A gazdagok és hatalommal bírók magánélete mindig is közérdeklődésre tartott számot. Talán azért, mert szeretjük a társadalmi ranglétrán fölöttünk állókat is magunkhoz hasonlóan sérülékenynek, tökéletlennek és emberinek látni. Ahogyan most a tévéműsorok szereplőinek, a híres (többé-kevésbé tehetséges) előadóművészeknek és influenszereknek számos kalandjáról beszámol a világsajtó, úgy régen is foglalkoztatta a tömegeket, hogy éppen milyen méltóság keveredett arcpirító botrányba – és kivel.

Az uralkodók szerelmi ügyeiről, úgy tűnik, valóban évszázadok óta pletykálunk.

Ez a sors jut minden közszereplőnek, így az 1825. és 1848. között uralkodó I. Lajos bajor királynak is. (Az ő féltestvére volt Mária Ludovika Vilma bajor királyi hercegnő, azaz Sisi édesanyja, és I. Ferenc József édesanyja, Zsófia Friderika bajor királyi hercegnő is.)

Bár Lajosnak és feleségének, Terézia Sarolta szász-hildburghauseni német hercegnőnek összesen kilenc gyermeke született, az uralkodó hírhedten sok szeretőt tartott. Közülük pedig a legszorosabb kötelék egy botrányhősnőhöz, bizonyos Lola Montezhoz fűzte. Alább Szilágyi Éva írását közöljük a témában a Nők Lapja archívumából.

Nők Lapja 1994/52: Lola Montez kalandornő és királyi szerető

1846. október 5-én a postakocsin egzotikus szépség érkezett a bajor fővárosba. Az utast Maria de los Dolores Porrys y Monteznek hívták. A senora azért jött, hogy az udvari színházban felléphessen. A kis, törékeny táncosnő általában fekete ruhában járt, korbács volt a kezében, a legnagyobb nyilvánosság előtt is szivarozott, óriási kutya kísérte. Semmilyen hivatalos okmánnyal nem rendelkezett.

A botrányhősnő

I. Lajos király nagyon pedáns uralkodó volt, a legkisebb üggyel is maga foglalkozott. Köztudomású volt, hogy a női bájnak nem tud ellenállni. A koronás fő felfigyelt a kihallgatást kérő nem mindennapi nőre. August von Fraystól, az udvari színház intendánsától egy dossziét kapott, ebből megismerhette a titokzatos asszony előéletét. A spanyol táncosnő, Lola Montez botrányhősként vált híressé, különböző ügyeivel állandóan foglalkoztatta a lapokat.

Berlin egyik vendégfogadójában például a vele szemben ülő, túlságosan szívélyes tisztet egy pezsgősüveggel vágta fejbe.

Egy berlini revüben rendreutasította a rendőrtisztet, szavainak nyomatékot lovaglópálcájával adott.

A király október 7-én mindennek ellenére audiencián fogadta a nem éppen makulátlan múltú táncosnőt. A 25 éves asszony már kellő udvari ismerettel rendelkezett, nemcsak a biedermeier Berlinben járt, megfordult a viktoriánus Londonban, Lajos Fülöp, a polgárkirály Párizsában, a gyarmati Kalkuttában, a patinás fürdőhelyen Baden-Badenben. Gondoskodott arról, hogy mindenütt példátlan botrányok hősnője legyen.

Eredeti neve Eliza Gilbert, valószínűleg 1820-ban, Írországban született. Anyja tekintélyes ír családból származott, apja, Edward Gilbert, Írországban állomásozó angol tiszt volt. A kislány születése után apját a Kelet-Indiai Társaság szolgálatában Indiába helyezték. A papa 1825-ben meghalt kolerában. Az anya fél év múlva mostohaapát hozott a lányának, a későbbi Patrick Craigie tábornokot. A kis Elizát a párás, trópusi Kalkuttából a ködös Albionba küldték, hogy egy internátusbán megfelelő nevelésben részesüljön.

