Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit.
Ezúttal egy kétségbeesett édesanya levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert nem tudja, hogyan bánjon „problémás” gyerekével.
A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz
A Nők Lapja januári, 3. számában olvastam a hiperaktivitásról. Azt már régóta tudom, hogy a fiammal valami nincs rendjén. Nem eleven gyerek, hanem más, mint a többi. Nem tudjuk, hogyan bánjunk vele. A gond két-három éves kora körül kezdődött. Szinte az egész napot, hóban, betegen is az utcán (nem a játszótéren) kellett vele tölteni, mert társaságba nem lehetett és ma sem lehet vele járni.
Ha ismerőssel találkozom az utcán, két percnél tovább nem beszélgethetek, mert otthagy. Ha háromhavonta egyszer elmegyünk anyukámékhoz, mindenkit kikészít, nem lehet beszélgetni tőle, pedig rá is odafigyelünk. Kétéves volt, amikor beadtam bölcsibe, de csak délig, mert addig dolgoztam. Már ott is elkülönülve játszott, vagy a többieket piszkálta. Szétrúgta a várat, elvette a játékukat.
Az óvodában ugyanez folytatódott, és az iskolában is. Sajnos, a nevelők sem tudtak mit kezdeni vele, minden áldott nap félve mentem érte, mert állandóan panaszkodtak. Sok rossz gyerek van az osztályukban, de minden tanár külön hangsúlyozza, hogy miatta nehéz órát tartani. Fegyelmezetlen, piszkálódik, közbeszól. Nagyon nehezen tanul, semmi nem köti le tíz percnél tovább. Jelenleg is bukásra áll, tanárt fogadtam mellé heti két alkalomra.
Tavaly az iskolától elküldték a nevelési tanácsadóba, de a fiam olyan színészi képességekkel rendelkezik, hogy ott azért is meg tudta mutatni, milyen jó és értelmes gyerek; nem ismertem rá. Most tizenketten lakunk egy közös udvarban, nyolc gyerek van, mind a nyolcnak kivétel nélkül az a véleménye, hogy az én fiam kibírhatatlan. Miatta már szinte senki nem áll szóba velem.
Mit tegyek?
Két műszakban dolgoztam, de ott kellett hagynom a munkahelyem, mert állandóan felügyelni kell rá. Az apjától két éve külön élünk, mert sajnos, ővele sem lehetett kijönni, ugyanilyen piszkálódós, másoknak rosszat akaró, amolyan magának való remetefajta. Kérem szépen, adjon tanácsot, mit tegyek? Ez a helyzet most már a gyerek továbbtanulására is kihat, mivel már tizenhárom éves. Milyen iskolát válasszak?
Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának
Azt írja, hogy a gondok csak a gyerek két-három éves kora körül kezdődtek, amikor a gyerek már bölcsődés volt. Lehetséges, hogy már akkor is voltak feszültségek maga és a férje között. Az is lehet, hogy akkor is két műszakban dolgozott. Mindezeket azért írom, mert a leírás alapján nem lehetünk egészen biztosak abban, hogy itt valamiféle súlyosabb hiperaktivitásról, esetleg másról, vagy hiperaktivitással is súlyosbított más okokból is fakadó tünetegyüttesről van szó.
Úgy gondolom, hogy a gyereknek mindenképpen szüksége volna egy alaposabb orvosi és pszichológiai kivizsgálásra. (Ha budapestiek volnának, én valószínűleg a Budai Gyermekkórház Neurózis osztályát javasolnám. Tudomásom szerint, előzetes bejelentkezés után, vidékieket is fogadnak.)
Az a gyerek, aki az utcán nem nagyon bírja, ha a mamája két percnél tovább beszélget, aki elkülönülve játszik, vagy a többieket piszkálja, aki szétrúgja a várat, elveszi a többiek játékát – egyáltalán nem biztos, hogy eredendően hiperaktív, hipermotil; könnyen lehet, hogy egészen más okból eredő baja, hiányérzete van.
Lehet, hogy nem kap elég figyelmet?
Nem csak a színészi képességeken múlhat, hogy a gyerek a nevelési tanácsadóban „azért is” megmutatja, hogy milyen jó tud lenni.
Itt végre csak rá figyelnek, ő van a középpontban, van rá idő, vele foglalkoznak.
Lehet, hogy ilyesmi az, amire két-három éves kora óta vágyakozik!
Ugyanakkor: hiperaktív gyerekeknél is előfordul, hogy a kétszemélyes vizsgálati helyzetben jók, figyelnek, értelmesnek és tehetségesnek mutatkoznak. Ugyanis a hosszabb ideig tartó – két-három órán túlterjedő – csoportos együttlét fárasztja őket igazán, és váltja ki és fokozza tüneteiket.
Én tehát mindenképpen alapos kivizsgálást, és ezt követően, az orvosi véleménytől függően, esetleges gyógyszerelést is javasolok. A leírtakból úgy látom, hogy a kivizsgálás után – akár javasolnak az orvosok gyógyszert, akár nem –, huzamos ideig tartó, rendszeres, ha lehet, heti két (vagy három!) alkalomra kiterjedő pszichoterápiára is szüksége volna a fiának.
Ami pedig az iskolaválasztást illeti: nehéz kérdés.
Budapesten a III. kerületben, a Laborc utca 2/C szám alatt működik a Kincsesház Általános Magániskola (irányítószám: 1037), ilyenfajta „nehéz” gyerekek számára, mint amilyennek a fiát leírta. Talán itt kellene érdeklődnie, hogy milyen lehetőségek vannak. A másik, kicsit másfajta „nehéz” fiúgyerekeket fogadó iskola, melynek működéséről tudok, a Don Bosco Általános és Szakközépiskola. Ez Kazincbarcikán található (3700 Illyés Gyula u. 1.).
Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.
Nők Lapja 2001/22. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
