Mi is az a hétpecsétes titok? A Bibliában a hétpecsétes könyv tartalmazza a jövő titkait. A történet szerint János apostol pillantott meg Isten kezében egy hét részből álló kötetet (tekercset). Minden egyes fejezetét külön pecsét zárta. Egy angyal megkérdezte, ki vállalkozna a pecséteket feltörni, de senki sem jelentkezett. Ennek értelmében a teremtett világ képtelen bepillantást nyerni Isten örök titkaiba. Emiatt a bibliai történet miatt hivatkozunk manapság is „hétpecsétes titokként” arra, amiről úgy érezzük, senki előtt sem vállalhatjuk fel. 

Mind tudjuk azonban, mennyire gyötrelmes érzés titkot cipelni. Pláne olyat, ami, ha kitudódna, mások életét is megbolygatná, akár gyökeresen megváltoztatná. Van, aki legféltettebb titkairól Istennel beszélget, meggyónja őket, esetleg az ügyvédének, pszichológusának vagy legközelebbi szeretteinek mesél róluk. De olyanok is vannak, akik kiírják magukból történeteiket, majd a névtelenség fedezékéből felfedik ezeket a világ előtt. A Nők Lapja archívumából most ilyen írásokat közlünk – tanulság és témaindító gyanánt. 

Nők Lapja 1995/7: Hétpecsétes titkok – olvasói levelek

Mindenkinek van ilyen története. Kinek kevesebb, kinek több. Szégyelljük, titkoljuk, legszívesebben el is felejtenénk, de azért gálád módon mélyen megbúvik az emlékezetünkben. A világ semmi pénzéért sem beszélnénk róla senkinek. Pedig egyszer, csak egyetlen egyszer milyen jó lenne! Egyszerre lenne ez gyónás és vallomás. És mégsem merünk rá vállalkozni. Erre kínálunk most lehetőséget. Írják meg nekünk jeligés történeteiket, önmaguk megkönnyebbülésére és mások okulására.

Klári története: „A bátyámmal meggyűlöltettem az apámat”

Amikor édesanyánk meghalt, még gyerek voltam. Apánk a munkája miatt állandóan úton volt, így a bátyám, Jani és az én nevelésemet a nővérére, Marikára bízta. Mivel látta, hogy jó kezekben vagyunk, elvállalt egy jól fizető külföldi állást, és emiatt évente csak néhányszor láthattuk, így Janival mindig alig vártuk a látogatásait. Ilyenkor mindenhova elvitt bennünket és mindent megvett, amit csak kértünk tőle.

Kapcsolódó: 8 titok, amit a legtöbben magukkal visznek a sírba

De már az elejétől úgy éreztem, hogy a bátyámmal sokkal kedvesebb, figyelmesebb, mint velem, ezért egyre féltékenyebb lettem. És az évek múlásával ez csak fokozódott, így boldog voltam, amikor Jani elköltözött otthonról.
Apánk egyszer néhány órás villámlátogatásra érkezett. Majdnem szétvetett az öröm, amikor megláttam, úgy szorítottam, mintha el sem akarnám engedni. Leültünk beszélgetni, és én aprólékosan el szerettem volna mesélni neki mindent, mi történt velem, de ő egyre csak a fiáról kérdezgetett. Ó, milyen rosszulesett!

Aztán váratlanul megszólalt a telefon. Jani volt az, de úgy beszéltem vele, hogy a szobában ne jöjjenek rá, ki is az, csak annyit mondtam neki, hogy apu itthon van. Így azt hitték, hogy a barátnőm hívott. Ahogy letettem a telefont, apám továbbra is csak a fiáról beszélt, így elérkezettnek láttam az időt, hogy végre tegyek valamit. Arról meséltem, hogy a bátyám mennyire megváltozott, mióta a barátaival él együtt, talán még kábítószerezik is.

Csak hazudtam, hazudtam, néha már magam sem hittem, amit mondtam. Tudtam, milyen kockázatot vállalok, de annyira vágytam rá, hogy én legyek a kedvenc. Apámat mindig könnyen be lehetett csapni, ezúttal is nagyon megrázta, amit hallott. Egyértelmű volt, hogy hatott rá a hazugságom.

Közel álltam az ablakhoz, azonnal megláttam, amikor Jani befordul az utcába. Rögtön kiszaladtam eléje. Apánk után érdeklődött. Még ma is összerándul a gyomrom, amikor eszembe jut a válaszom. Azt feleltem ugyanis, hogy csak rövid időre érkezett, már el is ment, mert el kellett érnie a csatlakozást. Jani úgy nézett rám, mint akit megütöttek. Hitetlenkedve rázta a fejét, majd felugrott a motorjára, elszáguldott, így nem láthatta, hogy apu az ablakból figyelt bennünket.

