Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott. Így Vekerdy Tamás tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.

Ezúttal egy kétségbeesett szülő levelét idézzük. Ő azért kéri Vekerdy Tamás segítségét, mert az iskolában felmerült a gyermekbántalmazás témája – de szerinte nem megfelelő módon.

A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz

Kislányom kilencéves. Harmadik osztályos egy falusi iskolában, amely művészeti általános iskola is. Az egyik tanítási órán a mellékelt lapot kapták a gyerekek, és erről, vagyis a gyerekek bántalmazásáról beszélgettek. Mi, szülők ezt csak utólag tudtuk meg.

A kiadvány, amelyből ezt a lapot összevágták – ahol tizenkilencféle gyermekbántalmazási mód látható rajzban, és olvasható írásban –, felnőttek számára készült, elsősorban orvosoknak, védőnőknek, családgondozóknak, rendőröknek, pedagógusoknak, hogy fel tudják ismerni különféle jelekből a gyermekbántalmazást. Mi, szülők természetesen egyetértünk azzal, hogy a gyerekekkel lehet és kell is beszélgetni az iskolában a bántalmazásról, de nem ebben, a nem nekik szóló formában!

A szülői értekezleten, ahol ezt szóvá tettük, az iskola igazgatója, gyermekvédelmi felelőse és az osztályfőnök megegyeztek abban, hogy mivel ezt tanítani kell, „törvény írja elő”, ők nem találnak semmi kivetnivalót a tanításnak ebben a formájában… Mi felvetettük, hogy talán jó lett volna előzetesen a szülőkkel egyeztetni, hogy hogyan kerüljön szóba kilencéves gyerekekkel ez a probléma.

Lehet, hogy túlzok, de én azt gondolom, hogy minden előkészítés nélkül egy ilyen lap kiosztása kisgyerekek számára traumatizáló hatású lehet, súlyos szakmai hiba, és kimeríti a gyermekbántalmazás fogalmát! Kérdésem: egyetért-e a fenti módszerrel? Mi volna itt a teendő? Milyen életkorban, milyen módszerrel kellene a gyerekeknek igazi védelmet biztosítani? Egyáltalán: mi is ez a gyermekbántalmazás, mit kellene tenniük a szülőknek és a tanároknak, pedagógusoknak?

Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának

Először is, hadd mondjam el az Olvasónak, hogy a mellékelt, felnőttek számára készült felvilágosító füzetből összevágott lapon miféle gyermekbántalmazási formák, „módszerek” találhatók, az alatt a főcím alatt, hogy: Mit jelent a gyermek bántalmazása?

Verni („gyakran azért, hogy saját feszültségedet így vezesd le”); a gyermek önbizalmát letörni (örömmel mutatott rajzát a kukába vágom); felügyelet nélkül hagyni; nem figyelni rá (mikor beszélni, együtt lenni akar velünk, vagy éppen csak gyengédségre vágyik); csúfolni; szóval durván bántalmazni, szidalmazni; arra kényszeríteni, hogy illetlen helyeken érjen hozzád; illetlen helyeken fogdosni, simogatni, puszilgatni; szexuális témájú képeket, könyveket mutogatni a gyereknek;

befolyásolni, manipulálni a gyereket (édességgel, ajándékkal stb.); nem megfelelően gondozni; egészségét, tanulását elhanyagolni…

Semmiképpen sem helyeselhető, ha az iskola egy ilyen fontos téma feldolgozásához anélkül kezd hozzá, hogy ezt a szülőkkel megbeszélné. Az pedig valóban súlyos szakmai hiba, ha ezt a témát úgy akarja letudni, hogy felnőttek számára készült kiadványból ollózza a harmadikos gyerekeknek kiosztott „ismeretterjesztő lapot”. De ne felejtsük el: itt egy általánosabb, az iskolai tanítás egészét – és a tankönyveket! – érintő problémáról van szó.

Arról, hogy iskoláink az utóbbi évtizedekben mintha elfelejtették volna a gyerekek közötti életkori különbségeket, és megfeledkeztek az ezekhez a különbségekhez szabott megfelelő módszerekről!
Röviden: természetesen nem értek egyet a fenti módszerrel.
Mi volna itt a teendő?
Milyen életkorban, milyen módszerrel kellene a gyerekeknek igazi védelmet biztosítani?

Sajnos – vagy hála Istennek! – mint majdnem minden kérdésben, amely a gyerekeket, a gyerekek életét – és védelmét – érinti, a legfőbb, másokra át nem hárítható teendőjük itt is a szülőknek van. A gyereket soha nem az iskolai ismeretterjesztés fogja megvédelmezni a bántalmazástól (vagy a bántalmazás folytatásától).

Azt is mondhatnám: az iskola mint intézmény, nem sokat tehet (bizonyos esetekben éppen semmit), míg az egyes pedagógusoknak (pedagógus személyiségeknek, akiket a gyerek megajándékoz – mert meg tud, meg mer ajándékozni – a bizalmával) nagyok a lehetőségei!

Kapcsolódó: Mit tegyek, ha terrorizál az anyám? – Vekerdy Tamás válasza

Először most a szülőkről szólva: ha a gyerek érzelmi biztonságban nő fel, akkor nem csábítható! Ez azt jelenti, hogy a családi környezetben nincs bántalmazásnak kitéve, és az idegenek bántalmazási szándéka meghiúsul tartózkodó, öntudatos, otthon kapott biztonságérzetből táplálkozó bizalmatlanságán. Igen, az érzelmileg jó állapotban lévő gyerek idegenekkel szemben tartózkodó, „bizalmatlan”.

Míg az érzelmileg kiéhezett, érzelmi nélkülözésben felnőtt gyereket általában a mohó és könnyed kapcsolatteremtés, és ennek következtében a csábíthatóság jellemzi. Sajnos – mint oly sok más kérdésben is – ez az egész probléma azokat a szülőket érdekli elsősorban, akiknek a gyerekei az ő részükről nincsenek kitéve bántalmazásnak, míg a bántalmazó szülőt semmiféle – még oly jóakaratú – ismeretterjesztéssel sem lehet elérni.

Legközelebb beszélünk majd arról, hogy a társadalmi közvélemény megváltozása mégiscsak képes eredményeket elérni, és arról is, hogy melyek a pedagógus lehetőségei, ha a gyereken a gyermekbántalmazás jeleit tapasztalja (és egyáltalán: hogyan és miről tudja ezeket felismerni?).
Nők Lapja 2005/3. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Megjelent a Nők Lapja évkönyv bookazine!