1837-ben az anyja Indiából Angliába, Bath városába érkezett, hogy Elizát férjhez adja. A kiszemelt vőlegény angol bíró. De Elizának esze ágában sincs egy erkölcscsősz nejévé válni. Gyorsan dönt: elszereti anyja lovagját, James kapitányt, megszökik vele. A következő állomás Írország, ahol a 17 éves lány a nála jóval idősebb férfival elveteti magát. Indiába, a Himalája lábánál fekvő, festői szépségű Simlába költöznek. James kapitány részt vesz az első afgán háborúban, megsebesül.

A szépséges szélhámosnő

Emily Eden, a főkormányzó húga Simlában ismeri meg a későbbi Lola Montezt. Visszaemlékezéseiben leírja, mennyire izgatta Mrs. James az itt élő angol férfiakat. „Tizenhét éves, de annyinak sem látszik. Ha arra gondolunk, hogy egy nála tizenöt évvel idősebb kis hadnagy felesége, aki mindössze havi 160 rúpiát keres, s az egész életét Indiában kell leélnie, akkor megértem az anyját, Mrs. Craigiet, hogy fájlalja lánya kimaradását az iskolából.”

Eliza a fél világot körülhajózva visszatért Londonba. Angliát ebben az időben elbűvöli a spanyol tánc, a cachucha. Eliza úgy érzi: a spanyol tánccal újrakezdheti az életét. Nem izgatja, hogy amatőr. 1842-ben egy befolyásos angol ügyvéd segítségével elválik. Amíg James kapitány él – mondja ki a bíróság –, nem mehet újra férjhez.

Új szakasz kezdődik a kalandornő életében. Lola Montez néven spanyol nemesnek adja ki magát. Mint spanyol táncosnő megjelent néhány német hercegségben, a porosz Berlinben, az akkor orosz Varsóban, Drezdában pedig már Liszt Ferenc oldalán. A következő állomás a fény városa, Párizs. Nem a tánctudásával, ismét a botrányaival terelte magára a figyelmet. A Théatre de la Porte-Saint-Martinban balettszoknyája alatt nem viselt semmit. Egész Párizs a meztelen táncosnőről beszélt…

Kapcsolódó: Liszt Ferenc nagy nőcsábász volt

Céltudatos provokációival „a XIX. század fővárosának” a legismertebb személyévé vált, sugárzó szépsége megnyitotta előtte a híres irodalmi szalonok ajtaját is. Gustave Claudin így emlékezett rá: „A csábító Lola Montezben volt valami vonzóan provokatív és érzéki. Fehér bőr, hatalmas hullámos hajkorona, féktelenül vad szem, gránátalmához hasonlítható ajak… Sajnos a tánchoz semmi tehetsége nem volt.”

Lolita és Lajos

Hogyan történt, hogy a botrányairól Európa-szerte hírhedt táncosnőnek sikerült I. Lajos királyt behálóznia?
Néhány nappal a táncosnő audienciája után Lajos levelet írt a barátjának, érzelmeit az éppen akkor kitört Vezúvhoz hasonlította. Soha ilyen szenvedély még nem gyötörte. Elvesztette az étvágyát, álmatlanságban szenvedett, vére lázasan forrt… Égi magasságig emelkedett, gondolatai tisztábbakká, ő maga jobbá vált – állította.

A takarékosságról is ismert király néhány hét múlva Lolitának – ahogy szerelmét nevezte –, palotát építtetett. A táncosnő Münchenből és Párizsból pazar berendezést rendelt, nagyvilági életet élt. Lola Montez nem vált jobbá, „a korbácsos hölgy” könnyen lekent egy-egy pofont a német kereskedőknek. Münchenben közutálatnak örvendett.

A nép egyre jobban gyűlölte a király szeretőjét. Azért bánik olyan szűkmarkúan a pénzzel, hogy egy „külföldi szajhára” költhesse? Először a sörárak emelkedtek – ez a bajorok számára súlyos csapás, aztán egyre drágább lett az élelmiszer. Az utcán, tíz lépéssel előtte és mögötte egy-egy királyi bajor csendőr kísérte-védte a „korbácsos vampot”.

