A divat minden évben változik – viszont rendre a régi korokból merít inspirációt. Napjainkban semmi sem lehet trendibb a nyolcvanas, éveket idéző szetteknél, de a kilencvenes évek anrdogün, fekete-fehér öltözékei is nagyot mennek.
Ugyanígy változik évről évre a stranddivat is: manapság az egyrészes hódít, egy évtizede viszont mindenhol csak a legapróbb bikinikkel találkozhattunk. De mégis milyen lesz majd a jövőben egy menő fürdőruha? Lehet, hogy az alábbiakhoz hasonló…
Archív cikkünk szerzője a századfordulóról származó fotókkal illusztrálja, milyen fürdőruha számított a legtrendibbnek azokban az időkben. Egy-két darab bizonyára az olvasóinkat is meglepi majd…
Nők Lapja 1994/24: Fürdőkosztümök anno
Hajdanában nem vetkőztek, hanem felöltöztek a fürdőző, strandoló, nyaraló nők. Szemérmesen takargatták bájaikat. Így illett.
Fotó: Nők Lapja-archívum
1820 körül létesültek az első szabadtéri, tenger-, tó- és folyóparti, „hidegvízű fürdőhelyek”. A korabeli krónika szerint de Berry hercegnő a stranddivat úttörője, az előkelő hölgy fürdőkosztümje határozta meg annak idején a trendet… A fürdeni vágyó nők lázasan keresték, milyen fürdőmezben lubickoljanak a vízben, sétáljanak a homokos plázson,
ruhákat (!) terveztek, melyekben az óceán habjaiban ringatózhatnak.
1880-ban öves tunikát és bokáig érő nadrágot viseltek, volt, aki fekete harisnyát is felvett, majd a buggyos, térd alatt összehúzott nadrág lett a módi. A felsőrészt nagy gallér díszítette, aztán ezt is elhagyták, kedvelték a matrózos stílust. A fürdőkosztüm tulajdonképpen rendes női ruha volt, némi módosítással. A nőhöz – vallották a múlt században – még a vízben sem illik a meztelenség, sportnál, a strandon, a teniszpályán is ruhát öltöttek magukra.
Fotó: Nők Lapja-archívum
A bájos fürdőkalap nem védte a hajat a víztől, hamarosan szorosan a fejhez simuló úszósapka lépett a helyére. A fürdőcipőt, akárcsak az antik sarut, pántokkal fűzték a lábukra. A vizes öltözet a testhez tapadt, kirajzolódott az alak… Kényelmesnek ez a fürdőviselet nem bizonyult, erre a szebbik nemhez tartozók használat közben hamar rájöttek, különösen azok, akik nemcsak pancsoltak, játszottak a vízben, hanem úsztak is.
Fotó: Nők Lapja-archívum
Később egyre többet mertek megmutatni magukból a nők. Megjelentek a csíkos fürdőtrikók, még takarják a combot, de a dekoltázs látni engedi a keblek egy részét, a vállat, a hátat. A kacérabbak a trikó két oldalát, tenyérnyi szélességben nyitva hagyták, a két oldalt csak egy cikcakkos pánt fogta össze, előtűnt a hófehér test. A nap ellen napernyővel védekeztek, féltették fehér bőrüket, amellett ez dekoratív is volt.
Fotó: Nők Lapja-archívum
A vízparti „sztriptíz” fokozatosan történt. A nők egyre többet engedtek meg maguknak, hihetetlen elszántsággal „vetkőztek”, már nem takargatták a testüket. 1925-től kezd terjedni a gyapjútrikó, a harmincas évek közepétől mintás, vastag műselyemből is készülnek fürdőruhák.
1945 után világszerte divatba jött a kétrészes fürdődressz. Aztán bikinivé zsugorodik a strandviselet (a csendes-óceáni szigetről, ahol a kísérteties atomkísérleteket folytatták, nevezték el). Nincsen új a nap alatt, a 300-ban készült római mozaikkép már „bikinis” nőt ábrázol.
A monokini, a szabadon hagyott kebel kezdetben sokkolta a strandolókat! Micsoda világ! Ezt a szabadosságot! Hát nem szégyellik, hogy majd nem anyaszült meztelenek? Nem, nem szégyellték, a gátlástalan, szép alakú nők élvezik ezt a divatot, általában csak a kevésbé szerencsés alkatúak ócsárolják. A nudista strandok megnyitásakor sokan azt hitték: ez már a világ végét jelzi. Nem valószínű, hogy igazuk van, majd minden kezdődik elölről…
sz. é.
A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.
Nők Lapja 1994/24. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
