Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett édesanya levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert hétéves kislánya néha sikítozva riad fel az éjszaka közepén.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Kislányom ez év tavaszán lesz hétéves. Időnként előfordul vele, hogy éjszaka sikítozva ébred, és csak a szoba teljes világítását felkapcsolva nyugszik meg. A falon és nem tudom hol szörnyű dolgokat lát, de elmondani sem tudja, mit, mert annyira fél. Reggel már nem szívesen kérdezem a dologról, hogy ne kelljen emlékeznie, de ha megteszem, akkor se tudja már elmondani. Arra emlékszik, hogy felébredt éjszaka, de elmesélni már nem tudja, mit látott.

A tévében kizárólag kedves meséket néz, semmi horrorisztikus nem szerepel benne. Napközben nyugodt, kiegyensúlyozott jókedvű gyerek. Este együtt alszunk, mert kicsi korában folyton átmászott hozzám, és aztán ez így maradt. Nem erőltetem a különalvást, neki így megnyugtató. Teljesen megrémít, amikor sikítozva ébred, és igazán nem találom az okot. Talán hétéves korban ez „normális”? Mi lehet az oka? Mit kellene tennem? Hogyan vigasztalhatnám meg, hiszen nincs is egészen ébren?! Tudna-e könyvet is ajánlani, ahol ilyesmiről olvashatnék?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Ha a gyerek éjjel – általában az éjszaka első felében – felsikolt, felül az ágyában, zihál, esetleg mormog valamit és verejtékezik is, szeme nyitva, de még sincs ébren, nem válaszol, ha szólunk hozzá, ha megérintjük, esetleg csapkodni kezd maga körül, és tíz-tizenöt-húsz perc is eltelhet (miközben tehetetlennek érezzük magunkat) mire megnyugszik – akkor ezt a tünetet pavor nocturnusnak nevezzük. A pavor latin szó, eredetileg remegést, szepegést, aggodalmat, félelmet jelent. (A megszemélyesített Pavor a félelem istene volt.)

Pavor nocturnus: éjszakai (remegő, reszkető) félelem. Nem azonos a „rosszat álmodás”-sal, a lidércálommal.

A rossz álomból a gyerek sírva felébred, de ha akarja, el is tudja mondani, amit álmodott. Az éjszakai félelmet átélő gyerek szeme ugyan nyitva van, de nincs ébren, és amikor megnyugszik, akkor sem tud álomtörténetet elmesélni, legfeljebb, mint a maga kislánya, „valami” szörnyeteget említ, vagy éppen csak „szörnyű dolgot a falon”. Reggel a gyerek nem emlékszik a történtekre.

Kutatások

Vannak kutatók, akik szerint inkább a lányok tünete ez, mások szerint az eltérés nem jelentős. Számon tartják, hogy míg a kisgyerekek inkább lidérces álomból riadnak fel, addig a pavor nocturnus inkább a nagyobbakra – öt és tizenkét év között – jellemző. Vannak, akik szerint genetikai hajlam váltja ki, hogy valaki a mély, álom nélküli alvásból felriad, úgy, hogy nincs is ébren.

Mások a pszichológiai hátteret és okokat hangsúlyozzák, és azt mondják, hogy ez a tünet olyan gyerekeknél tör fel, akik napközben otthon is és az iskolában is maradéktalanul „jók”, jól teljesítenek és semmiféle kifelé irányuló agressziót nem engednek meg maguknak.

(Elsősorban: a lányok!) Minden feszültséget, minden szorongást elfojtanak magukban, minden „befelé megy”, és aztán ebben az ijesztő tünetben robban ki.

Nemes Lívia klinikusi munkája során a családi környezetben feltűnő őszinteséghiányt, titkolódzást is talált (esetleg egy halálesetet követően), és tapasztalata szerint az esetek többségében az ilyen gyermek a szülőkkel közös szobában, esetleg közös ágyban alszik.

Nemes Lívia klinikusi munkája során a családi környezetben feltűnő őszinteséghiányt, titkolódzást is talált (esetleg egy halálesetet követően), és tapasztalata szerint az esetek többségében az ilyen gyermek a szülőkkel közös szobában, esetleg közös ágyban alszik.

Ilyenkor félig öntudatlanul is átélheti a szülők házaséletének zajait, atmoszféráját, ezt fantáziájában netán erőszakos aktusnak véli, halálfantáziákat fűz hozzá, mindez szexuális izgalmat is kiválthat benne. Mindez pedig olyan szorongásos rohamok kiváltó okává lehet, melyek a pavor nocturnus formájában nyilvánulnak meg.

Ranschburg tanár úr arra hívja fel a figyelmet, hogy esetleg a megduzzadt orrmandulával összefüggő légzészavart is találhatunk e tünet hátterében. (Ilyenkor a pavort feltételezhetően a légutak részleges elzáródásából adódó fulladásélmény váltja ki.)

Könyvek

Ami a pillanatnyi teendőket illeti: sok szakértő azt mondja, hogy kamaszkorig semmi ok az aggodalomra, és elsősorban a szülők nyugalmának a megőrzése a fontos ahhoz, hogy az éjszakai felriadás időszaka következmények nélkül múljon el. (Hartmut Horn doktor a közeljövőben magyarul is megjelenő Aludj jól, gyermekem című könyvében ír erről.) A statisztikák meglehetősen nagy szórással azt mondják, hogy a gyerekek egy-hat százaléka tapasztalja élete folyamán ezt a tünetet (van, aki a pontosabb „körülbelül két és fél százalék”-ot adja meg).

A magyarul hozzáférhető könyvek közül Ranschburg Jenő Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban című könyvének Az alvás zavarairól szóló fejezetét, és Nemes Lívia Pszichogén tünetképződés a kisiskolás korban című művének Pavor nocturnus részét ajánlanám.

(Ez utóbbi, az Akadémiai Kiadónál megjelent, ma már szinte hozzáférhetetlen könyvecske most újra napvilágot látott Nemes Lívia nagy gyűjteményes kötetében, melynek címe: A bennünk élő gyermek. Igaz, hogy ezek az írások elsősorban szakemberekhez szólnak, de az érdeklődő szülők is haszonnal forgathatják.)

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2001/13. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images