Lajtos Árpád katonatiszt a Kossuth-díjas magyar színművésznő, Dajka Margit negyedik, egyben utolsó férje volt. Majdnem harminc évig éltek boldog és szeretetteli házasságban, melynek a színész halála vetett véget, 78 éves korában vesztette el a harcot a tüdőrákkal szemben, ami addigra már évek óta kínozta őt.

Betegágyához férjén és Ruttkai Éván kívül senkit nem engedett.

Dajka Margit 1907. október 13-én született Nagyváradon, és 1986. május 24-én hunyt el Budapesten. Lajtos Árpád azonban nem akart felesége nélkül élni: a színész halálának másnapján főbe lőtte magát. Úgy tudni, a szerelmes férfi utolsó kívánságának megfelelően mégis külön temették el őket:

börtönviselt emberként még halálában se akart rossz fényt vetni híres nejére.

Lajtos Árpád ugyanis a második világháború során, 1944-ben hadifogságba esett, majd onnan 1948-ban hazatérve eltiltották a munkájától, 1950-ben pedig koholt vádakra alapozva 7 év fegyházbüntetésre ítélték. Innen 1956-ban szabadult kegyelemmel, az ezt követő években pedig fizikai munkákból élt – ahogyan azt a lentebb olvasható archív cikkünk is írja –, ablakmosó segédmunkás lett, később pedig műszaki fordítói munkát végzett.

Felesége, Dajka Margit sorsa szerencsésebben alakult – már ami a szakmai életét illeti. Amióta az eszét tudta, színésznőnek készült, már kilencéves korában színpadra állt Nagyváradon. Még mindig csak kamasz volt, mikor Kolozsvárra került, ahol Hetényi Dömény Elemér színiiskolájában tanulta tovább a mesterséget. Csupán tizenöt éves volt, mikor hivatalosan is leszerződtette a nagyváradi színház.

1927-ben indult magyarországi pályája: előbb Hódmezővásárhelyen, majd a Miskolci Színházban játszott, 1928-ban került Szegedre, onnan pedig 1929-ben Budapestre, a Vígszínházhoz. 1933-tól nem tartozott állandó társulathoz, csupán egy-egy, neki tetsző szerepet vállalt el, például a Nemzeti Színházban, a Belvárosi és a Magyar Színházban, de játszott a Kamara deszkáin, az Andrássy úti, az Erzsébetvárosi és a Vidám színpadon is ezekben az években…

1932-től kezdődően filmekben is szerepelt. A mozik közönsége és a tévénézők többsége olyan legendás filmekben láthatta őt, mint a Liliomfi, az Ismeri a szandi mandit?, a Szindbád és a Macskajáték. Évtizedeken átívelő pályafutásának köszönhetően az egész ország (és a határon túli magyar lakosság is) megismerte a nevét, tömegek rajongtak érte.

Molnár Gál Péter állítólag az ő művészetének leírására találta ki a tragikomika megjelölést.

Hiába azonban a semmihez sem fogható szakmai elismerés, Dajka Margit életéből sem hiányoztak a nagy csalódások, tragédiák és fájdalmak. Ami a szerelmi életét illeti, összesen négyszer ment férjhez: 1929-ben Kovács Károly színészhez, 1941-ben Kolczonay Ervin filmrendezőhöz, 1949-ben Bakay Lajos színészhez, majd 1957-ben Lajtos Árpád nyugalmazott katonatiszthez. És bár vele megtalálta a harmóniát, életük külső okok miatt így sem volt felhőtlen. Erről mesél bővebben alábbi, archív cikkünk, Nagy Emőke írása.

Nők Lapja 1994/25: Dajka Margit és Lajtos Árpád

Ez a történet messze-messze, valahol Oroszországban kezdődött a második világháború alatt, a fronton.
1943-ban – tudjuk – Dajka Margit már az ország egyik legünnepeltebb sztárja volt. Nem csoda, hogy naponta kapta a levelek százait a katonáktól, melyben arra kérték, hogy lépjen fel a frontszínházban a kedvükért. Ezért is indult útnak Kiss Manyival és néhány színésztársával. Kórházak alkalmi színpadán lépett fel vagy odaült a nagybetegek ágya mellé és úgy mesélt, ahogy csak álomba ringató édesanyák tudnak.

Jány Gusztáv hadseregparancsnok Lajtos Árpádot, a Szent László hadosztály vezérkari főnökét bízta meg azzal, hogy a fronton szereplő művészek kényelméről gondoskodjon, és a sors úgy hozta, hogy Dajka Margit és ő első látásra egymásba szerettek.
A fronton készült az a fénykép, amit Dajka Margit Lajtos Árpádnak dedikált „Margittól Pusinak. 1943.” aláírással. Ezen a képen mosolygott és olyan gyönyörű volt, mint még soha: a szerelem volt szép rajta, átlényegítette. Sugárzott róla a boldogság a férfi hódolatának tükrében.

Ám az élet Dajka Margitnak mindig szűkmarkúan mérte a kivételes pillanatokat, melyekben igazán élt, s amelyek aztán évekre meghatározták további sorsát. A fronton csak kevés ideig lehettek boldogok, ugyanis az oroszok áttörése után Jány Gusztáv – a művészek biztonsága érdekében – kifejezetten ragaszkodott ahhoz, hogy visszatérjenek Budapestre és egy röpke pesti találkozót kivéve – amikor Lajtos Árpádot jelentéstételre hazaküldtek – tizenhárom évig nem láthatták egymást.

