Bár alábbi archív cikkünk húsvét idején készült, nem is lehetne aktuálisabb ebben a nagy melegben. Az iskolaidő végeztével elözönlik a hűsölni vágyó családok a hazai strandokat és vízpartokat, és szerencsére bőven akad is csobbanásra alkalmas hely mifelénk.

És a messze földön híres gyógyvizeinkről még nem is beszéltünk! De lássuk most, hogyan fürdőztek őseink a századforduló idején – és még korábban.

Nők Lapja 2001/15: Herkulesfürdői emlék

Ha beleszagolnak a levegőbe, így húsvét táján már érezni lehet a vizek és a napfény illatát. Nincs ember, akinek erről ne a nyaralás jutna eszébe. Dédanyáink is ugyanezt érezhették, mert ilyentájt már javában készülődtek a gyógyfürdőkre. Akkoriban ugyanis a jobb módú magyar családok számára ez jelentette a legfőbb kikapcsolódást…

Tudják, hol fogtak a lányos mamák százegynéhány évvel ezelőtt férjet eladósorban lévő lányaik számára? Persze, hogy a fürdőn, ahova nyár elején az egész család cselédestől, gyerekestől kivonult, és heteken át más dolguk se volt, mint pihenni és bámészkodni, meg persze társas életet élni. A derűlátó, bölcs színésznő, Blaha Lujza ezt írta annak idején a naplójába:

„Egy jó tanáccsal szolgálok a lányos mamáknak: hozzák férjhez adandó leányaikat Füredre, ott bizton mihamarabb férjhez mennek. Mert annyi szép lányt férjhez menni, mint Füreden, egyetlenegy budapesti évad alatt sem láttam. Itt nem kell annyit hálózni, itt nem kell annyit öltözködni, mégis minduntalan kipattan egy újabb eljegyzés titka, és mi mindnyájan úgy örülünk minden hímenhírnek, mintha a mi leányunkat vinnék fejkötő alá…”

Akkoriban még sejtelmük sem volt, mivel, hogyan hatnak a gyógyvizek, csak azt hallották, hogy a sánta újra járni kezd, és a meddő asszony gyermeket fogan tőlük. Így járt Zsófia hercegnő is, akinek a Habsburg Ferenc Károly főherceggel kötött frigyét hat éven át nem koronázta gyermekáldás. Mígnem a névtelen alpesi fürdőn, Bad Ischlben megfogant a trónörökös, Ferenc József, és utána mind a kisöccsök, akiket a népnyelv találóan „Salzprinz” -eknek, azaz sóhercegeknek keresztelt el. Hatvan évvel később

Sisi királyné, aki Rudolf fia elvesztése fölötti bánatában bebolyongta fél Európát, depressziójára keresett enyhülést Bártfafürdőn.

Följegyezték róla, hogy nagyon szeretett a fenyvesekben sétálni, pontosan tartotta az előírt kúrát, és „leereszkedő nyájasságával valósággal megbűvölte a közönséget”.

Karlsbadtól Borszékig

A XIX. század vége felé már nemcsak a magyar arisztokraták engedhették meg maguknak, hogy a Bécs melletti Badenben vagy Karlsbadban nyaraljanak, hanem legkiválóbb művészeink is. Arany János, akadémiai titkársága idején, nyolc éven át járt ide. Mai napig őrzik a parkban azt a kőpadot, amelyen sétái közben megpihent. Amikor végül ráunt a fürdőre, ezzel a versikével köszönt el tőle:

„Isten veled, Karlsbad szép tája!
Örökké az ember nem állja,
Rothad neki tüdeje, mája,
Így végződik a földi pálya,
Alászolgája!”

A magyar család aranykönyve, amely a múlt század elején életvezetési tanácsokkal látta el a háziasszonyokat, már a polgári lét elengedhetetlen tartozékának írta le a nyaralást: „Ha jól van megválasztva a nyaralás helye, a természet hatalmas ereje, a napfényben, levegőben, vízben szunnyadó őserő teljesedésbe hozza mindazt, amit tőle várnak…”

A század végén a legfelkapottabb fürdők Trencsénteplic, Pöstyén, Herkulesfürdő, Balatonfüred, Harkányfürdő, Szliács és Borszék voltak.

