Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.
Ezúttal egy kétségbeesett kisfiú levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert, bár nagyon szeret történeteket kitalálni és eljátszani, a szülei nem engedik, hogy az ehhez szükséges díszletet, azaz a babaházat beszerezze.
A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz
A gondom: tizenegy éves vagyok, sajnos, nincs testvérem, akivel játszhatnék, a számítógép sem érdekel. Kedvenc időtöltésem: történetek eljátszása bábukkal. (A történeteket én találom ki, és forgatókönyvet is írok hozzájuk.) Ezenkívül verseket is szeretek írni! Azt is szeretem, ha valamit én rendezhetek be a lakásban. Kiskorom óta szeretek házakat építeni legóból, vagy barkácsolni fából. Ezért szeretnék egy babaházat (kis méretűt). Bár a pénzt már összegyűjtöttem rá, mégsem vehetem meg: apukám ellenzi, anyukám is, bár őszerinte nem lenne baj, ha nem tizenegy éves fiú lennék. (Szüleim egyébként nagyon rendesek.) Kérdésem: én vagyok „túl lányos”, vagy szüleim gondolkoznak rosszul? Kérem, válaszoljon!
Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának
Nem vagy „túl lányos”, és a szüleid se gondolkoznak rosszul, csak ebben talán nem elég tájékozottak.
Először is hadd meséljem el, hogy jeles családokban, ahonnan később nagy hírű emberek kerültek ki, a fiúk gyakran játszottak olyan bábos – és babás! – történeteket, amelyeket maguk találtak ki. Ehhez gyakran használtak bábszínpadot, de házakat, sőt, babaházakat is. Akiknek az ifjúságáról ilyesmiket tudunk, azok később általában művészetekkel – irodalommal, színházzal, filmmel – foglalkoztak. Ilyen volt például a két Mann fiú, Heinrich és Thomas. De még korábban ilyesmikkel játszott egyik példaképük, Goethe is gyerekkorában. Hogy magyar példát is mondjak:
a jeles színházrendezőről, Ascher Tamásról is úgy tudjuk, hogy szenvedélyesen játszott bábszínházat gyerekkorában.
A XX. század egyik legnagyobb festője, Paul Klee még felnőttkorában is faragott és varrt bábokat, a kisfiával, Felixszel adtak elő történeteket, és ezekhez babaházakat és babaházi kellékeket is használtak. A nagy svéd filmrendező, Ingmar Bergman képzeletét felnőttkoráig lenyűgözve tartotta gyerekkorának egyik nagy babaháza, amit meg is mutat nekünk, nézőknek a Suttogások és sikolyok nyitó képsoraiban.
Ami ebben a játékban fontos, az a történet, a bábuk (és babák) az eljátszásához, és a ház, ahol történnek a dolgok. Az én gyerekkoromban még mindenféle házat lehetett készen kapni a játéküzletekben, nemcsak babaházat, hanem tanyasi házat is, istállóval, disznóóllal, budival, csirkeóllal, gémeskúttal együtt (például a Bazilikánál, Liebner bácsi játékboltjában). Jó, hogy építesz is házakat legóból, vagy barkácsolsz fából, de szerintem, ha ez a vágyad, nagyon is megérdemelsz egy babaházat.
Azt is mondhatnám, hogy jár neked egy babaház azokhoz a remek játékokhoz, amelyeket leírtál!
A babaházban ugyanis az a jó, hogy minden olyan kicsiben, mint az igazi világban, és az élethez, a történetekhez minden aprócska kellék megtalálható. (József Attila is gyerekkori sóvárgásként emlegeti, hogy neki mindaz kellett volna kicsiben, amit maga körül látott, kis szekér, kis kapa, kis ásó, kis ökör – mert ezekkel lett volna jó játszani.)
Amikor egy kisgyereknek testvére születik, szoktak neki babát venni, akár fiú, akár lány, hogy amíg a mamája a kicsit öltözteti, fürdeti, gondozza, eteti, addig a nagy is csinálhassa ugyanezt a babával. Ettől ezek a fiúk nem lesznek lányokká, mint ahogy a lányok sem lesznek fiúkká attól, hogy esetleg, testvéreiket követve, fiús játékokat – pisztolyt, kardot, netán katonákat – kérnek maguknak. Más módon is szokott minden gyerek „babázni”, például az állataival, megint csak függetlenül attól, hogy fiú-e vagy lány.
Okos emberek azt mondják – és vizsgálatokkal ki is mutatták –, hogy
az emberi lélekben férfias és nőies vonások egyszerre vannak jelen (a fiúkban is és a lányokban is), és a nagy fantáziájú emberek, akik valami újat tudnak alkotni, lelki világuknak mind a két részét használják,
akár férfiak, akár nők. De ez már messzire vezetne.
Ami itt a lényeg: nem „lányos” dolog babaházzal játszani, a babaházban – mint valami összetett színpadon – történeteket előadni.
És nagyon szépen kérem a szüleidet, engedjék meg neked, hogy az összespórolt pénzedből megvedd a babaházat (sőt, lehet, hogy titokban azt tanácsolnám, hogy ők is járuljanak hozzá, hogy vehess egy nagyot, ha akarsz, vagy ha a kicsi jobb, akkor esetleg két vagy több kicsit, hogy a történetek kiteljesedhessenek).
Egyszóval: babaházat!
Nők Lapja 2000/12. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Pexels