Dajka Margit hírt se hallott felőle. Nem tudhatta – talán csak híresen pontos intuíciójával megérezte –, hogy nem esett el, nem halhatott meg, hanem orosz fogságba került. Majd amikor hazatért, őt is, mint főtiszt társai közül annyi mást, koncepciós perbe keverték és tizenkét évre elítélték ártatlanul.

Nem csoda, ha a férfi sem kereste. Hiszen mit is oszthatott volna meg a nyomorúságából? Azt, hogy az orosz fogságban ő is éhezett, mint annyi szerencsétlen társa, hogy marharépán és korpán élt hónapszám, akár az állatok, és isteni kegyelem folytán történhetett csak, hogy a skorbutot, a flekktífuszt és a többi járványt élve átvészelte. Hogy itthon aztán a szenvedések újabb stációit járta meg 1956 őszéig a börtönökben…

Ám szabadulása után az első adandó alkalommal – egészen pontosan 1956 karácsonyának szentestéjén – a földalattitól, ahol segédmunkásként dolgozott, telefonon felhívta szerelmét, és Dajka Margit, úgy, ahogy volt, bordó melegítőruhában rohant hozzá, kabát nélkül a téli estén, észre sem vette, hogy didereg, futott a karjaiba, hogy aztán soha többé ne hagyják el egymást, hűségesek maradjanak a halálig, sőt azon túl is.

1957-ben – amint kimondták a válást, tehát Dajka Margit szabad lett – nyomban összeházasodtak. Közel harminc évig igazi társak voltak abban a gyalázatos világban, mely az olyan kiváló jellemű embereket, mint Lajtos Árpád, nemcsak tönkretette egy életre, hanem gőgös és ostoba módon ki is közösítette. Úgy látszik, a szocializmusnak nem volt szüksége olyan becsületes, világnyelveket beszélő, az irodalomban, a művészetekben és a filozófiában jártas emberekre, mint ő.

Egész életében bűnhődnie kellett azért, hogy szülei valaha a kadétiskolába íratták be. Így lett az ötvenes évek végén ablakmosó segédmunkás.

Dajka Margitnak a szeme sem rebbent akkor, amikor egyébként oly sokan gyáván elhúzódtak ezektől a meghurcolt szerencsétlenektől. Persze ő szerette. És az élet minden pillanatában kiállt mellette. A filmforgatásokon is mindenki tudta, hogy délben azért kellett oly hosszú ebédszünetet tartani, mert a művésznő ragaszkodott hozzá, hogy a maga főztjét személyesen vigye el segédmunkás urának.

Ha egyetlen pillantást vetünk Dajka Margit esküvői képére, nyomban megértjük őt. Hiszen ugyanaz a szerelmes asszony volt, mint 1943-ban, ugyanaz a boldog, mondhatni önfeledt mosoly ragyogott az arcán, amit tizenhárom éve szerelmesének ajándékozott. Igaz, érettebb, sokat megélt, szenvedésekben edződött arc ez, de a boldogság napfény ragyogását nem tudta a lelkében megtörni semmi.

Van egy másik fénykép is, ami pár évvel később készülhetett róluk. Ezen Dajka Margit a fényképezőgép mögé, mondhatni a végtelenbe néz, Lajtos Árpád is oldalra fordulva a másik irányba. Talán a beállítás miatt támad az embernek olyan érzése, hogy kicsúsznak a pillanat fogságából.

Csak állnak egymás mellett, örökkön örökké, valami ritka és mély lelki összhangban, és ez kelti azt az érzékcsalódást bennünk, mintha hasonlítanának is egymásra…

Pedig dehogy, teljesen más az arcuk, az alkatuk, csak lényük kisugárzása űz játékot velünk.

Ez a kép azt sugallja, hogy ők egymásnak a minden voltak. A legválságosabb időkben, a boldogságban és később is.

Akkor, amikor a még mindig elképesztően népszerű színésznő egyre többet betegeskedett, támaszra volt szüksége, arra, hogy a férje úgy álljon mellette, mint férj, apa és testvér egyszemélyben. Házasságuk kezdetétől mindig megbeszélték a szerepeket, ami Dajka Margitnak ugyancsak fontos volt, hiszen saját vallomása szerint egész színpadon kívüli élete abból állt, hogy a figurákon gondolkodott, ezernyi arcukat, mozdulatukat képzelte el, mígnem az igazit megtalálta. És ha ez sikerült, bármilyen kis szerepben felejthetetlen alakítást nyújtott.

1986 májusában Dajka Margit betegsége utolsó stációján került kórházba, Ruttkai Évával egy kórterembe. A teste tele volt áttételekkel, fájt minden porcikája. És férje mindennap meglátogatta, beszélgettek, órákig ült az ágya mellett és a kezét fogta akkor is, amikor az utolsó szombat délután Margit elaludt – meghalt.

Alighogy hazaért, felhívták a kórházból, hogy a halálhírt tudassák vele. Lajtos Árpád már rég felkészült erre a pillanatra. Búcsúlevélben rendelkezett a Dajka-hagyatékról, a temetésről, aztán megmérgezte magát. Barátaik közt senki nem akadt, akit meglepett volna a férj síron túli hűsége. Akik ismerték, tudták jól, hogy úgy érzi, Dajka Margit sorsával együtt az ő sorsa is beteljesedett, nem akart nélküle élni. Vele akart lenni, valóban, örökkön örökké.

Nagy Emőke

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 1994/25. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: 1964, Lajtos Árpád katonatiszt és felesége, Dajka Margit színművésznő a Lovag utca 10. alatti lakásukon – Fotó: Fortepan / Hunyady József

Szeretnél találkozni a Nők Lapja újságíróival és szakértőivel? Szeretettel várunk a Példakép Díj átadóján! Jegyek már kaphatók!