Bár azt gondolhatnánk, a mesterséges intelligencia elterjedése és az ebből fakadó problémák latolgatása csak mostanra vált égető kérdéssé, valójában már a nyolcvanas években is foglalkoztatta az embert, hogy milyen jövő elé nézhet a robotok térhódítása következtében. Ezt bizonyítja alábbi archív cikkünk is, melyben azon töprengtünk, milyen hatással lehet majd hétköznapjaink átalakulására a robotok egyre szélesebb körű alkalmazása.

A cikkben szó esik arról, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy a robotok valóban átvegyenek az embertől bizonyos feladatokat, egyáltalán mely feladatok lesznek ezek, és milyen következményekkel járhat az életünk ilyen irányú megváltozása.

Akár csak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, már itt is felmerült a munkahelyek átalakulása.

Ennek vonatkozásában szó esik a szabadidőről, hogy mit is akarunk kezdeni ezzel a „ránk zuhant, óriási szabadsággal”.

Lássuk hát, mit gondoltunk 40 évvel ezelőtt a robotok térhódításáról és milyen reményekkel tekintettünk a jövőbe!

Nők Lapja 1984/19: Robotok – Hűséges szövetségeseink lesznek

Egy évtizede még jórészt a fantasztikus elbeszélések és merész elképzelések tárgya volt a robot, az embert helyettesítő, kiszolgáló gép, amelyik utasításainknak engedelmeskedve fáradhatatlanul dolgozik. Az elmúlt évek egyik nagy tanulsága az, hogy a gyakorlat megmutatta, vágyainkban és terveinkben mennyire rabjai is tudunk lenni a saját jelenünknek.

Meglehetősen drágák

Isaac Asimov, a nagy álmodozó jó pár évtizede lefektette a robotika alaptörvényeit, amely a bibliai tízparancsolathoz hasonlóan áthághatatlan morális szabályokat állított a derék géplények elé. „Tiszteld uradat és parancsolódat, az embert! Az embert a robot még önmaga feláldozása árán is köteles védeni” — és hasonlók. Eleddig ugyanis saját magunkat helyeztük a képbe, s a robotot a korábbi évszázadok tapasztalatából kiindulva áramkörökből fölépített háztartási cselédnek, szolgának gondoltuk, mivel

el sem tudtuk képzelni, hogy létezhet olyan társadalom, ahol nincs szükség cselédre.

Mielőtt bárki fölszisszenne, hadd siessek kijelenteni, ismerem a legutóbbi négy évtized történelmét, de azt is tudom, hogy még mindig társadalmi méretű vita tárgya, hogy például a családon belül mennyi kötelesség, kötelező szolgálat hárul a nőre — avagy a férfira. Lehetőségeink bár megváltoztak, a gyakorlati és a hétköznapi gondolkodás még őriz tradicionális elemeket.

Ezt most itt fölösleges volna taglalni, de az a kép, ami a közgondolkodásban élt a robotokról, bizonyíthatóan a cselédség intézményének áthárításáról árulkodott. Egészen addig, amíg ki nem derült, hogy

a robotok elsősorban más célokra valók.

De ahhoz előbb ki kellett fejlődnie a korszerű számítástechnikának, majd a mikroelektronikának, s hatalmasat kellett fejlődni a modern iparnak is. Mindez együtt tette lehetővé az ipari robotok alkalmazását, azokban a termelési ágakban, ahol monoton, hosszú időn át ismétlődő feladatokat kell ellátniuk — mindig azonos pontossággal és intenzitással.

Látható, hogy térhódításukhoz előbb alkalmas technológiai feltételeket kellett teremteni, azaz olyan gyártási rendszert; amely nem ismeri a zökkenőket, az év végi hajrát, az anyaghiányt és az ehhez hasonló akadályokat. Ilyen például a legfejlettebb országokban az autóipar, ahol a legtöbb robot dolgozik. Mondhatni, robotol. Olykor napi huszonnégy órában, szinte megállás nélkül, hogy az ára megtérüljön.

Ugyanis a robotok még ma is meglehetősen drágák, s pár éve még drágábbak voltak. Manapság a legkisebb és egyben „legostobább” robotok ára 25 ezer dollárnál kezdődik, míg a nagyobb és „okosabb” robotokért 80 ezer dollárt vagy többet is elkérnek. Nem vitás azonban, hogy az elkövetkező tíz évben az áruk töredékére fog csökkenni, s valamikor majd éppen olyan hétköznapi berendezések lesznek, mint egy esztergagép vagy egy porszívó.

