Gondolkodásmódunkat, képzeletvilágunkat, és a ma is bennünk élő képeket (köztük a pozitív és negatív sztereotípiákat) nagyban befolyásolja, hogy milyen könyvekkel ismerkedtünk gyerekkorunkban. Sokáig kizárólag olyannak képzelünk el minden boszorkányt, farkast és királylányt, amilyennek kedvenc mesekönyvünk illusztrációja mutatta. Óriási hatással és felelősséggel bírnak tehát a grafikusok, pláne a gyerekkönyvek illusztrátorai – például Róna Emy is, aki a magyarok közül a legismertebb.
Róna Emy rajzaival minden budapesti lakos találkozhatott az 1920-as években, hiszen megjelentek munkái a Színházi Élet című lapban, a Pesti Naplóban, az Athenaeumban, de az ÚME (Új Művészek Egyesülete) kiállításain is rendszeresen szerepelt, a harmincas években pedig még plakáttervezéssel is foglalkozott. 1934–36 között Rómában freskófestést tanult Ferruccio Ferrazzinél, tagja lett az Olasz Képzőművészeti Társulatnak, 1939-ben pedig grafikai díjat (aranydiplomát) nyert a New York-i világkiállításon. De nemcsak a kortársai életét színesítették rajzai.
Munkásságának fő területe a meseillusztráció volt, élete során mintegy 400 könyvet illusztrált – köztük olyanokat, melyek ma is megtalálhatók könyvespolcainkon. Csak hogy néhányat említsünk: ő készítette a János vitéz, az Óz, a csodák csodája, Az ezeregyéjszaka legszebb meséi (több változatban), az Öreg néne őzikéje, a Bambi, továbbá Arany László, Andersen, Bazsov és Grimm meséinek illusztrációit.
Alább egy 1984-ben készült interjút közlünk a Nők Lapja archívumából, melyben Róna Emy mesél fiatalkoráról (arról, hogyan járta meg a húszas években tinédzserként Párizst), hogy milyen pályára készült eredetileg, valamint szakmai érvényesüléséről és illusztrátori hitvallásáról is.
Nők Lapja 1984/20: A magyar könyvillusztráció klasszikusa
Rajzain, meseképein több nemzedék nevelkedett fel. Nevét itthon és külföldön, sok tízezer példányban megjelent ifjúsági és mesekönyv tette ismertté. Az Öreg néne őzikéje, az Ezeregyéjszaka legszebb meséi, a Grimm mesék — az ő egyéni hangú, fantáziagazdag illusztrációi nyomán keltek életre és formálták gyermekkorunk képzeletvilágát.
Róna Emy grafikus és festő, aki nemrégiben több évtizedes munkássága elismeréséül kapta meg az Érdemes Művész kitüntetést, most 80 éves. A délceg termetű, még mindig szép dáma ma sem tette le a rajztollat. Kék szeme játékosan felcsillan, amikor arról faggatom, hogy mi a titka személye és művei szokatlan frissességének.
— A munka, a fáradhatatlan kemény munka. A munkába belegyűrtem az ifjúságomat. Ha örültem, ha szomorkodtam, mindig a rajzasztalomnál állt helyre az egyensúlyom. Reggel hatkor, fél hétkor már dolgoztam, és az este még gyakran kezemben a ceruzával ért. Szép és színes élet jutott osztályrészemül, de rengeteg tragédia is, amelyet a munka nélkül ki sem bírtam volna.
— Az első világháború nehéz évei után egy nőnek szinte képtelenség volt művészként érvényesülni Magyarországon.
— Olyan családi környezetben nőttem fel, amely nagyon korán a művészetek felé irányította érdeklődésemet. Édesapám újságíró és költő volt (Róna Béla magyar író, újságíró, lapszerkesztő, kritikus, műfordító volt – a szerk.), de meséket és ifjúsági regényeket is írt és jól rajzolt. Már tizenhat éves koromban elhatároztam, hogy festőművész és grafikus leszek. Elvittem néhány próbarajzot a Színházi Élet szerkesztőségébe, és azonnal egy novellát kaptam illusztrálására. Tulajdonképpen így kezdődött a pályám.
— Az iparrajz-iskola elvégzése után Párizs következett.
