Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain. 

Ezúttal egy kétségbeesett szülő levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert úgy látja, gyermekét a nagynénje túlságosan is elkényezteti.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Az egyik gyerekünk, amikor csak teheti, elmegy az én nagynénémhez, anyám testvéréhez, aki egyedül él. A gyerek nagyon ragaszkodik hozzá, na persze, mert a nagynéném ráér, játszik vele, babot főznek együtt, ha kiönti a tejet, nem kiabál rá, hanem megnézik a mintáját, ahogy szétfolyt, ha meg mondjuk a méz csöppen le, akkor azt figyelik, milyen másképpen csöpög, mint a víz… Ezt persze élvezi a gyerek.

De azt már túlzásnak látjuk, hogy a nagynéném, ha a gyerek kéri, odaül mellé és fogja a kezét, amíg el nem alszik, vagy éppenséggel a hátát vakargatja, mert a gyerek azt játssza, hogy ő kiskutya. Mindez már túlzott kényeztetés, és a testvérének is rosszul esik, hogy csak neki van ilyen jó sora. Igaz, hogy a testvére viszont nem szeret elmenni a nagynénémhez. Mostanában már nem szívesen engedjük el, „nagyon elkapatják”, mondja a férjem, de ilyenkor a gyerek kétségbe van esve és itthon csak búslakodik. Mit tegyünk?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

„Jóból is megárt a sok” – mondja a közmondás, amihez azonban hozzá kell tennünk:

de nem a gyerekeknek!

Azt hiszem, én semmiképpen nem tiltanám el a nagynénitől a gyereket, és nem is ritkítanám azokat a látogatási alkalmakat, amelyek természetesen adódnak. Lehetséges, hogy egyszer beszélnék a nagynénivel arról, hogy ne fogja a gyerek kezét, amíg el nem alszik, mert itthon már megszokta, hogy a mese és az elköszönés után magára marad, és ezt mi így látjuk jónak, ezért kérjük, hogy ő is ezt a szokást tartsa meg. De nem erőltetném a dolgot!

Két ember – ez esetben egy felnőtt és egy gyerek – egymásra találása nagyon sok, a személyiségben rejlő apróságon múlik. A nagyobb családokban mindig is kialakulhatnak ilyen egymást keresztező vonzalmak, ki ezzel van jóba, ki azzal. Nem volna helyes ennek útját állni.

Ami pedig az együttes munkálkodást, sütést-főzést, meg a szétfolyó tej és a lecsöpögő méz – és ki tudja még mi minden – megfigyelését, örömteli szemrevételezését, megtapasztalását illeti: bár mindnyájunknak, vagy legalábbis sokunknak volna ennyi türelmünk a gyerekeinkhez (ami persze nem azt jelenti, hogy netán meg kellene jutalmaznunk vagy dicsérnünk, ha figyelmetlenségből sokadszorra is kiönti a tejet).

Előfordulhat – és ezt nem erre az esetre mondom, amit alig ismerek –, hogy úgy tapasztaljuk: valamelyik felnőtt távolabbi családtaggal való szoros kapcsolat nem tesz igazán jót a gyereknek: bár ragaszkodik hozzá, de nem derűsebb, kiegyensúlyozottabb és pihentebb, amikor hazatér, hanem éppen ellenkezőleg. Ilyenkor helyes, ha egy kicsit utánajárunk a dolognak, és ha szükséges, ritkítjuk a találkozásokat, valami mással – elsősorban önmagunkkal – kárpótolva a gyereket.
Nők Lapja 1995/21. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Megjelent a Nők Lapja évkönyv bookazine! Keresd az újságárusoknál!