Ivókutak és kúrakalauz

Hogyan is zajlott a fürdőkön az élet? Roppant derűsen, mégis bizonyos rend szerint, amelyet a fürdőorvosok írtak elő a vendégek számára. Amikor a fürdőzenekar kora reggel rázendített, a nyaralók gyülekezni kezdtek az ivókutaknál a parkban vagy a fürdő ivócsarnokában.

A sorban állás akkoriban még nem volt szokás, úgyhogy a karlsbadi „Gansemarsch” idegenforgalmi látványosságként még képeslapra is rákerült. A vendégek zeneszóra, álmosan kortyolgatták a savanyú vagy kénes ásványvizet, és örülhettek, ha nem löttyintettek az italukba egy kis kumiszt (lótejet) vagy tejsavót, mint Füreden, ahol akkoriban a tatárok ivólevével remélték megelőzni az elharapódzó tüdőbajt.

A délelőtti órákat a csendes pihenésnek, sétának, zenehallgatásnak és a fürdőzésnek szentelték.

A nők és a férfiak felváltva, a „kúrakalauzban” olvasható beosztás szerint használhatták a gyógymedencéket. Ebédnél már mindenki illendően felöltözve várta a fürdőorvos által előírt menüt. A szakemberek súlyt fektettek arra, hogy pácienseik a gyógyvízkúra végére testileg-lelkileg egyaránt felüdüljenek, ezért tiltották a nehéz borok, a zsíros húsok, sült kacsa, liba, hüvelyesek és befőttek fogyasztását.

A délután rendszerint pihenéssel, olvasással telt. Akadtak azonban, akik kirándulással ütötték el az időt. A tátrafüredi vendégek például kisétáltak az erdőbe, „ahol pattogó tűz mellett csevegett el a társaság. A vendégkoszorú szebbik része szorgos gazdaasszonyok módjára sürgött-forgott, hogy a lucullusi ozsonnát megfőzze, míg a könnyűlábúak a szép gyepen űzték virgonc karika- vagy labdajátékukat.

Nemritkán zeneszó mellett vonult ki a fürdő népe a darahányó forráshoz, járta a csárdást, vagy lófuttatást rendezett.

Este pedig lampionok halovány fénye mellett a Rákóczi-induló hangjaitól kísérve vonult be párosával a fürdőbe” – jegyezte fel a fürdőorvos. Estefelé minden nyaralóhelyen meg-elevenedett a társasági élet. Az allékat belengte a kor legkedveltebb promenádkeringője, a Herkulesfürdői emlék, és a párocskák órákig andalogtak a park sétányain.

Kicsike, vigyázzon!

Mikszáth nem győz ámuldozni semmitmondásukon: „Mennyi száz apróság tudja ezeket szórakoztatni, még a mosónők látása is, amint nagy kosarukban a fejük tetején viszik a villákba a kimosott, kivasalt fehérneműt. Az ácsorgó uracsok rendre ráösmernek:
– Nini, a kis erdészné alsószoknyája!
– Igaz. Ez a másik meg a szőke konzulné holmiját viszi. Nézze csak, nem ösmer rá a batisztblúzára, ott oldalt az ingek felett? Ah, istenem, a konzulné ingei!”

Szerencsére az általános témákhoz némi csemege is társult. Egy-két kaland, amelyről pletykálkodni lehetett. „Ez a vőlegény két napig eltart nekünk” – írta Jókai, a fürdőigazgató unokahúga vőlegényének érkezéséről, a füredi idény vége felé.

Karakteres fürdői alak volt a hozományvadász, a csábító kurtizán és a kalandra éhes fiatal özvegy is. Az erkölcscsőszök ezért időben figyelmeztették a fürdőre érkező fiatal nőt: „Azonnal ismerkedjen meg korosabb asszonyokkal, s az egész idő alatt szeretetreméltóságokkal kenyerezze le őket. Barátnőt ne válasszon, de barátot se. Legyen a társaságé, és a társaság legyen az ő világa. Különben veszélybe kerülhet a jó híre.”

De hiába intettek, a fürdőhelyek a múlt század elején már kimondottan találkahelyül szolgáltak. Ennek az aranyéletnek vetett véget az első világháború ágyúdöreje, és erre emlékeztek dédanyáink még sokáig könnyekkel a szemükben: „Istenem, be szép is volt fürdőn az élet!”

Koronczay

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 2001/15. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: 1908 Románia, Erdély, Herkulesfürdő Gyógyterem, előtte a zenepavilon – Fotó: Fortepan / Magyar Földrajzi Múzeum / Erdélyi Mór cége