A Váci utca ma is Budapest egyik leghíresebb bevásárlóövezete, igazi turistalátványosság, amolyan magyar Rodeo Drive. Minden említésre méltó nagyobb márka nyitott már itt üzletet, és a mai napig presztízsértékkel bír ezen a környéken dolgozni – hát még élni!
Többek között a Hét választófejedelem-ház, a Zsolnay-lapos Thonet-ház, a Lahne-ház, a Hermész-kút, a Korányi-ház és a Szent Mihály-templom épülete is a Váci utcát ékesíti. De talán nem lep meg minket, hogy ilyen gazdag műemlék-kinccsel bír a környék, ha belegondolunk, hogy
a Váci utca közel egyidős magával Budapesttel.
Bár a török hódoltság után, 1690-től Lipót utca (Leopoldgasse) volt a neve, már az 1750-es évektől Váci utcának (Waitznergasse) hívták az északi részeit. Az idők során többször is átnevezték egyes szakaszait: volt Fő utca, Rózsa utca és Tyúk utca nevű része is, de 1899-ben ezt a sok, egymásba fonódó közterületet összevonták – azóta egységesen Váci utca a neve.
A századforduló óta folyamatosan születtek újabb és újabb legendák a Váci utcáról. Alábbi, archív cikkünk ezek közül a Váci utcán, Váci utcán című népszerű dalt idézi, mely a Marlene Dietrich előadásában híressé vált Untern Linden, Untern Linden magyar változata.
Induljunk most együtt képzeletbeli sétára a 70 évvel ezelőtti Váci utca kövein!
Nők Lapja 1954/23: Váci-utcán… Váci-utcán…
Azok számára, akik már felnőtt fejjel néztek szét a két világháború közötti Budapesten, ez a cím is többet jelent egy ismerős slágerkezdetnél. Mert a Váci-utca mindig több volt, mint egy utca a sok ezer közül.
Csaknem egyidős a várossal. Hat-hét emberöltővel ezelőtt még csordák jártak haza a Váci-utcán a közeli legelőkről
és a gémeskutak ostorfái integettek át a budaiaknak, de a XIX. század elején már így írt róla Nagy Ignác: „Pest legkiesebb utcája, minden ék- és pompaszerek rakhelye, minden dologtalan díszuracsok és arszlánok gyűlhelye, az utcai társalgási gyönyörök tulajdonképi központja.”
És az maradt századunk első félében is.
Divatközpont volt és korzó. Az úri társadalom találkozóhelye és munkában elkopott varrólányok, cipészek, szűcsök, ötvösök műhelybörtöne. Ruhacsodák tárháza volt ez az utca, messze földről behozott káprázatos selymek nagy vására, mesés ékszerek eldorádója, kihívóan elegáns dámák és tétlenségben, udvarlásban megfáradt urak randevúhelye. Pénzszag lengte be és parfőmillat. Az volt régen Pestnek, ami Berlinnek a Kurfürstendamm és Bécsnek a Kärtnerstrasse. Délelőtti divatbemutató, délután csevegőhely, éjszakai dáridók utcája.
Kapcsolódó
Kirakatnézőben
Mi ma?
Ma is a Váci-utcában látjuk meg először, hogy mi a pesti divat. Ma is a Váci-utcában a legnagyobb a választék különleges szövetekben, selymekben, öltözködési cikkekben. A Váci-utca ma is divatot formál, ízlést alakít. A Váci-utca ma is korzó és munkahely, üzleti negyed és művészrangú kisiparosok otthona. Egy kicsit úgy, mint régen, de lényegében egészen másként, mint azelőtt.
Miért?
Egy kicsit úgy, mint régen
A váciutcai divatszalonokban és férfiszabóságokban, cipészműhelyekben és szűcsöknél többnyire ma is osztályonfelüli árat számítanak a vevőnek. A Budapesti Férfiszabóság — az ország legjobb szabósága — 514 forintot kér egy férfiruha varrásáért. A nőiruhaszalonokban egy selyemruha elkészítéséért könnyen kimondják a 280—350 forintot. A cipészek nem számítanak meglepetésre, ha bejelentik, hogy egy-egy különlegesen szép lábbeli ára 900—1000 forintba is belekerül.