Megjelennek a lakásokban is

Az ipari térhódítás mellett ugyanis — bár később és lassabban, mint vártuk — megjelennek a magánlakásokban is. Mint az ideális háztartási alkalmazott gépi megtestesítői; Ahhoz azonban, hogy róluk szóljunk, szükséges egy rövid kitérőt tenni.

A robot megnevezése: olyan gép, amely képes eddig az embernek tulajdonított műveletek elvégzésére. Legalább egy karral rendelkezik, amelyen legalább hat ízület van. El kell látni némi értelemmel, szükség esetén lásson és halljon is, s ha kell, tudja a helyét változtatni.

A legegyszerűbbek az ipari hegesztőrobotok, amelyek egy alkatrészt előírt menetrend szerint összehegesztenek, majd várakozó állásba helyezkedve megvárják a következő alkatrészt és a munkát kezdik elölről. Mozgásukat memória rögzíti és számítógép vezérli.

Visszatérve a mához és a magánlakásokhoz, le kell mindjárt szögezni: egyhamar nem várható, hogy például a József Attila lakótelep negyedik emeleti lakásában robot végezze a háztartási teendőket. Ugyanis a robot — éppen úgy, mint az ember — életteret igényel s még sok minden mást is. Például alkatrészraktárt, ahol könnyű hibáját, sérülését sebtiben orvosolhatja. Szüksége van beépített központi számítógépre a háztartásban, amellyel kapcsolatba léphet, hogy ne kelljen minden tudományt fölöslegesen a fejében hordania.

Az együttműködés fejlődést hoz

A középkor embere, ha megtudja, hogy egykor majd többtonnás vasparipák, acélkocsik sorát vontatják maguk után irtóztató sebességgel, csak kinézett volna az ország hepehupás földútjára és azt kérdezi: ezen? A vonathoz ugyanis előbb sínt kellett építeni. És ez azért érdekes, mert a vonat árában elkerülhetetlenül benne van a sín, a gyártó, javító bázis, a személyzet költsége is.

Éppen ez a helyzet a robottal. Csak ott alkalmazható, ahol erre alkalmasak a feltételek. Nagy sebességű térhódítása ezért megy végbe inkább csak a legfejlettebb országokban, ahol a leghamarább teremthetők meg ezek a feltételek.

Viszont nekünk is érdekünk, hogy mielőbb minden dolgozó megszabaduljon attól a lélekölő, monoton munkától, amit egy okos, önálló gép képes volna helyette elvégezni. Előrejelzések szerint a nyolcvanas évek a szocialista országok számára is a robottechnika viharos fejlődésének időszakát hozzák, s elképzelhető, hogy 1990-re a teljes robotpark eléri a 200 ezer darabot.

Hogy ez milyen nagy szám, azt érzékelteti, hogy Magyarországon most a százat sem éri el az iparban alkalmazott robotok száma, (összehasonlításul, Japánban jelenleg körülbelül 18 ezer robot dolgozik, és évente 30 százalékkal nő a számuk.) Ma már KGST-egyezmény rögzíti az elektronikai ipar és a robotgyártás szocialista országok közötti kooperációját és remélhető, hogy ez az együttműködés a már meglevő eredményekre alapozva olyan fejlődést hoz, amit várunk.

A mai robot már többet tud

Más kérdés, hogy sokszor — mint a cikk elején írtam —, nem tudjuk pontosan, mit is várunk, vagy inkább mit is várjunk a robotoktól, már ami reálisan elvárható tőlük. Éspedig azért nem, mert annak az újfajta technikai kultúrának, ami a mikroelektronikára épülve gyarapodik, a fejlődési sebessége folyamatosan gyorsuló, s még ma sem tudni, mikor fékeződik a gyorsulás, s egyáltalán hová, meddig vezet.

A második világháború után épült első nagy számítógép, a több termet betöltő Eniac, össze sem hasonlítható egy kézi kalkulátorral, ami ma gyerekjáték. Az ára sokezerszerese volt egy mai zsebszámológépnek és a mai legalább annyiszor tud többet. Ugyanez a helyzet a robotok világában. Könnyen meglehet, hogy nem kell húsz év, és az első hegesztő robotok kőkorszaki szakik lesznek a legújabb generációs, az emberhez egyre jobban hasonlító, intelligens berendezések mellett.

A tegnapi robot, mint egy verkli, darálta a végtelenségig ugyanazt a mozdulatsort. A mai robot már többet tud.

