Több mint ötven évvel ezelőtt, 1969. augusztus 15. és 18. között tartották a Woodstocki Zenei és Művészeti Vásárt, azaz a Woodstocki Fesztivált. Ezt a rendezvényt ma is a történelem legnagyobb, legjelentősebb fesztiváljaként tartjuk számon – nem is csoda, hiszen olyan, később legendássá vált előadók koncerteztek ott, mint például

Jimi Hendrix, Janis Joplin, Joe Cocker, Carlos Santana, zenekarok közül pedig a Jefferson Airplane, a The Who, vagy épp a Creedence Clearwater Revival.

Rájuk nagyjából 500 ezer ember volt kíváncsi akkor, de még ennél is többen lehettek volna az eredetileg sokkal kisebbre tervezett eseményen. Ugyanis a szervezők állítólag John Lennont, Bob Dylant, illetve a The Rolling Stones és a Cream zenekarokat is megkeresték ötletükkel.

Ők valószínűleg nagyon bánták utólag, hogy nemet mondtak a felkérésre, Woodstock ugyanis nem csupán egy koncertlehetőség volt a sok közül, hanem egy korszakalkotó, történelmi jelentőségű esemény és hivatkozási pont a későbbi generációk számára. De nemcsak a részt vevő fellépők, hanem a közönség is joggal lehetett büszke arra, hogy jelen volt egy ilyen fontos eseményen. Woodstock ugyanis a hippikorszak csimborasszója volt.

Ma is megtestesít mindent, amit a sajátunknál fiatalabb nemzedékekről gondolunk – csak hogy aztán rádöbbenjünk, mi is épp olyanok voltunk anno, mint ők most. A virággyerekek vadnak, lázadónak és zabolázhatatlannak tűnhettek a felmenőik és a társadalom szemében, de valójában csak egy idea szélsőséges megvalósításával próbáltak változást elérni. És hogy sikerült-e nekik? A válasz nem a tankönyvekben keresendő. Szabó Patrícia írását közöljük a Nők Lapja archívumából.

Nők Lapja 1994/34: Woodstock és a virággyerekek

A történet a hippikorszak hanyatlásának idején kezdődött. 1969. januárjában hirdetés jelent meg a Wall Street Journalban: „Fiatal emberek, korlátlan tőkével, érdekes, jogszabályba nem ütköző beruházási lehetőséget, üzleti javaslatot keresnek.” E kis mondatocska indította el a később szimbólummá vált háromnapos népünnepélyt. A képzeletbeli tortán, melyen a cukormáz Woodstock betűit formázza, most gyújthatnánk meg a huszonötödik gyertyát.

A beat, mint mozgalom és irodalom a hatvanas évek közepétől lassan átadta helyét a hipiirányzatnak. Berry Nicholson szociológus szerint a hippi eredetileg a néger dzsessz műszava, jelentése bölcs, tapasztalt, előrelátó. Lewis Yablonsky, szintén társadalomtudós, így vélekedik: a harmincas-negyvenes években „hep”-nek vagy „hep-cat”-nek hívták a menőket. A szó valamikor az ötvenes években „hip”-re változott.

„Hip”-nek lenni azt jelentette, hogy az illető benne van, ösztönösen érzi, hogy valójában mi is történik.

A hippi szó széles körű használata a médiákban a Ramparts folyóirat A hippik társadalomtörténete címmel megjelent 1967-es cikkétől számítható. Az első virággyerekek alkotta közösségek a hatvanas évek elején jelentek meg Amerikában. San Francisco egyik kerülete, Haigh-Ashbury lett a mozgalom központja.

Hogy milyen is valójában a hippi? A külsőségeket ismerhetjük megannyi filmből és padláson tárolt ruhásdobozból. A hippi nemet mond a teljesítményre, a tulajdonra, az intézményes értéklétrákra és egyáltalán mindenféle hatalomra. Annyi munkát vállal és végez, amennyire a közössége létfenntartásához feltétlenül szüksége van. Ez az önfenntartásra szorítkozott munka a hippiközösség önálló kertművelése, állattenyésztése is lehet. Ezt láthattuk a Zabriskie Pointban, az Eper és vérben és a Szelíd motorosok című filmekben is.

Szeretni egymást, a jól ismert és szeretetre áhítozó barátokat, szeretni a vakon tévelygő világot, körülbelül ennyi a hippikódex lényege.

A hippi idejét nemcsak önmaga tökéletesítésére szánja, hanem csoportos tevékenységre is. Társas létének közege a beszélgetés, a tánc, a gitárzene, és a kábítószeres utazás.

Woodstock születik

1966-ban Joel Rosenman a Yale Egyetem jogi karán fejezte be tanulmányait, míg barátja, John Roberts Pennsylvániában végzett történészként. Rosenman, a nem kis tekintélyre és vagyonra szert tett Long Island-i fogorvos fia, és az anyai öröksége révén már huszonévesen milliomos Roberts golfozás közben úgy döntöttek, közös üzleti vállalkozásba kezdenek. Így feladták azt a bizonyos hirdetést. Másfél évig nem történt semmi.

1969 februárjában ismerkedett meg a Roberts-Rosenman páros két szakadt, hosszú hajú, de rendkívül kedves és mosolygó alakkal. Michael Lang és Artie Kornfeld azzal az ötlettel állt elő, hogy fent északon, Woodstockban stúdiót kellene alapítani, ahol a természet adta nyugalomban lehetne alkotni. A csevej végén Kornfeld azt is megpendítette, az egészet egy helyre kis bulival kellene bevezetni a köztudatba, meghívnák a befektetőket és a sajtó jeles képviselőit is. Úgy gondolta, hogy az ötezer főre tervezett koncerten a helyi művészek esetleg ingyen is fellépnének.

