Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit.
Ezúttal egy kétségbeesett édesanya levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás segítségét, mert kisfia igen agresszív – az oviban és otthon is.
A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz
Rémülettel tölt el mindaz, amit látok, hallok, olvasok, vagy magam is tapasztalok. Azért ilyen agresszívek és vadak a gyerekeink, mert mi felnőttek is vadak és brutálisak vagyunk (ha másképp nem, fantáziáinkban)? Ami most különösen aggaszt: öt és fél éves kisfiamra az elmúlt évben, az óvodában sok panasz volt. Megtámadta a gyerekeket, verekedett, előfordult, hogy harapott.
Az óvónők nem hitték el nekem, hogy itthon nincsen vele semmi baj. Másfél éves kishúgával is aranyosan el tudott játszani. De amióta megkezdődött a nyári vakáció, szorongva veszem észre, hogy itthon is vadul, a kishúgát veszélyes játékokba csábítja (felviszi a létrán a szekrény tetejére stb.), és előfordult már, hogy „viccből” a szemét nyomkodta, vagy hátracsavarta a karját, „játékból”. Állandóan figyelni kell rá, kivéve, ha televíziózik, ott viszont a legvadabb filmeket szereti.
Az apja szerint ez nem baj, „jó, ha látja, hogy milyen a világ”, illetve „ez levezeti az agresszióját”. (Az apja is szívesen néz ilyen filmeket). Most a nagyszülőknél vagyunk, az én szüleimnél, ahol apám maga nem ad ugyan sok példát a szeretetre, pláne nem a gyengédségre, de sokat prédikál a fiamnak, hogy a kishúgát szeretni kell. Ez láthatólag idegesíti a gyereket.
A férjem meglehetősen türelmetlen a gyerekkel, és én úgy látom, hogy ez csak olaj a tűzre.
Mindenki mindig elmagyarázza Andrisnak, hogy ő a nagyobb, „neki kell okosabbnak lennie”. Mindez nem sokat használ. Mi volna a teendő? Mi lehet a gyerek nyugtalanságának, óvodai és most már részben itthoni agressziójának oka? Min kellene változtatni?
Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának
Igaza van, a mi felnőtt világunk is sok példát ad – a pénz és a hatalom utáni kíméletlen hajszában – a hazug és brutális magatartásra. (A hazugság, a képmutatás itt azért fontos, mert megzavarja, dezorientálja a gyereket, és – nem egyszer az értékek folytonos hangoztatásával – egy érték nélküli világba vezeti, mivel a gyerekek érzékenyek mindarra, ami a körülöttük élő felnőttekben lakik, érzelmekre és gondolatokra, és elsősorban ezek nevelik őket, nem a hangoztatott szavak és elvek – amelyek gyakran a célzottal ellentétes hatást érnek el.)
Kisfia öt és fél éves. Ilyenkor a gyerekek hirtelen sokat „okosodnak”, de egyben még érzékenyebbé válnak, és nem egyszer a csak félig tudatos – vagy éppen öntudatlan – erotikus érdeklődés, s az ebből fakadó féltékenység gondjai és bűntudatai is nyomasztják őket.
Andris kishúga az elmúlt egy évben lett csecsemőből kisgyerekké. A nagy testvér a csecsemőnek – ha egyébként jó állapotban van – még sok mindent „megbocsát”; ebben az életkorban, amiben Andris van, már belátja, hogy a kicsinek másfajta törődésre van szüksége, de amikor már járni és beszélni kezd, ő is csak egy kisgyerek (amilyennek az öt és fél éves magát is látja és tartja), és mégis kivételezett helyzetben van!
Neki óvodába kell mennie („kilökik hazulról”), a kicsi otthon maradhat a mamájával!
A mamával, aki az öt és fél éves Andris rajongásának valószínűleg legfőbb tárgya. Ez féltékennyé teszi most már a kishúgára is – eddig talán csak apjára volt féltékeny –, de indulatait nem otthon vezeti le, hanem az óvodás társakon. Persze nyáron, amikor vége az óvodának, ezek az indulatok – „viccből”, „játékból” – a kishúga felé fordulnak.
A durva tévéműsorok és az agresszió összefüggése
Hogy a televízió miért köti le a gyerekeket mozgó képeivel, erről már sokszor beszéltünk, s elmondtuk azt is, hogy ugyanakkor a belső feldolgozó munkát leállítja. A gyerek sem testileg, sem lelkileg nem „mozog”, s ez önmagában is tovább duzzasztja az agressziót. A vad filmek nézése ezt az agressziót nem vezeti le – mint ezt a vizsgálatokból tudjuk –, de esetleg mintát ad kiélésére. (Hosszadalmas amerikai vizsgálat szerint azok a gyerekek,
akik kilencéves koruk körül szignifikánsan több agresszív műsort néztek, mint kortársaik, tizenkilenc éves korukban kortársaik közül a legagresszívebb csoportokhoz tartoztak.
Ez nem azt jelenti persze, hogy azért lettek ilyen agresszívek, mert sok brutális filmet néztek, hanem csak azt jelzi, hogy van összefüggés a kisebb gyermekkori televíziózási szokások és az ifjú felnőttkori agresszivitás között. Az összefüggés lehet az is, hogy már kilencéves korában is azért nézte ezeket a filmeket, mert érzelmileg elhanyagolt volt, kudarcokat kellett átélnie, s nem tanulta meg játékban, fantáziában feldolgozni, levezetni szorongásait, düheit, agresszióját.)
Így változtasson a környezet!
Ami a nagypapa prédikációit illeti: a kötelezővé tett testvérszeretet árt a gyerekeknek, s csak növeli a testvér iránti dühöt és féltékenységet. Ugyanúgy, ahogy – jól látja – az apai türelmetlenség, különösen fiúk esetében, csak „olaj a tűzre”.
Ami pedig azt illeti, hogy Andris a nagyobb, s ezért „neki kell okosabbnak lennie” – erre csak azt mondhatom, hogy ő éppen hogy sokkal kisebb szeretne most lenni, sokkal jobban szeretne hasonlítani másfél éves kishúgához, hogy ugyanannyi törődést, türelmet és megbocsátást kaphasson, mint a kicsi, éppen kicsisége jogán.
Ennek az igénynek az elfogadása, és a nagyobb testvér elárasztása életkoránál kisebb gyerekeket illető – azoknak „kijáró” – gyengédséggel nem egyszer csodákat tehet, és jelentős mértékben oldhatja a nagy testvér természetes féltékenységét és ebből fakadó agresszióját.
Ha csökkentjük a televíziónézést, ha nekünk vagy nagyobb rokon, szomszéd gyerekeknek van módunk-módjuk részt venni a gyerek játékaiban, ha a szünidő sokféle tevékenységgel, aktivitással telik, ha természetesnek tekintjük a nagy testvér időnkénti dühkitöréseit a kicsivel szemben,
aki – ezt ne felejtsük el! – már egész kiskorában is ügyesen tudhatja a nagyot bosszantani – akkor remélhetjük az agresszió csökkenését. Jó lenne, ha majd ősztől néha Andris is otthon maradhatna, ha szeretne, addig is, amíg majd a húga is kikerül reggelente a házból, mert óvodába megy.
Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.
Nők Lapja 2000/29. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
