Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről számos kordokumentum (és még több legenda) maradt fenn. Ezek közül is az egyik legjelentősebb Jókai naplója. Az akkor 23 éves Jókai Mór feljegyzéseinek hála első kézből szerezhetünk jól érthető információt a több mint 170 évvel ezelőtti történtekről. Jókai azonban hiába volt ott a Pilvaxban, még az ő feljegyzéseiben foglaltakat sem szabad szigorú és megkérdőjelezhetetlen tényekként kezelnünk.
Egyrészt fontos felismerni, hogy a napló (bármennyire is próbál tényszerű maradni) a legszubjektívebb irodalmi műfajok közé tartozik. Bár emlékiratainkban mi is saját nézőpontunk szerint fogalmazunk, Jókai naplóit más okból is érdemes kritikusan forgatni. Lentebb olvasható archív cikkünk szerzője például szintén kiemeli, hogy a ’48-as események pontos leírása óriási bajba keverhette az abban résztvevőket. Jókai itt-ott tehát joggal lehet óvatos.
Másrészt, szintén kulcsfontosságú megértenünk, hogy mindent, így a történelem legfontosabb pillanatait szintén csak utólag láthatjuk igazán tisztán. (Görgey Artúr honvéd fővezér megítélése például a mai napig heves viták tárgyát képezi.)
„Az életet csak hátratekintve lehet megérteni, de élni előre nézve kell”
– veti papírra Søren Kierkegaard dán filozófus 1843-ban. Mindössze 5 évvel a magyar szabadságharc kirobbanása előtt. Ezen gondolatot szem előtt tartva olvassuk tehát Jókai naplóját – és az alábbi, archív Nők Lapja-cikket is!
Nők Lapja 1984/10: Egy márciusi ifjú szemével…
Amikor először olvastam Jókai Mór kalandos úton, dél-amerikai kitérő után „hazatért” naplóját 1848—49 személyesen átélt eseményeiről, még hagytam, hogy kíváncsiságomat elégítsék ki a történetek, anekdoták. Most újra a kezembe került, s másodjára már a mesélő Jókai históriáiban egy fiatal ember megfigyelőkészségét, politikai mérlegelő szándékát éreztem rendkívülinek. Igen, annak. Mert
bár tudjuk, hogy a XIX. század a „kölyökzsenik” százada volt, olykor megfeledkezünk arról, hogy a márciusi ifjak — nagyon is ifjak voltak.
Nem a jelző napjainkra jócskán kitágult értelmében, mikor is fiatalnak számítjuk azt a költőt is, aki már kopaszodik és pocakot ereszt, netán lányának esküvőjére készül. 1848-ban meglepően fiatal emberek álltak a történelem kormányrúdjához — Petőfi akkor huszonöt éves volt, Jókai huszonhárom, Vasvári mindössze huszonegy.
A napló születésének hátteréről
Jókai pár hónappal a szabadságharc bukása után vetette papírra emlék-sorait, szinte még melegében. Igaz, 48 emlékezete később sem kopott meg a tudatában, de akkor, 25 éves fejjel, bújdosó korszakában csak azt kellett mérlegelnie, hogy naplójának soraiból az itthonmaradottak ellen ne lehessen újabb vádakat kovácsolni.
Elhallgatja például az egyik „lázító” vers költőjének nevét, mintha sejtelme sem volna arról, hogy Petőfi az — mert akkor még sokan bizakodtak, hátha él, csak álruhában bujkál valamerre!
Talán az óvatosságnak, talán önmaga mentségkeresésének tudható be, hogy így összegezi 48 lényegét:
„A magyarországi márciusi mozgalmak félreismerhetetlen tendenciája a népnek földesurai alól felszabadítása, a polgári jogegyenlőség utáni törekvés, és nem a birodalom szétdarabolása. Ezért tartható a mozgalom inkább szociális, mint politikai forradalomnak. Ezért találtak ennek sarkalatos pontjai nagyobb ellenzésre a magyar országgyűlés arisztokratikus frakciói közt, mint a bécsi kabinetben, s ezért maradtak fenn ennek kivívott eredményei a politikai forradalom eleste után is.”
