Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit.

Ezúttal egy kétségbeesett szülő levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert szerinte nagyon nem jól mennek a dolgok a gyereke óvodájában…

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Gyermekem, aki már nagycsoportos, olyan óvodába jár, ahol az óvónő rendkívül katonásan nevel. Én úgy tudom, hogy az óvónőknek kedvesnek, mosolygósnak kellene lenniük. Ez az óvónő mosolyogni nem tud, mindig kiabál, és nem is tudom, miként mondjam, felfokozott szexuális vágyát a gyerekeken tölti ki.

Az idei farsangi mulatság volt az, ami most végül is levélírásra ösztönöz engem, mint szülőt. A farsangi mulatság egész ideje alatt Lagzi Lajcsi és Zámbó Jimmy számaira kellett táncolniuk a gyerekeknek. Kínos volt nézni, ahogy elbambult arccal, egymást átkarolva „lötyögtek” , miközben az óvónő vezényelt. Ettől mi, szülők többen egy kissé elborzadtunk, illetve felháborodtunk.

Hol vannak a szép, ránk hagyományozott dalos gyermekjátékok? Hol van az életkornak megfelelő ízlésformálás? Kiabálás és felnőtt bulizás – illik-e az óvodába? Ön járatná olyan óvodába gyermekét, ahol így mennek a dolgok?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Nem járatnám. Megdöbbent, amit ír – szinte hihetetlen. Meg kell kérdeznem: mit tanul az óvónő a képzésben (ha járt egyáltalán). Persze tudom,

a pedagóguspályán soha nem a képzés és a képzettség számít elsősorban, hanem a személyiség.

Beszéltek-e a szülők magával az óvónővel, s ha ez nem vezetett eredményre, a vezető óvónővel mindezekről a dolgokról, a kiabálásról ugyanúgy, mint a buliról? Vagy nem mertek? (Sajnos, ezt is el tudom képzelni. Féltek attól, hogy aztán a gyereken, a gyerekeken csattan az ostor.)

Nem egészen értettem, mire utalt azzal, hogy az óvónő „felfokozott szexuális vágyát a gyerekeken tölti ki”. Ha ez valamiféle szexuális visszaélést jelent, vagy annak a gyanúját kelti fel, azonnal intézkednie kellene, de lehetséges, hogy csak a gyerekek táncoltatására gondolt…

Ami a katonásságot, a mosoly és a kedvesség hiányát és a folytonos kiabálást illeti: jól tudja, igaza van. Az óvodának elsősorban a nagyfokú érzelmi biztonságot kellene megadni a gyereknek, ez serkentené, tenné lehetővé fejlődését, fejlesztését, a szabad játék, a mese, az énekes-zenés foglalkozások, az ábrázolás és más tevékenységek, az utánzás lehetőségeinek eszközeivel.

Csak oldott és derűs légkörben alakul ki a kisgyermek központi idegrendszerében az a kedvező, felvevőképes állapot, amelyikben igazán fejlődik.

Az értelmi fejlődés is – mint ezt sok vizsgálatból tudjuk – az érzelmi biztonságba mélyeszti gyökereit.

És a farsangi mulatság…

Az a baj, hogy nem a gyerekekhez szól sem a zene, sem a szöveg. Rossz helyen kerül felhasználásra. (Saját értékétől függetlenül.) És ami talán még nagyobb baj, hogy nem a gyerekek maguk csinálják a zenét, nem ők maguk énekelnek, és mint helyesen rámutatott, nem az életkoruknak megfelelő, szabad, játékos mozgásokat végzik saját énekszavukra. Az egész dologban tehát minden rossz helyen van, téves, teljesen függetlenül attól, hogy miként értékeljük, szeretjük vagy nem szeretjük a fent nevezett előadók, művészek produkcióit.

Keményen szólva:

ez az óvónő, jelenlegi felfogásmódjával, erre a munkára, amelyet most végez, alkalmatlan.

Ha mindezen változtatni nem lehet, és van rá lehetőség, én bizony habozás nélkül elhoznám a gyereket, még akár az utolsó hetekre, hónapokra is.

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2000/22. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images