A Kárpát-medencében elterülő Magyarország egész területe a Fekete-tengerbe ömlő Duna vízgyűjtő területének része – ebből adódóan rendkívül izgalmas vízrajzzal bír hazánk. Számos folyó, patak, tó és holtág színesíti ezen terület földrajzát, és ennek okán igazán kivételezettnek és szerencsésnek mondhatjuk magunkat. A víz ugyanis valóban az élet bölcsője, bármennyire elcsépelten is hangzik ez a mondat.

Vizeink és a bennük, körülöttük létrejövő gazdag élővilág nemcsak (de elsősorban természetesen) a biodiverzitás miatt kulcsfontosságú, hanem, lássuk be, varázslatos látványt is nyújt.

Nyáron megpihenni a vízparton, csobbanni egy biztonságos fürdőterületen, gyönyörködni a vízparton és a vízben élő állatok látványában,

a buja növényzetben, hajókázni, vízibiciklizni mindig felejthetetlen élmény. Hálás lehet tehát mindenki, aki a Balaton, a Tisza-tó, a Fertő tó, a Velencei-tó vagy a Duna, a Tisza, a Dráva, a Maros, a Szamos, a Bodrog, esetleg épp a Körösök vidékén élhet. Alább olvasható archív cikkünk például azt mutatja be, hogyan is éltek az emberek (egészen pontosan egy paraszti család) az ötvenes években a Köröshöz közel.

Viszont ha már Körös: szeretnénk pontot tenni egy több évtizedes vita (vagy inkább félreértés) végére. Bármely Körös folyó nevét tudniillik helyesen épp úgy érdemes kiejteni, ahogyan írjuk: rövid ö-vel. Ezek a folyók (a Kettős-Körös, a Fehér-Körös, a Fekete-Körös, a Sebes-Körös és a Hármas-Körös is)

onnan kapták nevüket, hogy ősi medrük igen cifrán, kacskaringósan-kanyargósan, szinte körbe-körbe járt.

Tehát nem a kőrisfa tájnyelvi megnevezésére utalnak – már csak azért sem, mert ezen a területen egyébként is sokkal inkább találkozhatunk fűz-nyár-ligeterdőkkel. És most, hogy végre ezt is megbeszéltük, jöhet a már említett archív fotóriport, melynek köszönhetően némi bepillantást nyerhetünk a hetven évvel ezelőtti Békés vármegye mindennapjaiba – annak szépségeivel és nehézségeivel együtt.

Nők Lapja 1954/25: Szomjat olt a Körös

Szép ez a folyó, mondhatnám megszépíti Békéscsabát. Alföldi tájon nincs tán szebb, mint a víz. S ez még nem is akármilyen. Füzek hajolnak fölé, zsombékos partján kuruttyolnak a békák. A sétányon reggel láttam egy igen öreg nénikét. Ott üldögélt a piros padon, kecskéjét meg kikötötte támlájához. Odébb valamivel, néhány öregember gyűlt össze s nagyban beszélgettek. S ahogy múlt a nap és közelgett az este, átadták helyüket észrevétlenül a fiataloknak.

A kép mindennap hasonlatos, nem sokban jelzi az idő múlását. Talán azért is, mert a táj csak nagylassan változik s kicsit az embereket is egyazon szokásokra készteti. De aki eltelt már szépségétől, észrevesz néhány dolgot. Nem mozdul ez a víz. Ha rádobsz egy fadarabot, ott marad mozdulatlan, az ár nem viszi lefelé. A híres, vad Körös, melynek egyik ága a „Sebes” jelzőt viseli, csak áll, poshad az időben. Aztán derül ki, hogy ez nem is az igazi Körös, hanem valamiféle csatornája, ez csak szép, de nem igazi folyó.

Elindulok hát a Körös mentén, hogy meggyőződjek, mi az igazság. A gyulai gát közelében, így hívják ezt a zsilipet, nagy csapat fiú tűnik fel. „Gyerünk a folyóhoz!” kiáltják s már hull is le a ruha, rajtuk a fürdőnadrág s ugrálnak a vízbe. A Mélyépítő technikum elsőosztályosai, legnagyobbrészt békésmegyei parasztgyerekek. Csabán nemcsak tudást szereznek, hanem szórakoznak is, ahogy csak városban lehet. És fürödnek az alföldi folyóban, mert Csabának folyója is van.

Feljebb valamivel, amerre csak elszórva törik meg a házak a parti mezőséget, fekszik a Pellák-tanya. Ütött-kopott a ház, a faveranda kicsit megroskadt, látszik, nem vacsorázgatásra használják a szép kora nyári estéken. Nem is lenne tanácsos, három méhcsalád gyűjti a mézet alatta. De idő sem volna rá. Nagy munkák, nagy tervek foglalják el a házban lakókat. Pellák András kevéske földjéhez nyolc holdat bérelt még István és András.

István feleségével és kisfiával lakik itt. Ő csak most keresi szerencséjét a földben, szakmája van, s a szobák festésével is megkereste családjának a kenyeret. De hogy bátyja úgy nekibuzdult a kertészkedésnek, ő is kedvet kapott, lehetőséget érzett, hogy jobban felvigye sorát. Még a télen három melegágyat építettek s mire ideje jött, elsőnek ültették ki a paradicsom- és paprikapalántákat a földbe. Kétezer négyszögölön kertészkednek, jórészére leszerződtek.

Kisfényesnek hívják ezt a vidéket. Kicsit hullámos a föld, időnként talajvíz csillog a lapályos hajlatokban. De aztán úgy ki tud száradni, hogy nyoma sincs nedvességnek.
— Látja azt a kis csatornát? — mutatja Pellák István.
Olyasforma, mint valami árok, a folyótól a földekre vezet.
— Tavaly ásták meg, öntözni a vidéket, legyen haszna a Körösnek… Ez majd segít a kertészetben. Ha úgy sikerül, nemcsak a szerződéses növényt termeljük meg, hanem eladásra is marad…

András hunyori szemmel néz a jövőbe.
— Tán Pestre is felvihetnénk, ott nagy keletje volna a korai paprikának, paradicsomnak…
Az asszony is számítgat. Hogy rendbehoznák őszre a háztájat, venne télikabátokat, meg ami kell, ha olyan lesz a termés…

Még nem kapták meg a bérletről szóló írást, a ház is kopott, mégse tudnám azt mondani, hogy valami bajuk van Pellákéknak. Hiszen reménykednek nagyon a jelenbe s nem is alaptalanul.

A Körösből mégiscsak igazi folyó válik, gondolkodom el. Még most csendes, de már úgy látom, meg-megmoccan, mint a visszafogott paripa. Csak azokat a kis gátakat kell félrelökni, hogy rohanjon keskeny csíkokban előre, oltani a paprika- s a paradicsomföldek szomját.

S. I.

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 1954/25. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: A kapálás szünetében szót vált egymással a Pellák család – Fotó: Magyar Fotó/Tóth László felvétele/ Nők Lapja archívum

Szeretnél találkozni a Nők Lapja újságíróival és szakértőivel? Szeretettel várunk a Példakép Díj átadóján! Jegyek már kaphatók!