Szívszorító élmény elolvasni Osváth Katalin alábbi levelét (egy barátnőjéhez, de valójában minden olvasóhoz) a Nők Lapja archívumából. Már csak azért is, mert rádöbbent, hogy a nők helyzete az elmúlt hatvan évben szinte alig változott valamit. 

A ránk nehezedő feladatok tömkelege, a folyamatos ítélkezés és az elvárások következetlensége miatt – mint a nyuszikás viccben, „ha van rajtunk sapka, azért, ha nincs, azért” – 2025-ben sem nehéz úgy érezni, reménytelenül küzdünk a társadalmi megbecsültségért, mi több, néha a puszta elfogadásért. Persze, a helyzet lassan, de biztosan változik, a dolog azon áll vagy bukik, hogy megelégszünk-e ennyivel.

Nők Lapja 1965/6: Az asszony három élete

Kedves sorstársnőm!
Engedd meg, hogy levélben folytassam, amit élőszóval, személyesen kezdtünk el. Összefutottunk (a szó legszorosabb értelmében) a megállónál. Nem Amerikából jöttünk, de kezünkben mesterségünk címere: Sz. C. A. (Szatyor, cekker, aktatáska.) És megkezdődött a nagyon is szokásos beszélgetés. Mi újság bent, mit vettél, hogy van a gyerek?

Összefoglalva: hogy vagy öreglány?

Elnevetted magad, s aztán pontosan azzal a rejtett mosollyal, amivel az iskolában adtad elő a legjobb ugratásokat, ennyit mondtál: „Egy asszony három élete. Ezt írd meg. Jól hangzik, mi? Kár, hogy nem igaz… Ha csak három életem volna! Vidáman győzném. Legalább öt kellene, hogy minden szerepkörben teljes alakítást nyújthassak. Te hány példányban szeretnél előfordulni?…”

Számolni kezdtem, de közben jött a villamosod.
Jó volna folytatni ezt a beszélgetést. Az előzményeken régen túl vagyunk. Egyszer a Balatonnál, naptól bágyadtan, összefoglaltuk a közhelyeket. A munkában alig valamivel kell többet tudnunk, mint a férfikollégáknak (ezt egy kicsit titkolni, egy kicsit bizonyítani), – s máris egyenrangúnak tartanak. Otthon? Főzni, azon a szinten, mint egy vendéglátóipari technikumot végzett, néhány éves gyakorlattal rendelkező szakács.

Elég, ha egy fokkal mosunk, vasalunk szebben, mint a Patyolat. A gyermekneveléshez csak csecsemőgondozói, óvónői, ápolónői és általános iskolai tanítói oklevéllel felérő gyakorlati felkészültség kívántatik. A takarítás, meg az ilyesmi nem szakmunka, bárki el tudja végezni, – tehát mi is.

Ebből elég, mert köztudomású – bár tőled hallottam először –, hogy mindez nem csak panasz, hanem dicsekvés tárgya is lehet. Akkor felkeltél a homokból, s azt mondtad, vízbe mégy, egyrészt kondíciótartás céljából, másrészt úszómesteri minőségedben, mert Kisjucinak, innét látod, egészen rossz a lábtempója.

Kapcsolódó: Izlandon egy napig egy nő sem dolgozott – még a miniszterelnök sem

Kicsit irigyeltelek akkor kifogyhatatlan energiádért, és azt hittem, hogy a „műszakokról” már sok újat nem mondhatunk egymásnak. És most ez a két szó! A szerepkör, meg az alakítás. Felment az agyamban a függöny. Ott álltál a színpadon, nagyon szép kis kötényben, ahogy akkor láttalak, amikor vacsorára voltunk hivatalosak hozzátok. Mielőtt asztalhoz ültünk, ledobtad a kötényt és míg én kezet mostam, te egy kis kölnit pöttyentettél a karodra, és előre igazítottad a frufrudat is…

A csarnokban úgy ringatod a kosarat, mint egy valódi tésasszony… A szemüvegedet (munkához használod, meg otthon, ha a kislánnyal tanulsz) soha nem biggyeszted az orrodra, míg a hajadat hátra nem kened, a füled mögé. Mi ez? Póz? Hiúság? S ha még az volna is!

De nem az. Nagy színésznők is bevallják, hogy a ruha, a maszk, a kellék, a díszlet: mindez segít előidézni a csodát – némelyikük számára nélkülözhetetlen is. Azonosulás, átlényegülés – jaj, de nagy szavak! Ez játszódnék le a mi életünk kis színpadain, olykor üres, vagy hideg nézőtér előtt?… Minden asszony született komédiás, – mondták régi nőgyűlölők. Vagy – valamivel udvariasabban –, a színésznőé a legnőiesebb hivatás… Legyen igazuk! Így könnyebb, mint a te példád is bizonyítja.

Könnyebb? Nem arról beszélek, hogy háromnál is több szerepkört említettél. Ez világos. Tudom, hogy minden előbb felsorolt feladaton kívül még tanulsz is, el kell végezned egy továbbképző tanfolyamot. Látatlanban esküszöm, hogy olyankor nem teszel friss rúzst a szádra. Nem időkímélés céljából (hiszen a maradékot selyempapírral letörlöd), hanem azért, mert ösztönösen diáklánnyá alakulsz, mielőtt beülnél az iskolapadba. Javadra szól, hogy szellemileg is!

Kapcsolódó: Egyetlen olyan európai ország van, ahol a nők keresnek többet

És – feleség vagy. Azért lehet ezt utoljára említeni, mert olyan természetes. Feleség? Szerető, munkatárs, múzsa – ennyit tudok az életetekről. Nagyot nevetnél, hallom a hangodat: „Múzsa – társadalmi munkában –, negyedműszakos élettárs, túlórázó szerető?”

Nádor Ilona felvételei, Nők Lapja 1965/6. (Forrás: Nők Lapja-archívum)

Nem tudom, szoktál-e „kiborulni”. Hangosan, látványosan aligha, – ilyen darab nincs a repertoáron. De az a mondat visszajár bennem, hogy „minden szerepkörben teljes alakítást nyújthassak.” És hogy ehhez több – mint láttuk, körülbelül öt –, példányban kellene létezned. Nem szoktad öncélú spekulációkkal tölteni az időd, tehát emögött a teljesen gyakorlatiatlan gondolat mögött nem húzódhat meg más, mint komoly vágy. Arra, hogy a szerepek közül egyet (vagy, legyünk reálisak: kettőt-hármat) igazi főszereppé léptethess elő.

Nem tudom, és most nem is kérdezem meg tőled, melyik epizód-alakítás nőtte túl a kereteket, s melyiket érzed fárasztó rutinnak.
Hanem: tudnánk-e másképp élni? Könnyebben, nyugodtabban, kevesebb hajszával – persze! De egy műszakban – bocsánat –, egyetlen szerepkörben? Jó, hálás, biztos kis szerepekről lemondani? Egyetlen nagy, életfogytiglani alakítás esetleges sikerének reményében? Tulajdonképpen nagyon férfias dolog volna. Vagyis nem nőies.

De hát ez már egészen elrugaszkodott okoskodás. Ne haragudj meg érte. Fel a fejjel, öreglány!
Szeretettel üdvözöl:
Osváth Katalin
Nők Lapja 1965/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Nádor Ilona felvételei, Nők Lapja 1965/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)

Megjelent a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine!