Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett kamasz levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert még mindig bepisil éjszakánként, és aggódik, hogy emiatt nem fogja tudni elkezdeni kollégistaként az általa kinézett gimnáziumot.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Tizenhárom éves múltam. Az a neves gimnázium, ahová felvételiztem, olyan messzi van tőlünk, hogy napi négy órát kellene buszoznom. Az egyetlen igazi megoldás a kollégium lenne, és itt a probléma. Hiába vagyok már ilyen nagylány, éjjelente mégis bepisilek. Nagyon mélyen alszom, és ha fel is keltenek éjjel, az nem elég. Csörgőórával kelek háromszor. Nagyon rossz érzés, hogy az éjszaka szinte már az »ellenségem«.

Nappal nincs semmi bajom. Éjjel horkolok is, és nagyon sokat forgolódom, a lepedőt reggel mindig a földön találom meg. Tudom, hogy azt írja majd, menjek el orvoshoz, de ha elmegyek, mit fognak velem csinálni? Mennyit hiányzom majd emiatt az iskolából? Megnyertem a fizikaversenyt, és így elmehetnék öt napra fizikatáborba, de az négy éjjel, és akkor velem mi lesz? Nem csörgethetem fel a többieket is… A menstruációm már megjött, és mégis, még mindig…! Mit tegyek? U.i.: Úgy érzem, hogy ezen múlik az életem.

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Semmiképp sem hiszem – és azt remélem, hogy maga sem gondolja komolyan –, hogy ezen múlik az élete.
Hiszen, ha jól értem levelét, csak „az a neves gimnázium” van olyan messzire maguktól, hogy ha nem lakik kollégiumban, négy órát kell buszoznia. Kevésbé „neves” közelebb is akad. Értem persze, egy versenynyertes jó tanulónak az igényét a jó iskolára, de el kell mondanom, hogy

az én tapasztalatom szerint nem mindig a manapság „neves” – egyetemi felvételi listavezető, vagy legalábbis előkelő helyen álló – gimnáziumok a legjobbak

az ember valódi ifjúkori fejlődése, fejlesztése szempontjából. Igen, ha lehetséges, rá szeretném beszélni, hogy – legalább átmeneti megoldásként – menjen egy közelebbi iskolába.

Mert abban igaza van, hogy azt írom, menjen el orvoshoz – legalábbis első lépésként. Ha még soha életében nem vizsgálták meg magánál a vese és a hólyag működését, akkor ezt mindenképpen meg kellene tenni. Hol van magukhoz legközelebb urológiai klinika? Én a maga – illetve a maguk – helyében (mert gondolom, édesanyja elkíséri) itt kezdeném a dolgot. És erre nem sajnálnám az időt, akkor sem, ha azt javasolnák, hogy feküdjön be kivizsgálásra. (Higgye el: be fogja tudni pótolni, amit az iskolában mulaszt ezekben a napokban.)

De ez csak az első lépés lenne. Mert, ha lehet, már ezzel párhuzamosan, esetleg már ott a klinikán, az orvos segítségével pszichológust is felkeresnék. Ha ott erre nincs mód, akkor a testi kivizsgálást követően fordulnék pszichológushoz is, és erre sem sajnálnám az időt.

(Valami egészen „szörnyű”, de legalábbis Magyarországon szokatlan dolgot kell mondanom: az se olyan nagy baj, ha esetleg egy egész tanévet rászánna ennek a dolognak a kivizsgálására és a rendezés elindítására, és egy év kihagyással folytatná az iskolát! Nem hiszem, hogy erre szükség volna, csak érzékeltetni akarom, hogy nem kell a dologgal sietni, nem szabad sajnálni a ráfordított időt, és közben szorongani, hogy mi mindenről marad le az iskolában.)

Most ez a probléma – és annak megoldása – legyen a legfontosabb!

Abból, hogy megemlíti, hogy menstruációja már megjött, arra következtetek, hogy talán már beszélt szakemberrel a problémáról. Valóban? Vagy csak olvasott róla? Igen, szokták mondani, és joggal, hogy a menzesz beköszöntével a lányok enuretikus – bepisilési – panaszai többnyire rendeződnek. Vannak azonban – ritkán – olyan makacs, bár nem testi eredetű enuretikus panaszok is, melyek csak később, jóval később maradnak el, a felnőttkori szexuális élet megkezdésével összefüggően.

Egyedül – és sietve – semmiképpen nem fog tudni magán segíteni, ha csak nem arra szánja el magát, hogy kivár még néhány évet. (De ezt nem tanácsolnám.)

S végül: hogy mit fognak magával csinálni az orvosi vizsgálat során? Ezt mindenképpen az orvostól kell megkérdeznie. Csakis ő mondhatja meg pontosan. Ha ennek alapján maga úgy gondolja, hogy nem akarja magát alávetni a vizsgálatnak – amit én értelmetlennek találnék –, akkor természetesen ehhez is joga van.

Leveléből nem derül ki, hogy családja, édesanyja mint vélekednek erről a problémáról? Biztos vagyok benne – szép levélpapírra, szépen írt levelét olvasva, s jó tanulmányi eredményei alapján –, hogy megértő emberek veszik körül, akik szívesen segítenek magán.

Írja meg, ha netán nem így van, s akkor írja meg pontos címét is, hogy esetleg „névre szólóan” tudjunk segíteni. (Ha pedig mindenképpen ragaszkodna a „neves” gimnáziumhoz, akkor kezdje meg buszozással, de már most indítsa el a kivizsgálás folyamatát, és az iskola kedvéért ne hagyja abba.

Az esetleg gyógyszerrel is megtámogatott rendezést követően még mindig dönthet a kollégiumba költözés mellett.

– Nem ismerem az anyagi lehetőségeit, de felmerülhet – a régi kvártélyos diákok mintájára – a beköltözés egy családhoz, mintegy „albérlő”-ként, ahol külön szobában alhatna, és használhatná addig is csörgőóráját, amíg a dolog nem rendeződik. De, újra mondom, legsürgősebbnek az orvosi-pszichológiai rendezés elindítását tartom.)

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2001/35. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images