Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett anya levelét idézzük, aki azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert nevelt lánya egyre több időt tölt számítógépezéssel – ahelyett, hogy játszana, beszélgetne, rajzolna.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Férjemnek az első házasságából született egy kislánya, aki most tízéves, és nagy rajongója a számítógépes játékoknak. Odahaza náluk nincs számítógép, ezért nálunk szokott játszani a különböző játékokkal, amelyeket az apukája nagy büszkeséggel tanít meg a gyereknek. A férjem szerint és a barátaink szerint is nagyon jó, ha a gyerek minél korábban megtanulja a gép kezelését.

Ezzel én is egyetértek, hogy tanuljon meg minél több dolgot a gyerek, de sajnos, azt látom, hogy ha nálunk van, semmi mással nem foglalkozik, nem beszélgetnek el, nem olvas.

Régebben sokat rajzolt, hajtogatott, mostanában egyszerűen mintha szép lassan rabjává lenne a gépnek. Kíváncsi voltam, tudja-e, mire lehet még használni a számítógépet a játékon kívül. Sajnos, fogalma sem volt, pedig az édesapja építész, és többször láthatta a gépen dolgozni. Jómagam egy reklámügynökségben dolgoztam, ahol alapfeltétel volt a gép használata. Felmerült bennem az a gondolat is, hogy a mi személyünk érdekli-e egyáltalán a gyereket, amikor eljön, vagy csak a számítógépes játék miatt jön.

A dilemma számomra az, hogy mikor kapjon a gyerek számítógépet? Barátaink szerint, ha az ő gyerekük kér, akkor kap, mert a mai felgyorsult világban a gyereket segíteni kell a fejlődésben és a tanulásban, és ők mindent megadnak a gyereknek ennek érdekében. A férjemmel van egy három hónapos kisfiúnk, és én megrémülök attól, hogy túl korán és túl sokáig ül majd a gép előtt. Én jobban örülnék annak, ha fiunk a kutyáinkkal játszana, rajzolna, építőzne, kitalálna szituációkat és eljátszaná.

Tudom, hogy az én vágyaimat nem szabad a gyerekre erőltetni, de mi az arany középút? Hol húzzuk meg a határokat, és hol engedjünk?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Ha van otthon számítógépünk, és a gyerekünk látja, hogy dolgozunk rajta, és két-három éves korában ebben is – mint minden másban – utánozni akar minket, akkor ezt lehetővé teszem számára. Az ölembe veszem, lenyomhatja a billentyűket, szánkázhat egy kicsit az egérrel. De ez csak néhány perc, a gép kikapcsolása előtt. Az ő kedvéért nem kapcsolom be. Más játékokat ajánlok fel, melyek életkorához illenek, labda vagy golyó gurigálásától a nagy építőkockákig, vagy a hátamon lovacskázástól a hintázásig, vagy kerti homokozásig.

Számítógépes játékokat semmiképpen nem engednék be a lakásba, ha rajtam múlna, a gyerek kamaszkoráig, és még akkor is nagyon korlátoznám a játékokkal képernyő előtt tölthető időt, amíg csak tehetem.

(Ha a gyerek nem idő előtt kezd játszani ezekkel, és válik így a gép rabjává, mint maga is írja, akkor átlépve a kamaszkor küszöbén, már az önkorlátozás igénye is felmerül benne egy idő után.)

A képernyők – legyen az televízió, videó vagy számítógép – nagy és valódi veszélye, hogy a nagy mozgásigényű gyereket testileg is és lelkileg is mintegy lebénítja. Testileg: ül a képernyő előtt, holott minél kisebb, annál inkább áll az, hogy csak mozogva tudja igazán átélni és „tanulni” a világot. Lelkileg: a képernyőn megjelenő kép leállítja a fantázia működését, a belső képkészítést, melyben a gyerek feldolgozza a külső világról és a saját belső világából nyert tapasztalatait.

Azt is pontosan látja, hogy a képernyő – és a számítógépes játék – tárgyi kapcsolatot helyez a személyes kapcsolat helyére. Márpedig a gyerek önbizalma, kapcsolatteremtő készsége, érzelmi intelligenciája (mely az életben való boldogulásának legfontosabb előfeltétele) csak a személyes kapcsolatban nő, erősödik. Csak a személyes kapcsolat adja meg a gyereknek azt az érzelmi biztonságot, amelyre a külvilággal szembeni helytállásban – a sodródás elleni védekezésben – szüksége van.

Mit tegyünk?

A férje helyében én korlátoznám a számítógéppel töltött időt, és alaposan át is szervezném úgy, ahogyan maga írja. Megmutatnám a gyereknek, hogy mi mindent lehet kezdeni a számítógéppel. A gyereknek számítógépet – ha erre módom van – nem is tudom, hogy vennék-e, s ha igen, akkor sem előbb, mint ahogy átlépi a kamaszkor (vagy netán a kiskamaszkor) küszöbét.

Kétségkívül jó, ha a gyerek otthonról is ismerheti már a számítógépet, mint szülei munkaeszközét, amely elé időnként ő is odaülhet, és próbálgathatja. (De lehetőleg nem számítógépes játékokkal.)

Jó lenne, ha a férje kislánya most is rajzolna, hajtogatna, és beszélgetne magukkal, ha elmennének együtt sétálni, kirándulni, biciklizni, úszni, korcsolyázni, szánkózni, síelni – vagy amit az évszak éppen kínál. És persze, jó lenne, ha kisfiuk a kisgyerekkorát játékkal, mesehallgatással (nem nézéssel!), dalolgatással, festegetéssel-rajzolással, építőzéssel, majd egyre gyakrabban elmélyült, helyzeteket megelevenítő játékkal töltené. Ezek nem a maga vágyai, hanem csak egyszerűen ráérez arra, hogy mire van szüksége egészséges fejlődéséhez a kisgyereknek.

(És végül: idézhetném egy zürichi számítástechnikai főiskola tanárának a cikkét arról az őt is meglepő tapasztalatról, hogy akik nagyon korán tanultak bele a számítógépbe, azok ugyan nagy rutinnal kezdtek, de a második, harmadik szemeszterben, a merőben új, kreativitást igénylő tanulmányok idején lassan elkezdtek lemaradni azok mögött, akik később, kamaszkoruk után tanultak bele igazán a számítógépbe, és lényegesen többet őriztek meg kreativitásukból és vállalkozó kedvükből.)

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2001/15. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images