Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy gyermekkórházi osztály levelét idézzük. Ők azért kérték Vekerdy Tamás segítségét, mert egy ideje nincsenek televíziókészülékek az osztályukon. Pedig a beteg gyerekek számára gyakran ezek jelentik az egyetlen kikapcsolódást.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Gyermekkórházból írunk, ahol közel egy hónapja bevonták az összes televíziókészüléket az osztályokról, mondván, hogy a gyerekek minden filmet megnéznek. Ez nem fedi a valóságot, mert amikor „olyan” filmeket adtak, ki voltak kapcsolva. Nos, ez a jelenlegi helyzet a bekerülő és a már bent fekvő beteg gyerekek számára szinte büntetés. Sajnos, az osztályokat nagyon kevés játékkal és könyvvel látták el (nincs is minden korosztálynak megfelelő), és így a gyerekek csak részben tudják magukat mással lefoglalni.

Ez a mostani tiltás onnan ered, hogy tavaly az egyik szülő egyszerűen elvágta a kórházi tulajdont képező tévé zsinórját, majd levelet írt az igazgatóhoz. Ő otthon sem engedi a gyerekét tévézni, így nem tévézhet akkor sem, ha kórházban van. A szülők sem hozhatnak be tévét gyerekeiknek, saját felelősségükre sem. Mit tehetünk a beteg gyerekekért? Hiszen

ritkán járnak ide bohócok, bábosok. Sok szülő háborodott fel ezen az intézkedésen, még azok is, akik nem szívesen látják gyermeküket egész nap a tévé előtt ülve.

Mit tehetünk mi, gyerekek és nővérek (mint talán látja is, együtt írjuk ezt a levelet)? Önnek mi a véleménye az ügyről? Szó van arról is, hogy videoláncot vezetnek majd be, később. De addig is: sok gyerek kevésbé figyel fájdalmára, rosszullétére, a szülők hiányára, ha időnként nézheti, nézhetné a tévét. Adjunk be netalán petíciót az igazgatóhoz?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Igen. Adjanak be egy kérelmet, azzal indokolva, amiről itt is írnak az utolsó előtti mondatban. Biztos vagyok benne, hogy meghallgatásra fognak találni.

Elvileg az én véleményem a televíziózásról megegyezik azzal a szülőével – különösen kisgyerekek esetében, és minél kisebbek, annál inkább –, aki elvágta a tévézsinórt és levelet írt az igazgatóhoz. Én is úgy gondolom,

az a jó, ha a kisgyerek játszik, mesét hallgat, testileg vagy fantáziájában tevékenykedik, és bizony nagyon káros, ha kívülről áramló, jelentős részben feldolgozhatatlan képek öntik el védtelen bámészkodásban tudatát, képzeletvilágát.

De, természetesen, soha nem vágtam volna el tévézsinórt, és soha nem gondoltam volna arra, hogy az én gyerekemet illető felfogásomat rákényszerítsem más gyerekek és szülők százaira.

Ha a tévé egész nap „csurog” a kórtermekben, akkor én is indokoltnak látnék valamiféle intézkedést. Jó lenne, ha a nővérek és a gyerekek együtt, egész hétre előre kijelölnék, hogy a gyerekek miket is akarnak, fognak megnézni. Persze, ehhez kellene a heti műsor (vagy legalább egy napilap heti műsorokat tartalmazó melléklete). Azt pedig ki veszi meg, ki hozza be? (Valamelyik szülő biztos behozná, ha kérnénk, de hát ez is szervezést igényel.)

Tudom, hogy a nővérek sokszorosan túlterheltek, s így talán nem, vagy nehezen várható el, hogy ilyesmivel is foglalkozzanak.

Azt is jó lenne tudni, hogy ki és mikor kapcsolta ki a tévét, amikor „olyan” filmeket adtak? Aki éppen arra járt, és észrevette? Elképzelhető, hogy addigra már egy-két „olyan” vagy „amolyan” jelenet lefutott?

Szabályozzuk a tévézéssel eltölthető időt!

Azt gondolom, hogy az igazgató úr számára meggyőzőbb lenne kérelmük, ha a nővérek vagy – segítségükkel – a nagyobb gyerekek fel tudnák vállalni a műsorok kicsiket is tekintetbe vevő kijelölését, valamint a tévé be- és kikapcsolásának felelősségét.

Éppen a betegség állapotai – és a kórházi tartózkodás lelki terhei – indokolják, hogy igenis legyen televízió újra a kórtermekben, addig is, amíg a videoláncot (és azt ki fogja kezelni?) ki lehet építeni.

Feltétlenül kijelölnék olyan órákat – például ebéd után másfél-két órát –, amikor semmiféle műsort nem lehet bekapcsolni. Arról is gondoskodnék, hogy a délelőttben is legyenek ilyen „üres” órák, és hogy este időben (gondolom: fél nyolckor) a készülékek ki legyenek kapcsolva. Nem tartanám jónak, ha a gyerekek ugrándozhatnának a csatornák között, ha már – valamilyen kijelölt műsor kedvéért – be van kapcsolva a készülék.

És még valamit kellene tudnunk.

Mit érdemes néznie egy gyereknek a tévében?

Amíg a jó természetfilmek kétségkívül „engedélyezendők”, addig a rajzfilmekkel, amelyekről azt hisszük, hogy az aztán válogatás nélkül a gyerekeknek való, nem ez a helyzet.

Vizsgálatok szerint a rajzfilmek nézése növeli a legnagyobb mértékben az agressziós feszültséget a gyerekekben.

(Nem áll ez olyan szakmai és fejlődéslélektani hozzáértéssel elkészült rajzfilmekre, mint amilyen például a Magyar népmesék-sorozat, ahol a rajzfilmszereplőktől elkülönült mesélő hangjának leleménye és a rajzok művészi kivitelezése kiküszöböli a károsító hatást, sőt, egyenesen gyógyító erejű lehet.)

Ha tehát a válogatás, a ki-be kapcsolás, a televíziózás nélküli órák szervezési gondjait meg lehet oldani, akkor egyértelműen úgy gondolom, hogy nemcsak engedélyezhető a televízió a gyerekkórtermekben, hanem szükség is van rá a jelenlegi kórházi helyzetben, ahol – mint írják – a játék és a könyv kevés, bizonyos korosztályoknak nem is jut, és az pedig elképzelhetetlen, hogy egy nővér ráérjen mesélni, netán bábozni…

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2000/17. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images