Ahogy visszamentem, arról faggatott, mi történt az utcán. És akkor jött a legnagyobb hazugság, mert azt válaszoltam: Jani Marikát jött meglátogatni, de amikor megtudta, hogy apu is otthon van, szó nélkül elment. Apám teljesen magába roskadt, nem értette a történteket. Nagyon szégyelltem magam, ahogy figyeltem, amint a könnyeit nyeli, de akkor már késő volt elmondani az igazságot.

Rettenetes volt, amit tettem, de megvolt az eredménye.

Apu a nap hátralévő részében csak velem foglalkozott, és anélkül utazott el, hogy megpróbált volna a fiával kapcsolatot teremteni.
Az idő múlásával egyre mélyült közöttük a szakadék. Jani annyira megsértődött, hogy évekig még csak nem is hallottam felőle. Így apát teljesen kisajátíthattam magamnak.
Nagyon szégyellem magam amiatt, amit tettem, de soha nem mondhatom el apunak az igazságot. Lehet, hogy megértene, de az is lehet, hogy nem. Nem kockáztathatom meg.

Katalin története: „Rájöttem, hogy a férjem homoszexuális”

Azért osztom meg a titkomat mindenkivel, hátha segít másoknak is meghozni azt a döntést, ami hasonló helyzetben egyáltalán nem könnyű.
Huszonhét éven át boldog házasságban éltem a férjemmel. Imádta a családját, a két gyönyörű unokáját, akik a büszkeségei és örömei voltak. Egyszer tíznapos vidéki kiküldetésbe utazott. Annyira magányos voltam, annyira hiányzott, hogy a lányom azt tanácsolta, utazzak utána, lepjem meg. Kértem, kísérjen el ő is, de akkor volt terhes a második gyermekével, így nem vállalkozott az útra.

Ahogy megérkeztem a vidéki város pályaudvarára, taxiba ültem és a szállodájához vitettem magam. A portán bemutatkoztam és mondtam, hogy szeretném meglepni a férjemet. A hölgy furcsán nézett rám, aztán rövid habozás után odaadta a szoba pótkulcsát. Felmentem. A kilincsre ki volt téve a „Ne zavarjanak!” tábla, de gondoltam, ez csak a személyzetnek szól. Halkan kinyitottam az ajtót, beléptem, letettem a csomagomat és lábujjhegyen bementem a szobába.

Az ágyon ott feküdt az én imádott férjem, mezítelenül, egy másik férfival.

Nem vettek észre, csak egymásra figyeltek.
Kitántorogtam az ajtón és egész nap sokkos állapotban, céltalanul kóboroltam a városban. Csoda, hogy eszembe jutott, ott lakik az egyik régi barátnőm. Majdnem éjfél volt már, amikor becsöngettem hozzá. Nem kérdezett semmit, csak átölelt, boldog volt, hogy lát. Reggel kértem, kísérjen el, szeretnék egy orvossal beszélni.

Kapcsolódó: Nővéremmel költözött össze a férjem – hülye vagyok, ha megbocsátok?

Bár segítségre volt szükségem, azzal azért már akkor tisztában voltam, hogy a történtek ellenére is szeretném együtt tartani a családomat, ami csak a férjemmel lehet teljes. Ezt mondtam el az orvosnak is, aki megértő és kedves volt, igyekezett feldolgoztatni velem a látottakat és felkészíteni a reám váró feladatra.
Levelet írtam a férjemnek. Megírtam, hogy otthon leszek, amikor hazatér és közösen megoldjuk ezt a helyzetet. Így zártam a soraimat: „Még mindig szeretlek. Szerető feleséged.”

Hazamentem, alaposan kitakarítottam a lakást, kicsinosítottam, mintha háztűznézőbe várnék valakit. Új bútort is vettem, a közös franciaágyunkat két egyszemélyes ágyra cseréltem ki. Azzal magyarázva ezt a gyermekeimnek, hogy kényelmesebb ez így, nem zavarjuk egymást alvás közben.

Nehezen telt az idő, de egyszer mégiscsak megcsikordult a kulcsa a zárban. Belépett, hosszan, szótlanul nézett rám, a szemét elfutotta a könny, végül így szólt: „Jobban szeretlek most, mint bármikor a közös életünkben.” Átöleltük egymást. Sokat beszélgettünk, aztán abban állapodtunk meg, hogy a házasságunkat fenntartjuk, de a szexuális életünknek vége. A vidéki útjairól és a néhány titokzatos telefonhívásáról nem kérdeztem.

