2007-ben a Nők Lapja Sisi születésének 170. évfordulója alkalmából Erzsébet királyné emlékével tartott – a Gödöllői Királyi Kastéllyal együttműködésben. (Szinte hihetetlen, de ennek keretében még Sisi-hasonmásversenyt is indítottunk!) Ekkor született meg az a cikksorozat is, melynek első részét alább közöljük – a néhai magyar királyné születésnapja, illetve a Sissi-filmek ünnepek alatti vetítése okán is.
Nők Lapja 2007/29: Sisi emlékév, 1. rész
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, élt egy hercegi pár, akiknek rövid várakozás után gyönyörű, aranyhajú kislánya született. A hírre azonnal betoppant három jó tündér. Az első jó szívvel, a második tündöklő szépséggel, a harmadik éles ésszel és művészi érzékkel ruházta fel a gyermeket.
Egyetlen dologról azonban mindhárman elfelejtkeztek: nem kívántak neki hosszú, boldog életet!
– így kezdődhetne Erzsébet Amália Eugénia von Wittelsbach, közkeletű nevén Sisi bajor hercegkisasszony meséje, ha a Grimm testvérek valaha is tollat ragadtak volna még élő császárnék érdekében. És így folytatódna…
Nap szülötte
A gyermek érkezését csodás jelek kísérték. 1837 karácsonyán, a szentestét megelőző napon kopogtatott, amikor a reggeli nap sugarai éppen az édesanyja párnájára tévedtek. A vasárnapi érkezést különösen jó ómennek tekintette a palota népe. Még maga Sisi is leplezetlen büszkeséggel emlékezik meg születése rendkívüli körülményeiről egy versében:
„Vasárnap-gyermek vagyok, Nap szülötte.
Trónom arany sugarából kötötte,
Koronám tündökletből fonta össze,
S van fénye száz-szám, laknám mind
közötte.”
Tetézte az örömöt az a különös tény, hogy a kislány néhány fogacskája már világra jövetelekor előbújt. (Különös fintora a sorsnak, hogy éppen ezek a kezdetben hófehér rizsszemekre emlékeztető fogacskák fogják beárnyékolni később Sisi híres szépségét, ugyanis amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is romlanak.)
A szülés ideje alatt az előszobában toporgó apa, Miksa herceg, a Wittelsbach bajor királyi ház szerény mellékágának sarja, büszke boldogsággal mutatta be szerencsés csillagzat alatt született leányát a müncheni palotájában tartózkodó minisztereknek. Akkor még senki nem sejthette, hogy a leendő osztrák császárnét tartja a karjában.
Mimi, lúd és veréb
A hercegkisasszonyok nevelése abban az időben szigorú feltételek között folyt. Szinte elmaradt a gyerekkoruk, hisz a nap minden órájában viselkedni tanították őket. Elvárták tőlük, hogy jártasságot szerezzenek a többnyelvű: német, francia és – tekintettel Ausztria olasz nyelvű tartományaira – olasz társalgásban, ezenkívül zongorázniuk, rajzolniuk, festeniük is illett. Az olvasást ugyan egy lány esetében még arisztokrata körökben sem nézték jó szemmel, de bizonyos felszínes műveltségre azért szert tehettek, hogy majdani jövendőbelijük szégyent ne valljon velük.
Reggeltől estig nevelőnők és udvarhölgyek hada nyüzsgött körülöttük, minden lépésükre ügyelve, és betartatva velük az előírásokat. A szülők legfeljebb átsuhantak időnként a hétköznapjaikon, mint egy-egy jó tündér, de alapvetően részvétlen idegenek, tanárok, nevelők okították őket a szépre-jóra. Nem így a Wittelsbach hercegnőket! Édesanyjuk, Ludovika Vilhelmina, a bajor király lánya, nem győzte ünnepelni, hogy végre kiszabadult édesapja merev udvartartásának rendjéből, és számos gyermekét nagy szeretettel, a formákra keveset adva nevelte.
Még a korra oly jellemző bigott vallásosságtól is megkímélte őket, hallgatva is eleget ezért keménykezű nővérétől, az osztrák császárnétól, Zsófiától.
Mimit azonban – jellemző, hogy Ludovikát még a saját gyermekei is a becenevén hívták – kevéssé érdekelték a bálok és más társadalmi események. Többre értékelte a vidéki csöndet, a háztartás, a kertápolás, a derűs, polgári élet adta örömöket. Saját szóhasználatával élve idővel egy kicsit „elparasztosodott” ugyan, de ez különösebben nem érdekelte.
Liberális nevelési elveire és a meghitt családi hangulatra enged következtetni az a távirat is, amelyet egy alkalommal a lányának, Sisi császárnénak küldött Bad Ischlbe, hogy közelgő látogatását jelezze:
„Erzsébet császárné. Ischl. Verébbel és lúddal érkezem. Mimi.”
A hotelszolga számára csak a vasútállomáson derült ki, hogy Mimi nem afféle „hölgyike”, ahogy ő gondolta, hanem egyenesen a császárné mamája, és nem két ketrecre lett volna szüksége, hanem inkább egy hintóra. A „lúd” elnevezés ugyanis nem mást, mint Sisi kisöccsét, Károly Tivadart takarta, „veréb”-nek pedig testvérhúgát, Mathildét becézték.
Cirkusz és lovasmutatvány
A gyerekek között nagy volt az összetartás. Amíg Sisi a szüleivel a család nyári rezidenciáján, a kissé ósdi, ám varázslatosan meghitt possenhofeni kastélyban élt, alig várta, hogy testvéreivel kint legyenek a szabadban. Rengeteg csínyüktől, amellyel borsot törtek nevelőik orra alá, hemzseg a családi legendárium. Erzsébet, a család kedvence, különösen élénk, érdeklődő gyereknek bizonyult.
Édesapjával, aki gyakori utazásai és hírhedt hóbortjai közepette időnként szakított azért egy kis időt a gyerekeire is, gyakran indultak többnapos túrákra a hegyekbe. Máskor a tóra jártak úszni, evezni, horgászni. Miksa élvezte, hogy a lánya ügyessége egy fiúéval vetekszik, és megtanította a lovaglás művészetére is. Maga is kiváló lovas volt, a palotája mögött építtetett külön bejáratú cirkuszban gyakran fellépett lovas mutatványaival vagy pantomimjeleneteivel, mikor mihez volt kedve.
Tehetséges, gazdag műveltségű ember hírében állt, aki azonban fittyet hányt az etikettre, és a maga útját járta.
Leginkább utazni szeretett. Egy életen keresztül űzte a megismerés vágya, mint ahogy később a lányát, Erzsébetet is, aki gyermekei közül a leginkább hasonlított hozzá… Csoda, ha ilyen neveltetés mellett Sisi később inkább hasonlított egy modern fiatal lányra, mint a megkövesedett Osztrák-Magyar Monarchia császárnéjára? De ez már egy másik történet…
Koronczay Lilla
Nők Lapja 2007/29. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: A fiatal Sisi Amanda Bergstedt festményén, 1855 – Fotó: Wikipedia