Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Legutóbb egy kétségbeesett szülő levelét idéztük, mely ide kattintva elolvasható. Ő azért kérte annak idején Vekerdy Tamás segítségét, mert rengeteg szorongással járt számára az anyaság. Az ő aggodalmai ellen Vekerdy Tamás az alábbiakat tanácsolta.

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Legutóbb egy hosszú anyai levélről kezdtünk beszélgetni, amelyik sokféle gondot sorolt fel. Egy kisfiúról beszélt, aki nemrég került óvodába, és bár kiegyensúlyozott, magabiztos, segítőkész és nagyon jól, nagy szókinccsel beszélő, érzékeny gyermek, „az udvaron” nem nagyon játszik a gyerekekkel, hanem csak sétálgat körülöttük… A mama azt kérdezte, mikor kezdhet emiatt aggódni. (Válasz: még ne!)

A kisfiú a teremben még játszik a többiekkel, és játszik az utcabeli vagy a rokongyerekekkel is otthon (igaz, ezek mind idősebbek nála), és játszik a szüleivel (velük viszont azt játssza, hogy ő a felnőtt, és a szülők a gyerekek). Aztán – de ez csak úgy mellékesen derül ki – a gyerek, aki az óvodában nagyszerűen alkalmazkodik, egy idő óta délután és a hétvégén elviselhetetlenül hisztis, akaratos, nyűgös.

Előfordul, hogy egész délután nem mond mást az anyjának, mint hogy „hülye vagy, hülye vagy”, holott ilyesmit azelőtt sosem mondott. Igaz: az udvaron ő is gyakran hallja a nagyobbaktól: „Te hülye vagy, takarodj el innen!”

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás gondolatai az introvertált gyerekekről

Arról is beszéltünk legutóbb, hogy „aki szeret, az ki van szolgáltatva”, s így mi, szülők ki vagyunk szolgáltatva aggodalmainknak, szorongásainknak… Minél jobban meg tudunk bízni a gyerekünkben és magunkban (a bennünk szunnyadó mélyebb és magasabb erőkben), minél lazábban tudunk időt hagyni arra, hogy a dolgok megoldódjanak gyerekünk, gyerekeink körül, annál könnyebben találjuk meg a megoldást.

Folytatva a kisfiú esetét: a leírásból egy olyan gyerek lép elénk, aki nagyon sok időt tölt felnőttek – szülők és nagyszülők –, illetve nála nagyobb gyerekek között. Jól tud beszélni, nagy a szókincse. A gyermeki intelligencia szerkezetében általában a cselekvéses rész az erősebb; a kisgyerek, az óvodás még örökmozgó, a folytonos tevékenységben él. A szóbeli rész ilyenkor még gyengébb, és csak lassabban fejlődik ki.

Vannak azonban gyerekek, akiknél az „okos” felnőttekkel töltött sok idő megerősíti a szóbeli képességeket (némileg a cselekvéses képességek rovására!). Ezek a gyerekek kicsit nehezebben illeszkednek be kortársaik közé, és minél „gyerekesebb” (mondhatnám: futkározóbb, üvöltözőbb – „vadabb”) a többi kisgyerek viselkedése – s erre az udvaron alkalom nyílik –, annál nehezebb ez a beilleszkedés… Ez a zavar a gyerekben némi szorongást kelt.

Ha az anya is szorongó – és ez az első gyerekek esetében mindig fokozott lehet, hiszen az anyának még nincs tapasztalata, nincs gyakorlata a gyerekekkel való bánásban –, a gyerek szorongása nő, és ez tovább nehezíti beilleszkedését.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás a gyermekkori szorongás jeleiről

Arra a kérdésre, hogy a gyerek nem képzelheti-e „tényleg” felnőttnek magát, ha mindig ezt játssza a szüleivel, csak azt válaszolhatom, hogy: nem! A gyerek játéktudata mindig kettős: egyrészt teljesen benne van a játékban, egész lényével, másrészt pontosan tudja, hogy ez most játék.

Nem tudjuk meg a levélből, hogy a gyerek egész napját tölti-e az óvodában – úgy tűnik: igen. Mintha az derülne ki, hogy jóllehet az anya még nem ment el dolgozni, de most „kipróbálják”, hogy „mi lenne, ha elmenne”. Az én tapasztalatom szerint az ilyesmit nagyon rosszul bírják a gyerekek. Sokkal rosszabbul, mintha az anya – akár váratlanul is, de – tényleg elment volna dolgozni. A gyerek – ha nem is fogalmilag, megfogalmazhatóan, de – pontosan érzékeli az egész helyzetben a különbséget.

Értelmetlennek látja, hogy neki az egész napját az óvodában kell töltenie, miközben az anyja ugyanúgy otthon van, mint eddig. A valós élethelyzeteket sokkal jobban megérti – és „megbocsátja” nekünk – a gyerek. Lehet, hogy a délutáni „hülye vagy” kiáltásokkal azt a feszültséget vezeti le, amelyet délelőtt az őt elutasító nagyfiúk keltettek benne, de én arra gyanakszom, hogy ez a kiáltozás arra is vonatkozik, hogy „még nem is kellett volna az óvodába mennem, hiszen itthon vagy, mint eddig is, és te mégis beadtál engem, te hülye!”.

Igen, a szorongó, szorongásra hajló kisgyerekek nemegyszer sokkal jobban „alkalmazkodnak”. És – ha még maradt elég életerejük, és ezt szerencsének kell tekintenünk – otthon aztán kitombolják magukat.
Én azt hiszem, ha tehetném, mindenképpen otthon tartanám a kisgyereket addig, amíg nem kell óvodába adni. Vagy: csak délelőttre vinném be az óvodába.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás további írásait a linkre kattintva érheted el

Azt is megtudjuk a levélből, hogy egy közeli alternatív óvoda vezetője telefonon kijelentette, csak négyéves kortól vesz fel gyerekeket. Rémes! Ahelyett, hogy minden egyes kisgyereket külön, individuálisan megnéznének, pusztító, dogmaként tisztelt alapelvekhez kötik magukat. Mert abban lehet, hogy igazuk van, hogy a gyerekek nem pontosan hároméves korukban lesznek óvodaérettek, hanem valamikor a harmadik és a negyedik életév között, de ezt a gyerekkel és szüleivel való találkozás nélkül soha nem lehet – nem szabadna – eldönteni!

Ha pedig óvodába kell, hogy járjon a gyerek, és a szülők úgy látják, hogy ez az óvoda a sok rászólás miatt („Nem tud enni ez a gyerek?!” stb.) nem jó neki, akkor nekik kell dönteniük arról, hogy átviszik egy másik óvodába. A gyerekek mindig tiltakoznak az adott környezet megváltozása ellen, sokszor akkor is, ha ott rosszul érzik magukat. De ebben az életkorban még ezek a változások és változtatások viszonylag könnyen megvalósíthatók.
Nők Lapja 2005/1. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Megjelent a Nők Lapja évkönyv bookazine! A linkre kattintva meg is rendelheted!