Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit.
Ezúttal egy kétségbeesett édesanya levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert koraszülött gyermeke nehezen illeszkedik be az óvodába.
A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz
A fiam nyolc-, két kislányom öt-, illette két és fél éves. Kertes házban lakunk, a gyerekek élvezik, barátságosak, érdeklődőek, délutánonként a szomszéd gyerekekkel hancúroznak. Középső gyerekünk, Zsuzsi, a terhességem harmincharmadik hetében született, de hála Istennek, semmiféle beavatkozásra nem volt szükség, csak a kicsiny súlya miatt tartották a kórházban három hétig. Azóta is szépen fejlődik, nincs lemaradása.
Négyévesen vittem óvodába, addig remekül elvolt a két lány egymással, nagyon jól tudtak együtt játszani, és tudnak mind a mai napig. Bátyjuk kissé atyáskodva száll be ezekbe a játékokba délutánonként, és Zsuzsi ilyenkor is rendkívül jókedvű, felszabadult. A gondok az óvodával kezdődtek. Zsuzsi nagyon készült. Alig várta az óvodát, mindent önállóan összepakolt, aztán elkövetkezett az első nap, s már este azon szorongott, hogy másnap nem akar óvodába menni.
Úgy gondoltuk, ez múló állapot. De a következő három-négy napon keresztül már végigsírta az óvodában eltöltött délelőttöket (csak fél napra jár, délben hazajön), nem játszott senkivel, ha ott maradtam vele, egyfolytában az ölemben ült, ha elmentem, végigzokogta azt az időt, míg meg nem látott. Egy hét után beszéltem a vezetőóvónővel, és kivettem Zsuzsit az oviból. A gyerek ismét felszabadult és vidám lett, és egy újabb évet itthon töltött.
Az elmúlt év őszén újra mentünk, de Zsuzsi most is sírt, sokszor ordított, nem játszott senkivel, csak kuporgott a sarokban. Sok beszélgetés, rábeszélés, magyarázat, néha bizony erélyesebb kifakadás eredményeként annyit elértünk, hogy most már elmaradtak a reggeli cirkuszok, de én érzem, hogy csak azért nem sír reggel, mert mi ezt várjuk el tőle.
Hasonló volt a helyzet az úszótanfolyammal is. Úgy fogalmaznék, hogy Zsuzsi iszonyatosan gátlásos új, számára idegen környezetben. Hogyan küzdhetné le ezt a gátlást? Ismerve a mai iskolákat: nemfog-e számára nagy kudarcot jelenteni, ha ilyen marad? Forduljunk szakemberhez? Vagy hagyjuk a maga útján fejlődni, és várjunk arra, hogy „kinövi”?
Az óvodában szeretettel fordulnak felé, s azt is engedik neki, hogy átmenjen a kiscsoportosok közé, bár ő már középsős, mert azt mondja, hogy ott jobban szeret lenni. Itthon szinte kizárólag az óvodával kapcsolatos szerepjátékokat játszik újabban, hol ő az óvó néni, hol pedig a gyerek. Talán azzal is összefügg ez, hogy ő a középső gyerek?
Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának
Jól tette, hogy kivette a négyéves Zsuzsit az óvodából, és legalább még egy vidám évet tölthetett otthon. Sőt! Én azt hiszem, hogy a maguk helyében még most sem erőltetném az óvodába járást. Talán még jövőre sem, amikor pedig már nagycsoportos lenne (ha a családi környezet megfelelő, a nagycsoportosoknak sem kell óvodába járni).
Ugyanis nem egészen úgy áll a dolog, hogy egyszer csak el kell kezdeni beleszokni, „beletörni” az életbe, mert ha nem, akkor mi lesz majd az iskolában. Azt is mondhatnám, hogy egy kicsit fordítva van.
Minél több időt kap egy kisgyerek – a hat-hetedik évig tartó kisgyerekkoron belül – az érlelődésre, a szabad játékra, a derűs és vidám időtöltésre, arra, hogy igazán jól érezze magát a bőrében, annál jobb erőben és tűrőképesebben illeszkedik be majd a kisiskoláséletbe. (Még ha ez a kisiskolásélet nem is mindig olyan, amilyennek lennie kellene.) Fokozottan áll ez a kis súllyal, a terhesség teljes kihordási ideje előtt született gyerekekre, akiknek természetesen még több időt kell adni.
Igen, a nyugodt kivárás, a várakozó türelem az, mely őt igazán előresegíti az útján. Úgy gondolom, most még nem kell Zsuzsival szakemberhez fordulni. Az, hogy otthon újra és újra eljátssza az óvodát, azt mutatja, hogy hozzálátott az óvodai élmények valódi, belső feldolgozásához. Az is helyes, hogy az óvónők megengedik, hogy a kiscsoportosok közé menjen át, hiszen ő valóban „kisebb” a csoporttársainál, és otthon is megszokta, hogy magánál kisebb testvérével játszik.
A középső gyerek helyzetéről néha el szokták mondani, hogy rá kevesebb törődés jut, mint az első gyerekre, és kevesebb, mint a kicsire. Semmilyen értelemben nincs kitüntetett helyzetben, és néha tényleg úgy érzi a középső, hogy a testvéreihez képest „nem törődnek” vele. De én nem hiszem, hogy Zsuzsi esetében elsősorban erről volna szó.
Annak persze lehet szerepe elkeseredésében, hogy a testvérének még nem kell óvodába mennie, csak ő van „kilökve” a kicsik közül – és a lányok közül – hazulról.
Azt gondolom, hogy ha majd a húga is óvodába megy, ő is könnyebben törődik bele az óvodába járásba.
Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.
Nők Lapja 2001/14. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images