Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain. 

Ezúttal egy kétségbeesett nagyszülő levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert úgy látja, unokája rengeteget szorong.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Félek, csak panaszkodni tudok. Az unokámról van szó. Tomi másodikos, és én úgy látom, hogy otthon nemigen jut rá türelem, idő, szeretet. Már kisgyerekkorában csak hüppögni mert, amikor parancsszóra kellett ennie, meg is utálta az ételt. Nálunk viszont boldogan eszik, mert senki nem mondja neki, hogy ennie kell, de mi is vele eszünk, nem csak etetjük. Nemrégiben ide költöztek a közelünkbe, azóta még többet van velem. Új óvodába, azután az iskolába került, amit nagyon nehezen viselt, de csak könnyezett, otthon nem mondta.

Mikor említettem a lányomnak, hogy segíteni kéne rajta egy kicsit, az volt a válasz, hogy „majd megedződik, nem kell lelkizni”. A vejem szerint „helyes a rideg tartás, abban edződik”. Nemrégiben az utcán találkoztam egy délután a tanító nénivel, megálltunk beszélgetni, és Tomi is odabiciklizett hozzánk. A tanító néniből áradt a panasz. Tomi rendetlen, a lustaságtól szétfolyik, folyton papírszemét van körülötte. Hármas lesz a magaviselete. Tomi csak állt, teljesen elvörösödve, lehajtott fejjel.

„Na mi van, te bűnbánó Magdolna? – fordult hozzá a tanító néni –, hadd halljam most a hangodat! Rendetlen vagy?” „Igen.” „Lusta vagy?” „Igen.” „Miért nem voltál szerdán iskolában?” „Mert reggel hányingerem volt.” „Hazudsz!” Azóta is bánt, hogy csak bénultan álltam, és az unokám védelmére egy szót se tudtam mondani. Holott az én unokám nem csak nagyon érzékeny, de kedves, udvarias, tisztelettudó. Fél minden durvaságtól. Mindenben szívesen és örömmel vesz részt, csak érdekelje, ne unatkozzon.

Kétségbeesve látom, hogy a jókedvét, az érdeklődését az iskola kiöli belőle, és mihelyt tőlünk hazamegy, már otthon is csak gubbaszt, a körmét rágja és tényleg papírt tépked idegességében. Otthon a hétvége vagy az iskolai szünet is úgy telik, hogy „akkor mehetsz játszani, ha rend lesz a szobádban”, „Kész van-e már a lecke?”, és semmi jókedv, semmi együttes élmény. Mindez vajon csak egy nagymama elfogultsága, vagy elképzelhető, hogy reális ez a kép?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Jaj! Nagyon is elképzelhető, hogy a kép reális. Akárhogy forgatom, nem látom, nem találom meg benne a nagymama elfogultságát. Rendelői munkám során én is ismertem ezeket a gyerekeket, és én is találkoztam ilyen elkeseredett, elgyötört – azt mondhatnám, hogy a fáradtságtól és a tehetetlenségtől kényszerítve durván beszélő – tanító nénikkel is. Az iskola sokszor olyan harci tereppé válik, még manapság is, amelyik teljesen kiforgatja önmagából a gyereket és tanítóját egyaránt (sokszor jobb adottságai és legjobb szándékai ellenére).

Igaza van abban is, hogy levelében – bár nem mondja ki –, összefüggésbe hozza az iskolai rendetlenséget, lustaságot és az otthoni rideg tartást.

Igen, éppen az érzékeny gyerek – aki minden durvaságtól fél – reagálhat így az érzelmi biztonság hiányára, arra, hogy otthon nemigen jut rá türelem és idő. Aki próbálta, tudja, hogy a türelem időt teremt és a ráérős időben tudnak csak megelevenedni az érzelmek. Az érzelmek nyújtotta biztonságban – a szeretet légkörében – aztán már nem is kell olyan sok türelem. (Nincs mit tűrni, mert örülünk egymásnak, hogy együtt lehetünk, átélhetjük az otthon nyújtotta biztonságot, ez vidámít, elcsitít, vigasztal, pihentet és elszórakoztat.)

Dadogás, sapkaviselet – A gyermeki szorongás számos tünete

A gyerek akkor edződik meg, ha életkorának megfelelően bánnak vele. Ha meghallgatják, ha mesélnek neki – ha a haszontalan együttlétben (amikor éppen nem kell rendet rakni, mosakodni, tanulni, rendesen enni) átélheti, hogy otthon lenni jó.
Tomi otthon nem eszik, a nagymamánál igen. Otthon még panaszkodni se mer, csak a nagymamánál könnyezik. Jó Tominak, hogy van egy nagymamája, akinél gyerek lehet, akinél Tomi lehet, ahol nem kell unatkoznia.

Lelkizni talán tényleg nem kell a gyerekkel – de emberi módon együtt élni igen. Ha ezt nem tudjuk megvalósítani, mindig lesznek „nehézségeink”. Ha pedig sikerül, akkor sokkal könnyebben fogunk boldogulni vele együtt.

Lustaság, rendetlenség, papírtépés, körömrágás – Tomi ideges, feszült, rossz állapotának tünetei.

A nagymama Tomi gyógyítója, de arra kevés a lehetősége, hogy a szülőket és a tanító nénit más belátásra hangolja. Ezért kellene Tomi esetében egy szakember segítségét kérni, aki a szülőkkel és a tanárnővel is beszélne Tomiról, és segítségüket kémé a gyógyításban.

Tomi nem hazudott, amikor azt mondta, hogy reggel hányingere volt. A hányinger azoknak a pszichoszomatikus – lelki eredetű testi – tüneteknek az egyike, amelyeket a mai iskolázás szokványos – „kontinentális”, poroszos – formája, módszere sajnálatosan kivált a gyerekekből, a hazai és a külföldi vizsgálatok szerint.

Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el.

Nők Lapja 2000/44. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images