Rosenman rákontrázott, mi lenne, ha ötven- vagy százezer meghívót küldenének el, és nem csak egynapos lenne a buli, így a bevétel fedezné a stúdió felépítésének költségeit. A négy fellelkesült ifjú a Woodstock Ventures nevet találta ki vállalkozásának, búcsúzóul megbeszélték, kidolgoznak egy javaslatot, amelyben részleteznek mindent. Az óriási szervezés, noha még a koncert pontos helye is bizonytalan volt, már júliusig félmillió dollárt emésztett fel.

Káosz, zivatar és ötszázezer ember egy farmon

Szinte az utolsó pillanatban találták meg a megfelelő helyszínt, amely New Yorktól mintegy kétszáz kilométerre fekszik, a neve White Lake. A meghívottak a fél éve tartó reklámhadjáratnak köszönhetően özönlöttek is rendesen. Max Yasgur farmján augusztus 14-én közel ötvenezer virággyerek gyűlt össze. Másnap estére már a New York-i gyorsforgalmi úton is dugó volt. Kezdett kevésnek bizonyulni az élelem és a felállított vécé, lassan a fiatalok türelme is fogyatkozni kezdett.

Az eső csepergett. De amint az első előadó, Richie Havens nekikezdett Szabadság című dalának, minden gond elszállt. Napnyugtakor Max Yasgur, a farm tulajdonosa a következőket mondta az összegyűlt zarándokoknak: „Én csak egy farmer vagyok, azt sem tudom, hogyan szóljak egyszerre húsz emberhez, hát még ilyen tömeghez… De azt hiszem, ti itt valamit bebizonyítottatok a világnak! Hogy félmillió gyerek semmi mást nem akar, csak szórakozást és zenét. És én ezért Isten áldását kérem rátok.”

És valóban nem csináltak semmi mást a virággyerekek. Hallgatták a zenét, táncoltak, szerették egymást.

Szabadok voltak, ha csak néhány napra is, de legyűrtek mindenféle társadalmi korlátot.

Az akkori sajtóorgánumok szerint a zenén kívül csak a kábítószerekből állt megfelelő mennyiség rendelkezésre. A fellépők között volt Jimi Hendrix, Janis Joplin, Joe Cocker, Carlos Santana, Joan Baez, az együttesek közül a Ten Years After, a Jefferson Airplane, a Who, és a Canned Heat. A sort vasárnap reggel fél hétkor Jimmy Hendrix zárta, aki ekkor már mindössze a legkitartóbb huszonötezer embernek pengette a húrokat.

Veszteség vagy nyereség? Történelem!

A koncert üzleti mérlege több mint egymillió dolláros veszteséget mutatott. A fesztivál utáni takarításkor egy traktor halálra gázolt egy hippit, ötezer körül volt a tömeg miatti sebesülések száma, egy tucat csecsemő látott napvilágot. Született egy három lemezből álló album, egy film és egy fogalom: Woodstock. A pop mai történetírói szerint a fesztivál a hippikorszak utójátéka volt.

A nagy sztárok, mint Joplin vagy Jimi Hendrix meghaltak, helyükbe a megasztárok léptek, és ebben már nincs semmi szeretet, egymás iránti törődés, csak pénz, pénz és pénz.

Már nincsenek olyan nagy háborúk, mint Vietnám, nincs mi ellen tiltakozni. A hippik kommunái felbomlottak. A lázadó úrifiúk, az otthon melegét megunt középosztálybeliek és gettónégerek a húszas éveikben még beálltak a virággyerekek közé, néhány év múlva viszont kiléptek a hippisorból.

Kiábrándultan vagy feldobva, minden ideológiától megundorodva, vállalva az elhagyott családi fészket, a folytatandó tanulmányokat, a szabályos munkavállalást, életuntan, kiöregedve beálltak abba a társadalmi szerkezetbe, amely elől néhány évvel korábban a kommunákba menekültek. Egy korszak visszavonhatatlanul befejeződött, az egykori virággyerekek unalmas felnőttek lettek. Megmaradt a fogalom, amely a lázadás jelképévé vált: Woodstock.

Utóhangok

A 25. évfordulóra az Egyesült Államokban két helyszínre is szerveztek koncertet. Ám a kontrakoncert, melyet az eredeti helyszíntől nem messze kívántak megtartani, a kellő érdeklődés hiányában elmaradt. A ma már korántsem tinédzser korú Michael Lang, John Roberts és Joel Rosenman, az eredeti ötlet kiagyalói New Yorktól 170 kilométerre északra fekvő Saugertisben rendezték meg a nosztalgiabulit. Ezen 350 ezer ember vett részt, a belépő 135 dollár volt, és kábítószert nem lehetett a rendezvény területére bevinni. Ám a buli mégis sikeres volt.

Európában egyedül mi emlékezünk. Augusztus 18. és 25. között az Óbudai-szigeten szervezik meg az Eurowoodstockot.
A tavalyi Diáksziget hangulatát ismerve, ez a fesztivál fogja leghűbben visszaidézni a 25 évvel ezelőtti bulit.
A hitelesség kedvéért a régiek nevében fellép az azóta kissé megváltozott Ten Years After, a Jefferson Airplane Starship és mások. Videosátor a Zabriskie Pointtal, performance, játékok, és ami a legfontosabb: sok-sok zene. Zene, amely talán újra szeretetet hirdet a fiataloknak.
Szabó Patrícia

A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.

Nők Lapja 1994/34. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fiatal férfi és nő fekszik a fűben a Woodstocki fesztiválon 1969-ben – Fotó: Ralph Ackerman/Getty Images