A törvény szerint csak bajor állampolgárokat lehetett nemesi rangra emelni. Lajos mindenáron rá akarta bírni államtanácsát, hogy Lola Montez esetében tegyenek kivételt. Az addig lojális kabinet lemondott Lola Montez miatt. Az új kormányban a protestáns Georg von Maurer kapta a legfontosabb posztot, addig elképzelhetetlen volt egy protestáns miniszterelnök.

Rendkívül ellenséges hangulat keletkezett. Lola rosszat szimatolt.

A kormány lemondása Münchenben példátlan lázadáshoz vezetett. 1847. március 1-jén diákok és tiszteletreméltó polgárok gyűltek össze a királyi szerető háza előtt, betörték az ablakokat, a táncosnő élete forgott kockán. I. Lajos király nehézlovasságot küldött a helyszínre, brutálisan szétverték a tüntetőket.

Koronázatlan királynő

Csalfa béke keletkezett. A kaszárnyákban, az iskolákban, a polgárok otthonaiban röplapokat, pornográf karikatúrákat adtak kézről kézre. A király még a nép kemény leckéje után is ömlengő szerelmes verseket írt Lolitájának. Grófnői címet és rangot ígért „élete napsugarának”. 1847. augusztus 25-én Lola Montez, Landsfeld grófnő lett. Grófnő? Már régóta koronázatlan királynője volt Bajorországnak. A király marionettefigurává vált.

„Nem volt viszonyom az öregemberrel. Én a szabadság szeretetét adtam a királynak. Lajos az egész udvar előtt kijelentette, hogy én vagyok a legjobb barátja. Nevezhetnek miniszterelnöknek, vagy ennél sokkal többnek, ahogy a király mondta, én voltam a királynő” – írta Lola Montez.

Aki Bajorországban adott magára valamit, az messze elkerülte a „boszorkányt”. 1848. február 9-én, az Odeon téren a rendőrség megpróbálta szétoszlatni az összesereglett embereket. Pont ekkor tűnt fel Lola Montez kocsija. Felismerték és követték őt, az utolsó percben sikerült a népharag elől elmenekíteni.

I. Lajos már régen elvesztette realitásérzékét, nem vette komolyan a megmozdulásokat, de jó indoknak tartotta arra, hogy a diákok egy részét a város elhagyására kötelezze, s hogy bezárassa az egyetemet. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Másnap ezrek tüntettek a rendszer ellen, a tömeget már fegyverrel sem lehetett megfékezni.

Lola Montez menekült. I. Lajos nem tehetett mást, halhatatlan szerelmének, grófnőjének útiokmányokat biztosított, de kénytelen volt minden vele kapcsolatos rendeletét visszavonni.

Párizsról Münchenre is átterjedt a ’48-as forradalom. A táncosnő játékszerévé vált király szerelmi élete már nem téma, a nép új, polgári, demokratikus jogokat követel, a kompromittált uralkodó lemondásra kényszerül. 1848. március 19-én I. Lajos a fiának adta át a koronát. Polgári kormány jutott hatalomra. A bukott uralkodónak csak az járt a fejében, hogyan találkozhatna Lolával. Levelekkel ostromolta, óriási nyugdíjat ígért neki.

Lola – a bűnbánó Magdolna

Lola Montez egyik kontinensről a másikra sietett, s egyik botránya követte a másikat. Az ötvenes évek közepén a Vadnyugaton tűnt fel, fiatal grizli medve volt a háziállata… A lapok új szerelmi kalandjairól adtak hírt, aztán a déli, tüzes, New Orleansban zavarta meg a város életét, ausztráliai turnéja során az aranyásók között szított viszályokat.

Élete utolsó éveiben Mária Magdolna példáját követte, bűneit nyilvánosan megbánta.
1861. január 17-én, negyvenegy évesen, New Yorkban halt meg.
A Die Zeit nyomán
Szilágyi Éva
Nők Lapja 1994/52. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Lola Montez Joseph Karl Stieler festményén – Fotó: Wikipedia

Megjelent a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine! A linkre kattintva meg is rendelheted!