Három évvel később váratlanul meghalt. A legjobb barátomat veszítettem el. Most már soha nem tudom meg, hogy mi okozta a változást az életében. De mindig örülni fogok a döntésemnek, ami megőrizte a családi boldogságunkat.

Mariann története: „Szeretkeztem a férjem főnökével”

Az első pillanattól remek volt a házasságunk Tamással. A gimnáziumban szerettünk egymásba, egyikünknek sem volt mással kapcsolata. Van két csodálatos gyerekünk és csak nagy ritkán veszekedünk. Barátaink úgy tartják, már-már tökéletes az életünk, irigyelnek is érte bennünket.

Mindaddig nem is volt baj, amíg a férjem egy délután aggodalmas arccal jött haza a munkából. Azt a szóbeszédet hallotta ugyanis, hogy két embert el fognak bocsátani tőlük. Féltette az állását és arra kért, másnap estére kitűnő vacsorát főzzek, mert meghívta a főnökét és a feleségét vendégségbe, és nagyon izgult a hatás miatt.

Reggel korán keltem és miután elvittem a gyerekeket iskolába, egész nap keményen dolgoztam, kitakarítottam a házat a padlástól a pincéig és mennyei vacsorát készítettem. Robi és Lenke pontosan érkeztek. Örömmel vártam őket, az igazsághoz ugyanis hozzátartozik, a férfi mindig nagyon tetszett nekem, fizikailag vonzódtam hozzá. Sok nő bolondulhatott érte, nem irigyeltem a feleségét. Magas, kreol bőrű, izmos, olyan kék szemmel, mint Paul Newmané.

Azon az estén is nagy hatással volt rám, úgy viselkedtem, mint egy csitri, vihorásztam, bármit mondott.

Kimentem a konyhába kávét főzni, és Robi röviddel később utánam jött, a mosdót kereste. Elég nagy a házunk és – ki tudja, miért – a távolabbihoz vezettem oda. Ahogy elhaladtunk a sötét dolgozószoba mellett, váratlanul behúzott az ajtón, átölelt, a falhoz szorított és szenvedélyesen csókolóztunk. Teljesen megzavarodtam. Tudtam, hogy a gyerekek, Lenke, Tamás bármelyik pillanatban előkerülhetnek, de csak az érdekelt, hogy Robival lehessek. Nem vesztegette az időt, felhúzta a szoknyámat és már szeretkeztünk is.

Kapcsolódó: 6 hiba a hálószobában, ami rossz hatással lehet a szexuális életedre

Az egész nem tartott tovább öt percnél. Utána majdnem elsüllyedtem szégyenemben. Lesimítottam a szoknyámat, és hinni sem akartam, hogy mit csináltam. Valahogy piszkosnak éreztem magam. Beleborzongtam, mi történt volna, ha rajtakapnak bennünket…

Visszamentem a konyhába, bevittem a kávét, és az est hátralévő részében rettenetesen éreztem magam. Robi viszont úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Olyan nyugodt volt, hogy gyanítottam, máskor is történt vele hasonló. Tamás és Lenke még csak nem is gyanakodtak, azt hitték, traccsoltunk egyet odakint. Szégyenemben nem tudtam egyikük szemébe se nézni, megkönnyebbültem, amikor a vendégek elmentek.

A férjemet nem bocsátották el, azóta is hálás, hogy az én vacsorámnak köszönheti ezt. Robit azóta nem láttam, és megesküdtem magamnak, hogy ehhez hasonlót sosem fogok tenni.
Nagyon ragaszkodom a családomhoz és szégyellem, amiért kockára tettem a boldogságunkat. Csak azért imádkozom, soha meg ne tudják a titkomat.

Blanka története: „Megátkoztam a szerelmemet”

Sanyival 1984 nyarán ismerkedtünk meg. Olyan volt, amilyenről minden lány álmodott, még annál is jobb. Én jogásznak készültem, ő negyedéves orvostanhallgató volt, mindkettőnkre ígéretes jövő várt. Közös barátainknál találkoztunk először, és ahogy múlt az idő, egyre közelebb és közelebb kerültünk egymáshoz. Sanyi egyszerűen csodálatos volt, bearanyozta az életemet, rajongott értem.

Azon a napon, amikor kitüntetéssel diplomázott, a barátainkkal csaptunk egy közös estét. Ez az ő napja volt, de az enyémmé is tette. Éjféltájban ugyanis ott, mindenki előtt megkérte a kezemet. A jegygyűrűmbe ezt vésette: „Együtt – örökké”.