Csak néhány példát a tudományából. (Erről egyébként rendszeresen írnak a napilapok): bár még korlátozottan, de már érti az emberi beszédet. Engedelmeskedik, ha kell, válaszolni is tud. Lát, infraérzékelő kamera segítségével. Észrevéve az akadályt, elhárítja útjából. Tapint, ezredmilliméter pontossággal és ezt jól érzékeli is. Alkalmazkodni képes — határok között — a változó körülményekhez. Értékeli saját teljesítményét és kijavítja a hibáját, tehát tanul.

Milyen lesz a holnap háztartása?

Egy csak a baj. Mindezt nem egy robot tudja, hanem a robotok ma körülbelül ennyit tudnak. Az egyik ezt, a másik azt. Aszerint, hogy hol, miért fejlesztették ki.

Holnapra azonban nyilván az várható, hogy a tudás — mikroszámítógépbe ültetve — általánossá lesz és a tömeggyártás révén egyre olcsóbbá válnak az egyre többet tudó robotok. Amelyek fölismerik a gazdit, megismerik a hangját, olyan hangszínnel válaszolnak, ami a tulajdonosának kedvező, ellátnak egy sereg feladatot és még illedelmesek is.

Visszatér tehát mégis a régi világ cselédje? Igen is, meg nem is.

Egy sereg munkát ugyan elvégez majd az ember helyett, de ez mégsem lesz ugyanaz, mint például ki tekinti az automata mosógépet cselédnek? Ki gondolja kocsisának a volánt az autójába ülve? A robot ugyanis nem lesz élőlény, hanem olyan embernyi méretű (már vannak és lesznek persze mikrorobotok is) és vélhetően embernyi tömegű „szerkezeti eleme” a holnap háztartásának, amely a különböző beépített gépek és berendezések, valamint annak haszonélvezői, az emberek között tart kapcsolatot.

Bekapcsolja a mosogatót, elindítja a porszívót, szellőztet és hasonló munkát végez. Csakhogy a jövőkép, amit itt felvázolni kíséreltem, szintén a mai helyzetre épül. És egyáltalán nem biztos, hogy ilyen lesz a holnap háztartása. Hiszen a technikai tudomány roppant összetett dolog és egy ágát kiragadni fölöttébb veszedelmes.

Erre is egy példa: az első generációs ipari robotokra valóban érvényes, hogy bevezetésükhöz át kellett szervezni az egész termelést. De már a legújabb generációs robotok kezdenek annyit tudni, hogy egyre kevesebb gyámolítást kívánnak. Vagyis kétféle úton járhatunk.

Értik majd a számítógépek nyelvét

Vagy korszerűen szervezettek lesznek a gyárak, s azokban bonyolult és kevésbé bonyolult gépek lesznek, vagy nagyrészt hasonlóak maradnak, de a robotok úgy kiokosodnak, mint egy jó szakmunkás. És majd átlépik az ottfelejtett törmeléket. Remélhetően, a kocsmába nem járnak majd ki sörért. Bár ki tudja. A technika csodákra képes.

Mindent összevetve, végül is a holnap technikája elsősorban az embert kell, hogy szolgálja, s a robotok megjelenése legfőképpen ezért érdekes. Ami már tudható, az az, hogy egészen biztosan kiszorítja az embert a veszélyes, egészségre ártalmas, nehéz, monoton munkát igénylő munkahelyekről. A szalagok mellől is.

De aki ma ilyen munkát végez, mégse aggódjon. Egyrészt azért ne, mert tíz éven belül őt aligha fenyegeti a változtatás kényszere s ez inkább baj, mint jó. Másrészt azért, mert a robotosítás külföldön egyelőre több munkahelyet teremt, mint amennyit elfoglal. S ami örvendetes, átveszi a kevésbé értékes munkát, de teret ad az értékesebbnek.

Életünk például ezért is alaposan megváltozik. A jövő — és nem is a távoli jövő — felnőtt generációja egészen biztosan érteni fogja a számítógépek nyelvét. Képes lesz azok programozására és magától értetődőnek találja, hogy munkaidejét alkotó munkára fordítsa. Ami nem szükségszerűen íróasztal mögötti töprengést jelent, de az is biztos, hogy csavarhúzogatást, ládacipelést sem. Sem otthoni mosást, mosogatást, takarítást. Talán még a vásárlás alól is mentesülünk.

A robotok tehát a leghűségesebb szövetségeseink lesznek otthon és a munkahelyen. Az viszont már rajtunk áll, hogy megnövekedett szabad időnket, s megmaradt munkaidőnket hogyan és mire fordítjuk. Ez ma sokaknak legalább olyan fogas kérdés, mint a jövő robotjainak várható viselkedése.

Bencsik András

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 1984/19. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images