— Igen ám, de nem egyedül. Nővérem és édesanyám is velem volt, mert akkoriban egy jólnevelt leány egyedül nem lakhatott a „bűnös Párizsban”, óriási dolog volt ez akkor. A híres Colarossi és Julian iskolában tanultam. Abból éltem és tartottam el családomat, hogy egy szatirikus lapnak dolgoztam. Ezenkívül felfedeztem egy anyagba vasalható, viaszos krétát, amivel előrajzolás nélkül készíthettem mintát ruhákra, színházi belépőkre. Egy éjszaka megcsináltam egyet, amiért 75 frankot kaptam. Nagy pénz volt ez akkoriban, egész havi lakbérünk kitelt belőle egy szerény hotelben.
Mielőtt 1926-ban Párizsból eljöttem, nővéremmel, Róna Klárával együtt kiállításunk volt a Galerie Zodiaque-ban. Tizenkilenc éves voltam akkor. Ady-, Baudelaire- és Verlaine-illusztrációkat állítottam ki, nagy sikerrel.
Amikor hazajöttem, egymás után kaptam a híres kiadóktól, az Athenaeumtól, a Singer és Wolfnertől és a Dantétól megbízásokat. Ennek ellenére nagyon nehéz volt akkor illusztrációból megélni. Bár nagyon kevés, talán öt-hat grafikus dolgozott, de még nem volt igény az illusztrációra. Az alkalmazott grafikát lebecsülték. Csak a felszabadulás után, amikor a fiatalság esztétikai nevelésének kérdése közüggyé vált, az Ifjúsági (ma Móra) Könyvkiadó megalapításával lendült fel Magyarországon is a könyvillusztrálás.
— Egyáltalán, hány művet ékesítenek Róna Emy rajzok?
— Háromszáznyolcvannál is több lehet, de van közte olyan is, amelyet az új kiadások során párszor átdolgoztam.
— Hogyan lesz valaki meserajzolóvá?
— Álmaim – mint minden festőt – a freskó felé vonzottak. 1934-ben ösztöndíjat kaptam. Hazatérve azonban nem tudtam monumentális megbízáshoz jutni, mert nő vagyok. Ilyen munka nagyon kevés volt akkoriban, a kiadóktól viszont kaptam feladatot, azaz a megélhetés gondjai tereltek az illusztrálás felé. A magam hangját megtalálva meg is szerettem ezt a munkát. Közben teljesen át kellett formálnom az akkor szokásos illusztrációk kifejezésmódját.
— Létezik ehhez módszer?
— Teljesen beleéltem magam az író mondanivalójába, annyira, hogy szinte együtt lélegzem a betűvel. Látható most is, milyen sok kis tanulmányt, rajzvázlatot készítettem egy-egy munkához, hogy a gyermekek képzeletvilágát megmozgassam, hogy az élményt maradandóvá tegyem.
— Ezt mutatja a sok elismerés és kitüntetés, de főként az egész, nyomtatásban megőrzött életmű. A gyermeklélek rezzenései sűrűsödtek kompozíció-sorozattá. Így született az Ezeregyéjszaka meséi, a Grimm-mesék, Benedek Elek, Móra Ferenc meséi, Petőfi Sándor János vitéze! Átütő nagy sikere volt és ma is az Fazekas Annától az Öreg néne őzikéje.
— Szeretem ezt a könyvet, bár sok új kiadás során jóformán minden alakját többször átrajzoltam. Ha van ennek a sikernek titka, az talán az őszinteség, az érzelmek bevallása. Az érzelmek ma egyre kevéssé divatosak, a gyermek számára azonban létfontosságúak. Én a színtiszta mesét rajzoltam, teljes tudásommal, üres technikai bravúrok nélkül. Mindig a könyv hangulatát igyekeztem visszaadni – szívvel és idealizmussal, illúziókkal, mert még ma, 80 éves fejemmel is tele vagyok érzelmekkel és illúziókkal.
— Sok további sikert és minél kevesebb csalódást kívánunk.
Brestyánszky Ilona
A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.
Nők Lapja 1984/20. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Róna Emy, mellette illusztrációja, az Öreg néne őzikéje – Forrás: Nők Lapja archívum