Négy hónappal később terhes lettem. Nagyon rosszkor jött, hiszen csak harmadéves voltam az egyetemen. Az álmom, hogy sikeres ügyvéd legyek, kezdett szertefoszlani. Abban az időben testvéremnek, Daninak volt egy lehetetlen szokása. Ha valakivel veszekedett, ezzel a mondattal vetett véget a vitának: „Vigyen el a halál!” Amikor csak hallottam, mindig megkérdeztem tőle: „Mi van, ha valakivel meg is teszi?”

A terhességem miatt rettenetesen összevesztünk Sanyival. „Gyűlöllek! Vigyen el a halál!” – kiabáltam neki. Másnap hazautaztam, vidékre. Csak a kollégiumi szobatársamnak mondtam meg, hogy hova megyek, de kértem, nehogy Sanyinak megmondja. Soha többet nem akartam vele beszélni. Mind a mai napig bánom ezt.

Kapcsolódó: „Remélem, hogy meghalsz!” – Évekig nem vették észre, hogy magánál van a kómába esett fiú

Hazaérve órák hosszat sétálgattam a közeli erdőben és azon morfondíroztam, miként is beszéljek a terhességemről rendkívül konzervatív szüleimnek. Ahogy visszatérve beléptem a lakásba, mindenki szótlanul engem nézett. Anyám sírni kezdett, apám odajött hozzám és átölelt. Tudtam, hogy baj van, először azt hittem, a bátyámmal történt valami. De nem vele. Sanyival.

Ő és a legjobb barátja, Péter autóbalesetet szenvedtek. Sanyi ugyanis rájött, hol lehetek és Pétert kérte, vigye utánam és győzzön meg arról, hogy ő mennyire szeret engem. De erre már nem volt lehetőségük. Péter azonnal meghalt, Sanyit azonban még kórházba szállították. Amikor odaértem, már ott volt az egész családja. Mindannyian engem vigasztaltak. Senki sem tudott a bébiről és arról, hogy egyedül engem okolhatnak a történtekért.

Sanyi az intenzíven feküdt és amikor megláttam, egy kicsit én is meghaltam. Annyi sérülés volt rajta, hogy felsorolni is sok. Az agyhalál már beállt, géppel tartották életben. Aztán két nappal később örökre itt hagyott bennünket.

A fiunkat az édesapja után Sándornak neveztem el. Abbahagytam az egyetemet, egyedül a gyerek jelent számomra örömet. Azóta is magányos vagyok. Minden reggel, amikor felkelek és minden este, amikor lefekszem, Sanyi képe van velem.
Senki nem tudja, hogy életem nagy szerelméhez ez volt az utolsó szavam: „Gyűlöllek!”. Pedig azt kellett volna mondanom: „Szeretlek!”

Eszter története: „Belehajszoltam a férjemet a válásba”

Tizenkilenc éves voltam, amikor leendő férjemmel megismerkedtem. Hat hónapig udvarolt, aztán apám akarata ellenére összeházasodtunk a huszadik születésnapom után. Elvált apám egyetlen lánya voltam, nagyon szigorúan fogott, ezért tíz körömmel kaptam a lehetőségen, hogy végre elkerüljek otthonról.

Már az esküvőnkön tudtam, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el. Nem Andrással volt baj. A legkedvesebb, a legszeretetreméltóbb férfi volt, akivel asszony találkozhatott. Őszinte és hűséges volt, házasságunk minden baját én okoztam. A férjem és a barátaink szemében tökéletes volt a kapcsolatunk, mivel eleinte nagyon ügyeltem arra, hogy elrejtsem a bennem dúló kételyeket, feszültségeket. Különösen András előtt.

Három éven át mindent elkövettem, hogy valahogyan megváltoztassam az érzelmeimet. De be kellett látnom, hogy nem tudom, túl korán mentem férjhez, nem voltam még erre felkészülve.
Élveztem minden percet, amit tőle távol tölthettem, és mindent elkövettem, hogy megutáltassam magam vele. Ész nélkül szórtam a pénzt, elhanyagoltam a háztartást. Bár András olyankor mérges volt, mindig megbocsátott.

Kapcsolódó: Toleamória – itt a „mindent szabad” párkapcsolat

Arra is gondoltam, hogy megcsalom, de erre nem tudtam rászánni magam. Válást nem javasolhattam, hiszen nem tudtam volna egyetlen elfogadható indokot sem mondani. Az eszembe sem jutott, hogy a férjem beleegyezne a válásba.
Egyik nap azonban támadt egy ötletem. Ha valami bonyodalmat okoznék a házasságunkban, talán lenne lehetőségem kilépni belőle. Amennyire csak tudtam, elváltoztattam az írásomat és egy parfümmel átitatott levelet írtam egy bizonyos Zsuzsa nevében Andrásnak.