Forrás: Nők Lapja archívum
Rejtve marad a tény: igaz, hogy a Függetlenségi Nyilatkozatig csak 49 tavaszán jut el a debreceni országgyűlés, de már az emlékezetes, 48-as Tizenkét pont-ban nyíltan politikai követelések fogalmazódtak meg.
A háborúnak csak vesztesei vannak?
Ez a napló tulajdonképpen lelkiismeret-vizsgálat is, a végkifejlet, a tragikus összeomlás ismeretében annak kutatása, milyen hibák, személyes és párt-torzsalkodások tették göröngyössé az utat, a fegyveres harc megindulásától a cári beavatkozást kiváltó debreceni trónfosztásig.
Jókai megfigyelései és vélekedései elgondolkodtatóak; bizony, a történelem hétköznapjai sűrűn nélkülözik a pátoszt. Például, a móri csatával kapcsolatban arról ír, hogy a távolban ülésező haditanács ellentmondó intézkedései milyen végzetes helyzetet alakítottak ki.
Perczel azt a parancsot kapta, hogy támadjon, Görgey pedig, hogy maradjon veszteg. Perczel csapatait a túlerő csaknem teljesen szétverte, s ha Görgey nem siet mégis Perczel segítségére, a seregből hírmondó sem marad. Hasonló bizonytalankodások a kormányra is jellemzők. Ha Pestről menekülnie kell, nem hoz egyértelmű döntést arról, mi történjék a tisztviselőkkel. Ők is menjenek? De akik mégis Pesten maradnak, azokat az ellenség elűzése után visszatérő kormány állásukból elbocsátja.
Görgey Artúr megítélése
Kossuth hívó szavára tíz- és tízezrek fogtak fegyvert — emlékezetes Jellasics mondása:
„A magyarok a halottaikat is feltámasztották ellenem!” És bár mindannyiunk emlékezetében élnek a glóriás haditettek, a felvidéki hadjárat, Bem József seregének erdélyi győzelmei, ezeket nem homályosítja el, csupán látótávolságnyira hozza közel és a kudarcokat is érthetőbbé teszi néhány pillantás a kulisszák mögé. Bem tábornok szerencséje, hogy önállóan irányíthatja seregeit, míg az ország többi térségein harcoló csapatok vezérlete, s a főhadvezér kijelölése körül sokasodnak az ellentétek.
Jókai azt írja, 49 januárjánál tartva, hogy Görgey semmibe veszi a honvédelmi bizottmány döntéseit, hadmozdulatairól őket nem is értesíti. Igaz, kiadtak már olyan utasítást is, hogy az ágyúkat nemzetiszínűre kell festetni — Görgey újra feketére mázoltatta őket; csata közben jó célpontok voltak a piros-fehér-zöld ágyúk.
Aztán: leváltotta a protekciós alapon kinevezett tiszteket, s helyükre „tűzálló” katonákat nevezett ki. Jókai nehezményezi, hogy a fényes sikereket arató Kiss Ernőt elhívták a csatatérről, s kinevezték főparancsnoknak, holott nagyobb szükség volna rá az ellenséggel harcoló csapatok közvetlen irányításában.
Kapcsolódó
Az utolsó offline influenszer: Petőfi Sándor
Görgeyt ellenszenvesen öntelt emberként jellemzi Jókai, de a torzsalkodások és bizonytalankodások fókuszában álló katonaember — akit Kossuth többször is el akart fogatni — magatartásában a túlzott önbizalom a többiekénél nagyobb határozottság megnyilvánulása is lehetett. A Görgey-problémát egyébként a mai napig sem zárta le végérvényesen sem a történettudomány, sem az utókor köznapi embere. Úgy tűnik, a szélsőséges megítéléseknek nincs bizonyító erejük.
Szerző: Marthy Barna
Jókai naplója, Petőfi versei – Kattints, ha érdekel egy remek ünnepi kvíz!
Nők Lapja 1984/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: A fiatal Jókai – Forrás: Nők Lapja archívum