És másként, mint régen
A ruházatipari munkadíjakon kívül jóformán mindennek ugyanolyan ára van, mintha az ember a körúton venné, a külvárosban, vagy akár egy hajdúmegyei földművesszövetkezetben. A fényűzően elegáns Levendula mintaboltban ugyanannyiba kerül a kölni, a shampon, a szappan, mint a karcagi tanyavilág üzleteiben. Sőt, itt ingyenes kozmetikai tanácsot is adnak a nőknek.
A Váci-utca ma is divatot formál, ízlést alakít. De másként, mint azelőtt. Legtöbb esetben mértéktartóbban, egészségesebben, tisztességesebben, az egyszerű ember számára hozzáférhetőbben.
A Váci-utca ma is korzó… De nem a délelőtti órákban — olyankor csaknem kihalt az utca.
A sétálók, nézelődők, vásárlók tömege öt óra után érkezik. Akkor telnek meg a boltok, az espressók, a cukrászdák, akkor van legtöbb dolguk a mértéketvevő szabóknak és cipészeknek.
A ruha- és lábbelikészítő-mesterség legjelesebb művelői ma is itt vannak.
Bajok a váciutcai kisiparral
Panaszkodnak a szabók, panaszkodnak a cipészek, panaszkodnak a fodrászok, hogy csaknem egy évtizede nincs a szakmájukban utánpótlás. Van olyan, húsz dolgozóval működő szabóság, ahol a legfiatalabb szakmunkás 40 éves. Olyan iparágak sorvadásáról van szó, amelyek a magyar iparnak világdicsőséget szereztek, amiről lemondanunk a könnyelműségnél is súlyosabb hiba.
Vagy ha már itt tartunk, beszélnünk kell a munkakörülményekről is… Az V. kerületi Cipőkészítő Vállalat műhelyében olyan mosdó van, hogy minden 27 dolgozóra jut egy vízcsap és minden 6 emberre egy öltözőszekrény. A Különlegességi Szalon női szabói szellőztethetetlen, ablaktalan teremben varrnak egész nap.
Egyes állami vállalatoknál és szövetkezeteknél igen megdrágítja az árakat a túlméretezett ügyvitel. Van olyan cipőkészítő vállalat, ahol 57 cipész munkája eredményét 23-an csomagolják, árusítják, adminisztrálják…
Másfajta emberek járják-e ma a Váci-utcát?
Pontosan csak statisztikus válaszolhatna a kérdésre, de én azt hiszem: igen, másfajta emberek. Igaz, gyakori még a kísértetjárás. A régi Váci-utcát nem ismerő szem is felfedezi még a múltból előbukkanó, délelőttönként „komissiózó”, randevúzgató úriasszonyt. Az espresso kirakatából bárgyún a semmibe bámuló ficsúrt. A hivalkodóan öltöző, az ízlésre fittyethányó jampecet. De már mégis más ennek az utcának a levegője. Estefelé, amikor a zenés szórakozóhelyeken megszólal a muzsika,
orvosok, mérnökök, művészek mellett a jólszabott ruhát majd szétfeszítő vállú munkásokkal is találkozik az ember.
Kár, hogy a Kedves espressóban és még néhány szórakozóhelyen „műsor” ürügyén a szellemtelenség és a giccs kap esténként előadói dobogót.
De ettől függetlenül, visszatarthatatlanul jön az „újfajta raj”. A közeli minisztériumokból, egyetemekről 5 óra után beözönlő tömegben az ember füle akaratlanul is meghallja a szegedkörnyékiek beszédének ő-ző muzsikáját, a Tiszántúl tájszavait, a somogyi és vasi férfiak és nők zsé-inek mély rezgését. És erzsébetiekkel találkozik az ember, meg újpestiekkel, a Ferencváros sikátoraiból kerülnek ide olyanok, akik ezelőtt azt sem tudták, melyik villamos visz a Váci-utcába.
Most pedig, amikor jegyzem ezeket a sorokat, alsószentmártoni délszláv asszony népviselete ruháját nézik meg egyszerre tízen is.
Az élet jó és örök rendje szerint ide is bejön az új.
B. E.
A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.
Nők Lapja 1954/23. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fővám (Dimitrov) tér, szemben a Váci utca. Só utca sarok, 1954 – Fotó: Fortepan / Gara Andor
