Minden évben október 4. és 10. között van a világűr hete. Azért pont ekkor ünnepeljük, mert 1957. október 4-én emelkedett a világűrbe először egy ember által készített műhold, a Szputnyik–1. Illetve mert 10 évvel később, 1967. október 10-én lépett hatályba az Outer Space Treaty, azaz – bonyolult magyar nevén – a Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén, beleértve a Holdat és más égitesteket.
Az ENSZ Közgyűlése 1999. december 6-án nyilvánította emlékhétté az október 4. és 10. közötti időszakot. A World Space Week (WSW) hivatalos meghatározása szerint „a tudomány és a technológia nemzetközi ünnepe és hozzájárulása az emberi állapot javításához”.
Mi most az ünnep előtt tisztelegve azt a cikket tesszük közzé a Nők Lapja archívumából, amelyet még annak idején a Holdra szállás alkalmából vetett papírra egy munkatársunk. Sok lappal ellentétben a Nők Lapja hasábjain a csodás tudományos mérföldkövet tisztán csak éltették, és egyetlen fricska sem hangzott el azzal kapcsolatban, hogy az űrverseny holdkérdésében az USA legyőzte a Szovjetuniót.
Nők Lapja 1969/30: 1969. július 21. – 3 óra 57 perc
1969. július 21. 3 óra 57 perc. Közép-Európai idő szerint ebben a pillanatban tette lábát a Holdra az első ember, Neil Armstrong, az Apollo 11. űrhajó 38 éves parancsnoka. Húsz perc múlva követte őt Edwin Aldrin, míg harmadik társuk, Michael Collins az anyaűrhajón a Hold körül keringett. A négy nappal előbb megkezdett holdexpedíció minden mozzanata hibátlanul sikerült. Lapunk zártakor a két asztronauta visszatért a Sas nevű holdkompra, hogy az Apollo-val találkozva megtegyék az előkészületeket a hazatérésre.
A Nyugalom Tengerén kötöttek ki, és Armstrong első szavai a békéről s az emberiség boldogulásáról szóltak.
Az emberiség követei először jártak idegen égitesten — köszöntjük őket és nagyszerű vállalkozásuk eredményes befejezését.
Kezdetben volt a képzelet.
Jules Verne francia író 1865-ben megjelent regénye, az „Utazás a Holdba” meghökkentő párhuzamot mutat a 104 évvel később, napjainkban beteljesült valósággal. Hasonlítsuk össze a képeket, és emlékezzünk Verne bölcs szavaira: „A tudomány alkotásai el fogják homályosítani a mi fantáziánk képeit.”
Így történt. A dús képzeletű író sem láthatta előre, hogy a holdhajó 10 millió alkatrészből áll, hajtóművei 150 millió lóerő energiát fejtenek ki (annyit, mint 500 óriás óceánjáró motorjai együttvéve) és a földi ellenőrző állomáson 500 magas képzettségű technikus kíséri figyelemmel elektronikus műszereken a rakéta nyolcnapos útjának minden másodpercét, végzi a távirányítást.
Kapcsolódó: 2024-ben újra magyar űrhajós fog Föld körüli pályán keringeni
A részletek, amelyek lehetővé tették a „nagy kalandot”, senki emberfia képzeletében nem élhettek, ezeket lépésről lépésre dolgozták ki az elmélet és a gyakorlat mesterei. Sok ezren, mert az asztronautika és az űrhajó nem egy ember találmánya, hanem kollektív és nemzetközi erőfeszítés eredménye.
Columbus dolga könnyebb is volt, nehezebb is, mint a holdutasoké. A génuai az ismeretlennek vágott neki és megérkezésekor sem tudta, hol szállt partra. A Hold azonban ostromlott várhoz hasonlít: tíz év óta folyik a felderítés, a behatolásra alkalmas pontok fürkészése; százezernél több használható felvételen szinte négyzetméterenként feltérképezték a Hold hegyeit-völgyeit, síkságait.
Az ostrom 1959-ben kezdődött, a szovjet Luna 1. felbocsátásával. A Luna-sorozat első tagjai végezték el a megközelítés, a telitalálat, a „túlsó oldal” fényképezésének és a sima leszállásnak nehéz manővereit. Öt évvel a Luna 1. útja után, 1964-ben indították el az amerikaiak a Ranger- és a Surveyor-rakétákat, majd 1968-ban az Apollo-sorozatot. Jurij Gagarin űrrepülése pedig (1961) bebizonyította, hogy az emberi szervezet állja a gyorsulás és a súlytalanság okozta megterhelést, tehát megfelelő előkészítés után az űrhajózásnak nincs élettani akadálya.
A becsléseknél jóval előbb megérett az idő a Hold meghódítására, miközben a Szovjetunióban, Blagonranov akadémikus szavaival „párhuzamosan több irányban folynak nagy tudományos jelentőségű kutatások, a »támadás« egyidejűleg megy végbe mind a közeli, mind a távoli kozmosz ellen.”
Kapcsolódó: Interjú Benyó Zsuzsanna űrdietetikussal
A vállalkozás sikerült. Két ember hangtalan lépései birtokba vették az első égitestet, közvetlen szomszédunk a Föld egyik „kontinense” lett, ahogy az Antarktisz évmilliókon át titkos világa a kutatások színterévé vált és nemzetközi földrésszé nyilvánították. A Hold birtokbavétele egyelőre jelképes, mint amikor a Déli-sark kietlen tájain az első nyomot hagyták a hócsizmák. A távlat beláthatatlan.
„Hozzatok egy darabot a Holdból, és megmondom, hogyan keletkezett a naprendszer” – hallottuk nemrég egy csillagásztól. Armstrong és társai hoztak egy darabot (mintegy 30 kg talajmintát) s ez „jelentős hozzájárulás a kozmikus tér meghódításához”. Otthagytak egy szeizmográfot, amely két évig a Hold minden rezgését mutatja, a lézerreflektor segítségével pedig 15 centiméternyi pontossággal meghatározzák majd a Föld–Hold-távolságot.
S hogy ez mire jó? Ugyanezt kérdezték Faradaytől, a villanymotor feltalálójától, amikor beindította első kis szerkezetét. Gyakran idézik mostanában a nagy fizikus válaszát: „Mire jó egy csecsemő?” Arra, hogy megnőjön. Az űrhajózás szemünk láttára nőtt nagyra, hihetetlenül rövid 10–12 év alatt.
Várható-e meglepetés az első holdutazástól? Élőlényekre, ezt régóta tudjuk, levegő és víz hiányában nem számíthatunk. Esetleg mikroorganizmusok kerülnek a Földre, emiatt helyezik szigorú vesztegzár alá az űrhajósokat és a kőzetmintákat is, amíg ki nem derül, hogy nem fertőzöttek. És a közeli felvételek esetleg hírt adnak arról, hogy némelyik, meglepő szabályossággal sorakozó kráter és sziklacsoport a véletlen műve-e, vagy pedig… Ismét szabadjára engedhetjük képzeletünket és talán a kutatás is új, merész feladatok előtt áll.
A Nők Lapja-archívum további cikkei a link alatt elérhetők.
Nők Lapja 1969/30. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Buzz Aldrin a Holdon – Fotó: Neil Armstrong/MPI/Getty Images