Amikor felbontotta, természetesen tagadta, hogy ismerne ilyen nevű nőt, aki az együtt eltöltött boldog órákat ecsetelgette. Én viszont eljátszottam a mélyen megbántott feleséget. „Zsuzsától” több levél érkezett a következő hónapokban és a tervem remekül bevált. Egyre többet veszekedtünk, a látszólagos harmóniának híre-hamva sem maradt. Ötévi házasság után végül elváltunk és azt hittem, elérkezett az én időm. De tévedtem. A válással követtem el életem legnagyobb hibáját.

Rettenetesen bolond voltam, hogy azt tettem, amit tettem. Bár Andrást bántotta, hogy nem hiszek neki, próbálta bizonygatni ártatlanságát és kért, kezdjük elölről. De én felégettem minden hidat kettőnk között. Mennyire bánom már! Megöl a szégyen és a lelkiismeret-furdalás. Talán mindent be kellett volna neki vallanom, még ha emiatt el is veszítettem volna.
Minden este imádkozom azért, hogy egy napon bocsásson meg nekem.

Géza története: „A lopásaim miatt váltak el a szüleim”

Rettenetes titkom van, amivel életem hátralévő részében együtt kell élnem. Ami történt, tönkretette a családomat, és ez egyedül az én hibám. Ma már én is nős vagyok, gyermekeink vannak. Anyám velünk él, mert nem hagy nyugodni a lelkiismeret, hogy az én meggondolatlanságom miatt maradt egyedül.

Tizenöt évesen nem voltam túl népszerű az iskolában, nem nagyon akart barátkozni velem senki. Egyik nap azonban beszélgetni kezdett velem egy lány, aki az egyik kedvenc volt a diákok között. Annyira örültem, hogy odaadtam neki a fagyipénzemet. Néhány napig szóba állt velem, aztán megint meg sem látott. Így megint adtam neki pénzt és megint „barátok” lettünk. Rövidesen rájöttem, ha van pénzem, vannak barátaim is.

Elkezdtem lopni a szüleimtől. Először csak az aprót, aztán egy százast, majd mind többet. Sőt, még ékszereket is elvittem otthonról, hogy elnyerjem velük mások rokonszenvét.
Ezzel egyidőben a szüleim egyre többet veszekedtek, de akkor még nem tudtam kivenni, hogy min. Csak bementem a szobámba, magamra csuktam az ajtót és azon gondolkodtam, mit is vihetnék be az iskolába a haveroknak.

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás a gyerekkori lopásról

Egyik reggel apa otthagyta a lakbérpénzt a hűtőszekrényen. Csaknem az egészet elvittem, és nem is gondoltam arra, hogy a szüleim milyen keményen megdolgoznak a megélhetésünkért. Amikor hazamentem, anyám sírt. Azt mondta, jobb lesz nekünk kettesben, apám ugyanis elköltözött otthonról.
Anyu hiába vállalt túlórákat, a fizetéséből nagyon nehezen tudtunk megélni. El is veszítettem az iskolában az összes „barátomat”, de akkor ez már egyáltalán nem bántott.

Évekkel később tudtam meg, hogy mi is volt a szüleim válásának igazi oka. Apám egy időben a szerencsejátékok rabja volt, de nagy erőfeszítés árán leszokott róluk. Aztán amikor kezdtem elcsenegetni a pénzt otthonról, anyám azt hitte, hogy a férje ismét a szerencséjét kísérti. Amikor eltűnt a lakbér, akkor sem hitte el neki, hogy otthagyta a hűtőn. Engem soha nem kérdeztek a hiányzó pénzről, és mire minden kiderült, már túl késő volt.

Az esküvőm után kértem anyámat, költözzön hozzánk. Ez volt minden, amit tehettem, hogy valahogy jóvá tegyem a bűnömet. A legnagyobb tragédia az volt, hogy a történtek után apám ismét visszatért a szerencsejátékokhoz, öt évig nem is hallottam felőle.
Az érdekbarátok soha nem lehettek volna olyan fontosak a számomra, mint az, hogy a szüleim együtt maradjanak. Remélem, a gyerekeim igaz barátokat találnak majd.
Összeállította: Beke Csilla
Nők Lapja 1995/7. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images

Még kapható a Nők Lapja 75 évkönyv bookazine az újságárusoknál!