Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett szülő levelét idézzük, aki azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert úgy érzi, felnőtt lányával egyre inkább eltávolodnak egymástól eltérő értékrendjeik miatt. A szülő szerint a lány hippi lett.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

A lányom húszéves, s lassan egy éve már, hogy külön lakik. Egyedül neveltem, s még a kamaszkort is problémátlanul éltük át, a minicsaládok megszokott melegségében. Azt hittem, már nem is lesz semmi baj, amikor a középiskola után minden megváltozott.

Okos, sokoldalú, nyüzsgő és érdeklődő lányom egy vidéki egyetemen akart függetlenedni, de mégsem tetszett meg neki az ottani élet, tanulmányait félbehagyva hazajött, s a második félévet meglehetősen szertelenül töltötte. A sok éjszakázós buli mellett megkereste ugyan a zsebpénzét, letette a felsőfokú nyelvvizsgát, de egyre jobban vonzotta az éjszaki élet, a bulik. Kölcsönösen zavartuk egymás életrendjét, és értékrendünk is egyre inkább különbözött.

Kevéske tanulás után sikerrel felvételizett újra, s önálló lakásban, függetlenül kezdte újra az egyetemet. Persze sokat segítettem a lakásban, de egyre kevésbé tudtuk összeegyeztetni a szabadidőnket. Az egyetemet annyira lazán veszi, amennyire csak lehet. Vidéken is kétszakosként kezdett, de egy-két hónap után leadta az egyik szakot, most is hasonlóan alakul a helyzet. Nem jelent semmit számára az egész, csak azért jár oda, mert mégis jobb, ha van valami papírja, különösen miattam.

Hippi?

Nyáron egy fesztiválon megismerkedett a nemzetközi underground „mozgalommal”, korunk travellereknek is nevezett hippijeivel. Elvarázsolta a szabadság, a nyugalom, a természet közelsége. Azóta a baráti köre teljesen átalakult. Nincs közöttük senki, aki konvencionálisán élne, egyiküknek sincs munkahelye, bár többnyire eltartják magukat különféle intellektuális alkalmi és segédmunkákkal. Egyikük sem járt egyetemre. Nem akarnak a munkahely és a pénz rabságába kerülni.

Arra vágyik a lányom, hogy a munkája azonos legyen a szórakozásával, például szívesen foglalkozik partiszervezéssel. A barátokon és a bulin kívül semmi nem érdekli. Jung és Schiller – akiket egy-két éve még szívesen olvasott – már a múlté. Most is keres, rendszeres támogatásra nem szorul, de semmi rendszer nincs az életében, ha csak az nem, hogy délben ébred és hajnalban fekszik. Radikálisan és hangosan védi ellenem az életmódját.

Legtöbbször nem tudom megállni, hogy ne mondjam el a véleményemet. Ilyenkor persze összeveszünk. Félek, hogy így is, úgy is elveszítem. Hová, merre jut el? Ha hagyom, hogy menjen a maga útján, olyan életrendet alakít ki, amely teljesen idegen az egész családtól. Ha beleszólok, akkor elvadítom magamtól. Tudom, hogy már nem irányíthatom, de felelősnek érzem magam, amikor azt látom, hogy nem jó irányba halad. Vagy csak az a fontos, amit ő annak tart? Az, hogy boldog legyen?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Bevallom, nosztalgiával is, szorongással is olvastam levelét. Az előbbi: ifjúkori emlék; az utóbbi szülői együttérzésből fakad. De ha újra elolvasom a levelet, a részletek feloldják a szorongást, és csak a lánya jelenlegi életmódja iránti megértés és rokonszenv marad. Miért?

Egy tehetséges ember lép elénk a levél soraiból, aki ma is eltartja magát, bejutott a második egyetemre is, ezt is végzi, könnyedén, látja, hogy nem jó, nem az, amit szeretne, de a maga kedvéért meg akarja szerezni a papírt, szabadidejében letette a felsőfokú nyelvvizsgát, s egy igazán még ki nem élt kamaszkor után megkereste és megtalálta a függetlenedés lehetőségét, és most éli az átmeneti, de szabad, kereső ifjúkort. Hogy minderre így képes, ezt persze magának – és a maga által jellemzett minicsaládok megszokott melegségének – köszönheti.

A kutatók világszerte beszélnek szociális pubertásról, kultúrpubertásról, a kamaszkor kitolódásáról (ahogy ezt a jelenséget, az „örök diákot” Dosztojevszkij már jóval a kutatók előtt is leírta).

A hatvanas évek kutatásai arról beszéltek, hogy a modern ifjúság nem akar felnőni, nem akar belépni a társadalmi álarcosbálba, mert úgy érzi, hogy a hivatás, a foglalkozás, az állás – amelyet a századelő ifjúsága még személyisége kiteljesítési lehetőségének tekintett –, letéphetetlen maszkká válik rajta, beszorítja, megfosztja önmagával való azonosságától, képmutatóvá – és magasabb értelemben véve erkölcstelenné, mert önmagát feladóvá – teszi.

Ez az ifjúság úgy látta – és talán ma is úgy látja –, hogy ez az ára a társadalmi maszkabálban való részvételnek. Azóta az egymást követő nemzedékek mintha az inga kilengése szerint váltanák egymást. A hippik után jöttek a nyakkendős, zakós, aktatáskás yuppie-k. Az ő jelszavuk: mindent a pénzért és a hatalomért! És aztán megint jön az új nemzedék, a maga jelszavával, életérzésével: semmit a pénzért és a hatalomért!

Melyik értékrend a helyes? Számomra csak az utóbbi a rokonszenves, sőt elfogultan azt mondom, csak ez utóbbi – illúzióival együtt – értékrend valójában.

Nem hiszem, hogy az elmúlt évek olvasmányai, amelyek a lélek mélységei (Jung) és a szabadság magaslatai (Schiller) felé vezették a lányát, ne élnének benne most is, ellenkezőleg: úgy látom, valóban hatással voltak rá.

Hogyan viszonyuljunk a fiatalokhoz?

Juventus ventus – mondja a régi latin mondás, az ifjúság szél, szabad, könnyű, sodró, tisztító erejű, de sajnos, ahogy jön, úgy tova is száll. De legalább, amíg fúj, hadd fejtse ki szabadító hatását, még ha bolondosnak tűnik is felnőtt szemünkben, vagy aggaszt a déli felkelés (Ady is mindig délben kelt).

Ami fontos: a kapcsolat fenntartása, s netán lányunk, fiunk életmódjának legalább részleges megértése (azt hiszem, az egyetemek, főiskolák megvetésében, hanyagolásában is sokszor van igaza ennek a nemzedéknek). És: jó tudnunk arról, hogy ez még mindig egy változó életkori szakasz, út a felnőttvilág felé. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kreatív és merész travellerek nem rosszabbul, hanem – nemegyszer – jobban illeszkednek be a való világba a későbbiekben, ha útjuk vargabetűkön keresztül vezet is.

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2000/21. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images