűrni a monotóniát, szándékosan és kitartóan fogja tudni figyelmét egy témára irányítani, valamivel kevesebb mozgással és játékkal is beéri testi-lelki károsodás nélkül – és így tovább. Azt is tudnunk kell, hogy a fiúk többnyire kevésbé érettek ebben az életkorban, mint a lányok (és a lányok alkalmazkodóképesebbek is, bár ezért sokszor nagy árat fizetnek, esetleg lelki eredetű testi tünetek – pszichoszomatikus tünetek – kialakulásával).
Azt hiszem, én már októberben kikaptam volna a gyereket az iskolából, bár megértem, hogy egy jó és szeretett tanító néni nagy vonzerőt jelent. Hiszen már akkor látnivaló volt: túl korán ment iskolába!
Ami a törvényi lehetőségeket illeti: Csonka Csabánéhoz, az Oktatási Minisztérium főtanácsosához fordultam felvilágosításért, aki felhívta a figyelmemet a jelenleg érvényes közoktatási törvény 70. paragrafusára: ez lehetőséget ad megfelelő, ez esetben a nevelési tanácsadótól származó szakértői vélemény alapján, hogy az igazgató a gyerek részére egyéni adottságához, fejlettségéhez igazodó továbbhaladást engedélyezzen. Lehetőség van arra is, hogy a teljesítés kényszere alól mentsék fel a gyereket, s az első osztályt mintegy előkészítő évfolyamnak tekintsék, a gyerek számára biztosított játékos felkészítéssel. A szülő egyébként bármikor kérheti, hogy iskolalátogatási bizonyítvány kiadásával a gyerekét hagyják vissza egy évvel. Gyakori tapasztalat, hogy a fiatalabb gyerekek egy részének fejlődése az első tanév februárjának tájékán megindul, és – a fenti engedélyek ezt lehetővé teszik – év végén lehet dönteni arról, hogy elvégzettnek tekinti-e az iskola az első osztályt, vagy nem. Ilyen esetben a gyereknek szöveges minősítést sem kell kapnia félévkor (az igazgatótól kapott mentesség alapján).
Úgy gondolom azonban, hogy van olyan eset is, amikor a gyereknek még több szabadidőre, a kötelező óráktól való mentességre, több mozgásos, szabad játékra van szüksége, amit az iskola semmiképpen nem tud biztosítani abban a formában, ahogy ezt egy jó óvoda vagy a megfelelő otthoni környezet megteheti. A szülő azt is kérheti, hogy legyen magántanuló a gyerek, ezzel otthon tarthatja, s ha az év végi vizsgán a gyerek nem jelenik meg, akkor automatikusan a következő tanévben újra kezdi az első osztályt.
A törvény jelenlegi szövege nem teszi lehetetlenné, de lehetővé sem, hogy egy óvoda a tanév több hónapjának eltelte után visszafogadja a gyereket. Tulajdonképpen akadálya nincs, a megállapodáson múlik, de a szakemberek egy része nem látja ennek értelmét, sokan úgy gondolják,
a gyerek számára jelentős kudarcélmény, ha kikerül egy közösségből, ahol talán óvodástársainak egy része is vele van, s amellyel már összeszokott.
Másfelől: tudjuk, hogy a mai magyar iskolarendszerben a túl korai iskolakezdés nem csak az első egy-két évben jelent hátrányt, hanem sokszor úgyszólván mindvégig, amíg csak a gyerek iskolába jár, ha csak közben nem történik meg valamelyik osztályban a „visszahagyása” buktatás nélkül, ami gyakran egészen meglepő eredményeket hoz.
Úgy gondolom, hogy mindennek ismeretében a tanítónő – és az óvónők – bevonásával szakember vizsgálatát és tanácsát kellene kérni.
Minden ilyen esetben csak egyéni döntések hozhatók.
Az viszont biztos, hogy ha a gyerek marad, egyértelműen fel kell őt menteni a teljesítés kényszere alól. (Jó volna, ha a döntést semmiképpen nem befolyásolná az – ami manapság előfordul –, hogy az iskolának túl kevés első osztályosa van, s ezért a létszám döntene a kérdésben, és nem a gyerek egyéni szükséglete.)
Nők Lapja 2001/2. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Pexels
